Tehetünk érte!

Mit tehetünk azért, hogy növekedjen az együttérzés társadalmunkban? Székely Kinga írása

„Mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy a béke iskoláját járjuk!”

Belépni a másik ember életébe, találkozni a társadalom perifériáin élőkkel, a kitaszítottakkal, ahogyan teszik a közösség tagjai az 1968-as római alapítás óta, mikor néhány gimnazista fiatal városszéli barakknegyedekben élő gyermekek számára délutáni iskolát kezdett tartani.

A Sant`Egidio, magyarul Szent Egyed közösség világiakból álló, katolikus lelkiségi mozgalom, mely nyitott más felekezetűek befogadására is. A közösség tagjai világiak, saját munkájukból élnek. A másokért végzett szolgálat ingyenesen végzett munka számukra. Azt mondják, hogy senki sem olyan szegény, hogy ne tudna segíteni valakinek, aki nála is szegényebb.

A közösség tevékenysége három pilléren alapul: imádság (prayer), szegények (poor) és béke (peace). Angolul 3P-ről beszélhetünk.

Az imádság az iránytű a közösség mindennapi tevékenységében, erőt lehet meríteni belőle, megvilágítja az életet, és közösséget formál. Az imádság középpontjában Isten Szavának meghallgatása áll, mely révén faggatnak azok a kérdések, melyeket Jézus ma hozzánk intéz. Az imádságok nyitott alkalmak, melyeken bárki részt vehet.1

Találkozás a szegényekkel.Egyre nagyobb a szakadék ember és ember között: gazdag és szegény között, roma és nem roma között. A szegénységnek számos arca van. Az anyagi szegénység mellett sokan szűkölködnek társas kapcsolatokban, barátságokban, érzelmi támogatásban, emberhez méltó bánásmódban, jó példákban, lehetőségekben és lelki táplálékban. A szegények jelenlétét városaink egyre inkább problémának tekintik. A hajléktalanokat egyre inkább kitiltják a belső kerületekből, így egyre távolabb kerülnek annak lehetőségétől, hogy észrevegyék őket és mindennapos küzdelmeiket. Az idősek és a krónikus betegek, időnként a fogyatékosok és a gyermekek a családokból intézetek falai mögé kerülnek, távol a családtól és a szeretetteljes közegtől.

A közösség tagjai a társadalmi háló újraszövésén munkálkodnak, a távolságokat a jelenlétükkel csökkentik. Belépni a másik ember életébe, találkozni a társadalom perifériáin élőkkel, a kitaszítottakkal, ahogyan teszik a közösség tagjai az 1968-as római alapítás óta, mikor néhány gimnazista fiatal városszéli barakknegyedekben élő gyermekek számára délutáni iskolát kezdett tartani. Ma a közösség a világ 73 országában van jelen, Európa, Afrika, Ázsia, Dél-, Közép- és Észak-Amerika számos országában. Jelenleg Magyarország négy városában: Budapesten, Pécsett, Monoron és Győrben vannak jelen. Heti rendszerességgel látogatja a magyarországi közösség a hajléktalan és lakhatási szegénységben élő barátait, a szociális otthonokban élő időseket, betegeket, délutáni foglalkozást tart hátrányos helyzetű és/vagy speciális nevelési igényű roma és nem roma gyermekek számára a Béke Iskolájában.

A társadalmi kirekesztés a közönnyel kezdődik, azzal a gesztussal, mikor elfordítjuk a tekintetünk a másik ember nyomora láttán. Hatalmas a kísértés, hogy a nagyvárosok utcaképéhez hozzátartozónak tekintsük az ott élő hajléktalanokat, megszokjuk a látványt, már észre se vegyük őket, vagy lemondóan, megvetően tekintsünk a helyzetre. Nem kell megelégedni ezekkel az automatizmusokkal, együtt lépjünk közelebb hozzájuk, kérdezzük meg a nevét, és mutatkozzunk be. Érdeklődjünk, tudunk-e valamiben segíteni? Vigyünk meleg ételt, teát, vizet, jó szót számukra. Ezt teszik a közösség tagjai hétről-hétre. Nevükön szólítják őket, barátság szövődik közöttük. Bár első ránézésre azt gondolhatjuk, hogy mi vagyunk bőségben, és mi adunk nekik, de ahogy a barátság mélyül, egyre inkább megértjük, hogy többel ajándékoznak meg bennünket, mint amit adunk: hatalmas nagy szeretetükkel, bölcsességgel. Tőlük tanulunk emberséget, odafigyelést, nagylelkűséget.2

A magány a járvány ideje alatt tovább fokozódott, ez különösen igaz a szociális intézményekben élő idősekre, betegekre, akiket hónapokra zártak be szobájukba. A falak közé zárva az idősek magányosan kellett megéljék a korral járó hanyatlást, betegségeket, fizikai és lelki szenvedéseket, elszigetelve a külvilágtól és egymástól is. A közösség tagjainak rendszeres látogatásai tilalom alá kerültek a járvány ideje alatt. A szeretet kreativitásával más módokat kerestek a kapcsolattartásra, mint a levelezés, telefonos, skype-os kapcsolattartás, gyümölcsgyűjtés számukra. A hosszú bezártságot követően egyik idős barátunk kérése az újratalálkozás örömére a következő volt: „Szabadíts ki!”. Ez sok idős jajkiáltása is napjainkban, mely a magány csendjéből szól hozzánk fiatalabbakhoz és mindannyiunkhoz. Kiszabadítottuk egy csoport idős barátunkat és elvittük őket kirándulni, együtt ebédeltünk egy festői környezetben, beszélgettünk és értékeltük a viszontlátás örömét.3

A béke kézművesei vagyunk.A béke építése a perifériákon és a békétlenség helyein kezdődik. A békétlenség egyre több helyen van jelen. Ami ma távoli konfliktusnak tűnik, az lehet, hogy másképpen, de jelen van közvetlen környezetünkben, sőt gyökereit önmagunkban is felismerhetjük. Az erőszak minden formája rombolja a békét. A béke építése mindig önmagunkban kezdődik el és mindannyiunk felelőssége.

A béke építésének eszköze a párbeszéd kultúrájának a növelése. Párbeszéd mindazok között, akik különböző látásmódot képviselnek, akik nyitottak arra, hogy megtalálják a másság mellett az őket összekötő alapértékeket. Ennek nagyon szép példája a vallások közötti párbeszéd, az 1986-ban Assisiben kezdődő béketalálkozók sorozata, melyet Szent II. János Pál Pápa kezdeményezett, és melyet a Sant`Egidio közösség minden évben megszervez. A béketalálkozó egy rendkívüli kezdeményezésnek számít a mai napig: a világvallások vezetői egy asztalhoz ülnek, közösen gondolkodnak egy békésebb világ építéséről. Ezen a találkozón megtapasztalhatjuk, hogy az imádság nem megoszt, hanem egyesít és a kölcsönös elfogadásra tanít. Az elmúlt évtizedben a találkozók a hívőket és nem-hívőket is egybegyűjtötték. A gazdasági élet, közélet és tudományos élet szereplői is példájukkal és gondolkodásmódjukkal tanúságot tesznek arról, miként lehet előmozdítani az élelmiszerekhez, ivóvízhez, oktatáshoz és más alapszükségletekhez és jogokhoz való hozzáférés biztosítását a legelesettebbek számára, a békés együttélést, a kölcsönös tiszteletet és az együttérzés növelését társadalmainkban.4

A béke építése a Béke Iskolájában hétről-hétre zajlik. Az elnevezés elsőként Mozambikban jelent meg 1992-ben. Az országot hosszú évek óta polgárháború sújtotta százezres áldozatot követelve, az embereket megfosztották a békés együttélés lehetőségétől, a gyermekeket a gyermekkortól és a jövőtől. A közösség hosszú hónapokon át béketárgyalásokat folytatott a konfliktusban álló felekkel, melynek gyümölcseként aláírták a békemegállapodást.5 A békemegállapodás visszaadta a gyermekek számára a gyermekkort és reményt adott a közös jövőre.

A Béke Iskolája a világ minden pontján az a hely, ahol a párbeszéd és a barátság kultúrája segíti a békés együttélést, alternatív utat mutat, kiszabadít az erőszak iskolájából. Visszaadja a leggyengébbeknek, a gyermekeknek a méltóságukat, nem hagyja magukra őket. Hangot és helyet ad számukra a társadalomban. Mindez türelmes fáradozást igényel minden nap. Ez az ingyenes barátság a kicsinyekkel nyitottságra tanít, segít ledönteni önmagunkban és társadalmunkban a felépített előítéletek és közöny falát a szegényekkel és szegénységgel összefüggésben. A Béke Iskolája a gyermekek felhívása egy emberségesebb világra, a békés együttélésre ott, ahol élünk és vagyunk. Mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy a béke iskoláját járjuk!

A Béke Iskolájában Budapesten roma és nem roma gyermekek tanulják a békés együttélést, barátságot építenek középosztálybeli fiatalok és a társadalom perifériáin élő gyermekek. A Béke Iskolája küzdelem a kirekesztés ellen. Békés eszközöket ad a gyermekek kezébe, barátságot, hangot, ismeretet, nyelvezetet, lelkiséget, kultúrát. A segítők saját idejüket, energiájukat, odafigyelésüket ingyenesen ajándékozzák a gyermekeknek. Hidak épülnek, melyek a társadalom szétszakadozott szöveteit kötik össze.

Alternatív nyári vakációt élhettek meg idén a közösség tagjai, fiataljai júliusban és augusztusban a Szolidaritás Nyara keretében, ahol összekapcsolódik egymással a nyaralás és a szolgálat. A közösség tagjai a gyermekek, idősek és hajléktalan emberek nyaraltatása mellett, idén immár harmadik éve töltik a nyár egy részét Leszboszon, Görögország egyik szigetén, ahova Európa különböző városaiból érkeznek segíteni, közülük Budapestről és Pécsről. A látogatás célja volt reményt vinni a menekülttáborban élő gyermekek, fiatalok és családok számára: konkrét gesztusokkal: tanszerek, játékok, élelmiszercsomagok formájában. A fiatalok a gyermekek számára Béke Iskoláját tartottak, és tanították őket. A felnőtteknek nyelveket tanítottak. A tanítás és tanulás reményt és lehetőséget jelent a jövőre nézve. A menekültek maguk is szívesen kapcsolódtak be segítőként, tolmácsként a szolgálatokba, ezáltal aktív szerepet és felelősséget vállalva másokért és kimozdulva abból a végtelennek tűnő várakozásból és kiszolgáltatottságból, amelyben részesülnek.6

• 1. Az imádság helyszíne a IX. kerületi Gát utcában található Kaníziusz Szent Péter-templom, József Attila szülőházával szemben. A kezdés időpontja évszakonként eltérhet. A szolgálat szerdánként és péntekenként 18:30-tól kezdődik. Érdemes előzetesen egyeztetni a közösség tagjaival Facebookon: Sant'Egidio Közösség vagy e-mailben: santegidio.budapest@gmail.com.
• 2. Lásd egy igaz barátság történetét egy hajléktalan barátunkkal.
• 3. Az idősekkel a találkozás öröméről itt olvashat bővebben.
• 4. A 35. béketalálkozó beszámolóját lásd itt.
• 5. A béketárgyalás folyamatáról itt olvashatunk.
• 6. A közösség Leszboszon megélt élményeit lásd itt. Ugyanitt a Budapesten élő menekültekkel való nyaralásról is olvashatnak.