Egy pedagógus dilemmái…

Forrás: https://www.nbcnews.com/

…a teljesítményalapú bérezéssel kapcsolatban. Asztalos György írása

Egyértelműnek tűnik a kutatásokból, hogy az intézmény jutalmazása hozhat pozitív változásokat az oktatás minőségével kapcsolatban. Ez összecseng azzal, hogy az iskola „jóságát”, a gyerekek fejlődését az egész tantestület közös munkája határozza meg.

Asztalos GyörgyA következőkben inkább kérdéseket és – harminc év katedrán állás és több éves szakértői munka után is – részben szubjektív véleményemet szeretném megfogalmazni. Célom a figyelem felhívása arra a tényre, hogy a tanárok teljesítményének megítélése rendkívül összetett probléma. Nagyon fontosnak tartom a felvetést: objektív skála létezése esetén (ahol pl. egy tantestület tanárai egzakt módon elhelyezhetők lennének) is szükséges lenne meggondolni, érdemes és hasznos-e egy ilyen típusú értékelési rendszer létrehozása. Remélem sikerül egy kicsit elbizonytalanítanom azokat, akik a teljesítmény alapú bérezés bevezetéséről minden fenntartás nélkül azt hiszik, hogy ez előre fogja lendíteni a magyar oktatás ügyét.

Megpróbálom a témát több szempontból is körüljárni. Jóhiszeműen feltételezem, hogy a minőségi bérezés bevezetésétől az oktatás színvonalának emelkedését várja a kormányzat. A következőkben azt vizsgálom, van-e realitása a kormányzati szándéknak.

Fűzi Beatrix kutatásából tudjuk1, hogy az intézményvezető véleménye és a tanár azon tulajdonságai között, amelyek a minőségre a legnagyobb hatással vannak (jelleme, érzelmi jellemzői) nem mutatható ki korreláció. Mégis most az látszik, hogy az intézményvezető fogja kategóriába sorolni a tanári minőséget.2

Ez azt jelenti, hogy a valós és a vélt „jóság” között nem lesz kimutatható összefüggés.

Lesznek olyan vezetők, akik örülnek ennek a lehetőségnek, mert azt hiszik, képesek megítélni a tanári minőséget, és végre tudják majd ezt anyagilag honorálni vagy szankcionálni.

Lesznek, akik ennek nem örülnek, mert tisztában vannak a nehézségekkel, és nem szeretnének egy felülről reájuk kényszerített minősítés végrehajtói lenni.

Először is felmerül a kérdés: ki a jó tanár és miről ismerszik fel?

Általánosan elfogadottnak a hozzáadott érték alapján való minősítést lehet tekinteni. A jó tanár meggyőződésem szerint az, aki a legtöbb hozzáadott értéket „termeli” egy adott osztályközösségben.3

A probléma akkor jelentkezik, amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy ki és milyen indikátorok alapján tudja majd a pedagógusokat megítélni a hozzáadott érték szempontjából, és egy „jósági skálán” elhelyezni.

Ki tudja majd a mítoszokat a valóságtól megkülönböztetni?

a) Léteznek-e olyan indikátorok, amelyek objektíven mérik a pedagógus teljesítményét?
b) Ha létezik ilyen indikátor, akkor van-e olyan mérőeszköz, amely valóban a hozzáadottértéket méri elvárható pontossággal (validitás, reliabilitás)?
c) Mekkora hiba várható, és ez mitől függ?
d) Hogyan biztosítható a mérés és a belőle levont következtetések objektivitása?

Ezen kérdésekről már elég részletesen írtam.4 Valójában a gyerekek véleményén kívül olyan indikátorról nemigen tudok, ami egyértelműen összefüggésbe hozható az oktatás minőségével.

A tanár eredményességét is nehéz mérni. Egy osztály fejlődése például matematikából 6. osztályról 8. osztályra a kompetenciamérés adataiból többé-kevésbé meghatározható, de ezek az eredmények csak részben hozhatók összefüggésbe a matematikatanár munkájának „jóságával”.5 Az eredményekben benne vannak a kollégák is, nem beszélve az iskolai környezetről, a különórát tartó tanárok vagy a szülők szerepéről.

Még nehezebb azt megtalálni, hogy mitől eredményes egy tanár. Az eredményesség leginkább a tanár személyiségétől függ, nem pedig a „mit hogyan csinál” kategóriáitól.6

Érdemes elolvasni az MTA A tanárok hatása a tanulói kompetenciák fejlődésére című tanulmányát, amiből ide kívánkoziknéhány sor:

…a rendelkezésre álló kutatási eredmények jellemzően inkább azt mutatják, hogy a tanári minőség jelentős szóródásából alig valamit magyaráznak a megfigyelhető tanári jellemzők.7

Például a táblakép, a szakmai gyakorlat8, a végzettség, a tanár neme, a lecke mennyisége stb. nem mutat összefüggést a tanár „minőségével”.

Az előzetes jogértelmezésből most azt valószínűsítem, hogy 2024 szeptemberétől minden pedagógusnak ki kell jelölni valamilyen teljesítménycélt/célokat és annak teljesülése, teljesülésének vélelmezett minősége alapján fogják a következő tanévben bérpótlékban részesíteni.

Félő, hogy a leginkább mérhető „mennyiségi” mutatók lesznek az értékelés fő szempontjai.

Valahol olvastam egy történetet arról, hogy a közgazdász apuka – a szakmájában ismert elv alapján, mely szerint jutalmazással lehet motiválni – kisgyermekének csokoládét ígért, amennyiben bilibe fog pisilni. A projekt eredménye az lett, hogy a gyermek megtanulta szabályozni a vizeletürítést: egy szokásos adagot sok kicsi részre tudott osztani, amivel maximalizálta a csokoládék mennyiségét.

Ha a pedagógus „hasznosságát” az fogja mutatni, hogy mennyi mindent csinál, akkor ez óhatatlanul a minőség rovására fog menni. A munka középpontjába az „értékelés” szempontjainak való megfelelés és ennek demonstrálása kerül.

Van még egy – szerintem – nagyon fontos kérdés:

Milyen hatása várható a – leginkább nem objektív – minősítéseknek a pedagógusok közérzetére, a közösség életére, és ennek milyen járulékos következményei lesznek a gyerekekre? Mit szül az a helyzet, ha valaki – minden igyekezet és „nyereségmaximalizációs” tevékenység ellenére – „b” kategóriás pedagógusnak lesz minősítve?

Ez minden bizonnyal személyiségfüggő. Lesz, aki – ha teheti – elmenekül az intézményből, lesz, aki depresszióssá válik, lesz, aki kiég, és ami elég nagy biztonsággal megjósolható, az az, hogy a munkakedve erősen le fog csökkenni. Jelen sorok írásakor arról még nincs információ, hogy a pedagógusok hány százaléka kaphat minőségi bérpótlékot, de ez minden bizonnyal úgy lesz kitalálva, hogy nem mindenki.9

Ha az elkeseredett pedagógusok közösségre gyakorolt hatását nézem, biztosak lehetünk abban, hogy a tantestület klímája romlani fog, aminek egyenes következménye lesz az iskola teljesítményének romlása.

Naivan azt is javasolnám a törvényhozóknak, hogy vizsgálják meg a következőket:

  1. Mely országokban, és hogyan alkalmazzák a teljesítményalapú bérezést?10
  2. Milyen hatása van, volt ennek a fajta ösztönzőnek?11

Az idézett szakirodalom alapján az látszik számomra, hogy a teljesítmény és a minőségi bérezés között nem található pozitív korreláció12, pl. a jól teljesítő Finnországban nincs teljesítményalapú bérezés. Egyértelműnek tűnik a kutatásokból, hogy az intézmény jutalmazása hozhat pozitív változásokat az oktatás minőségével kapcsolatban. Ez összecseng azzal, hogy az iskola „jóságát”, a gyerekek fejlődését az egész tantestület közös munkája határozza meg.

Szeretném a tantestületet egy szeretetteli közösségnek látni. Olyan társulásnak, ahol ha valakit – megfelelő próbatanítás után – a közösség részének tekintenek, akkor elfogadják, munkáját támogatják.13 Ahol a „hogy lehetünk jobbak együtt” filozófiája helyett nem a „hogy lehetek másoknál jobb” lehúzó törekvés fog dominálni. Ahol nem a „tesztpontszámok” maximalizációja a legfontosabb, hanem a gyerekek lelki, szellemi fejlődése. Ahol a vezető nem a hatalom képviselője, hanem a közösség motorja, facilitátora. Ahol a cél nem az egymáshoz való viszonyítás, hanem mindenki önmagához képest való fejlődése.

Összegzésként elmondható – ha nem a pedagógusok büntetése és megfélemlítése volt a cél –, hogy a minőségi bérezés bevezetése átgondolatlan, szakmailag nem alátámasztott, és biztosan növelni fogja a tantestületekben a feszültséget, ami egyértelműen a gyerekeken fog lecsapódni.14

 

A szerzőről: 

Hozzászólások

Szinte minden szavával egyetlrtek. Magam "méréselméleti" fejtegetéssel is alá szoktam támasztani, hogy nem csak az igaz, hogy a pedagógus minőségét nagyon nehéz mérni, hanem egyenesen az a helyzet, hogy a "pedagógus minősége" fogalom nem kvantifikálható, nem rendelhető hozzá valamifajta sorrendet kifejező szám (így bérkiegészítés sem), mert ez a sorrend nem létezik.

Kedves István! Én is visszajeleznék neked. Pedagógusként tudom, hogy ez fontos. Az elmúlt évtizedekben nagy érdeklődéssel olvastam írásaidat, ami igencsak formálta szemléletemet.Én is szenvedélyes híve lettem annak, hogy amit lehet mérjünk, amit nem lehet arról pedig mondjuk meg miért. Reményem az, hogy sok oktatási intézményvezető elolvassa amit írtam, és talán megszívleli, amikor minősítésre kényszerül.