Amikor a tyúkok találják ki…

…hogyan kell a sasnak repülnie. Gyarmathy Éva írása

Ehelyett azonban a tyúkok saját perspektívájuk szerint építik a tehetséggondozást: ketrecet kap a tehetség és a tehetséggondozó is.

„Tehetségtelenek sokan vannak, és védik egymást. Meg kell kímélnünk a tehetséges embert – ki egész energiáját szellemi és erkölcsi életének elmélyítésére és alkotó munkára fordítja – attól, hogy erejét a tehetségtelenek védőgyűrűjének áttörésére pazarolja” – írta 1918-ban Révész Géza1, akinek a nevét hazánkban kevesen ismerik. Az amszterdami egyetem pszichológiai intézetének könyvtárát viszont róla nevezték el.

Egyetértek Révész Gézával, de jobb, ha belátjuk, a tehetséget mindig is támadni fogják. Éppen ez a lényege. A tehetség olyasmit mutat, ami zavaró, hiszen újragondoltatja a már megszokottat, és ez megzavarja a tyúkokat a kapirgálásban. A repülés szép és jó dolog, de veszélyes is, meg hát nem is mindenki alkalmas rá. A legjobb szépen és hatékonyan kapirgálni az udvaron, és nem a szirtek fölé szállani.

Egy átlagos tyúk nem gondolkodik a sas perspektívájában. A tehetséggondozás feloldhatatlan problémájához vezet, ha ilyen tyúkokra bízzuk a sasfiókákat. Egy tyúk szemszögéből ugyanis már az deviancia lehet, hogy mondjuk a ketrecen, mi több, az udvaron kívül akar kapirgálni egy csirke.

Jelenleg a tehetséggondozásunkból éppen csak a tehetségek hiányoznak.

Hol van itt a tehetséggondozás?

„Anya, kérlek, ne kelljen visszazökkennem abba, hogy úgy kelljen gondolkodnom, mint a többiek, mert szerintem én így vagyok jó, ahogy vagyok.”

Anna, aki a fenti mondatokat megfogalmazta hétéves, rendkívüli gondolkodási képessége, tudásvágya és a tökéletességre való törekvése egyértelműen jelzi a tehetséget. Ezt mindenhol elismerték, de semmi mást nem várnak tőle, csak azt, hogy az elvárásoknak megfelelően viselkedjen.

A következőket írta az édesanya: „Olyan régóta hallgatom már, hogy Anna okos, de... problémás, defektes, autista, önző, akaratos, nagy a szája, ez nem megy neki, az nem megy neki, ezt kell elérni nála, azt kell elérni nála, muszáj megtanulnia sorakozni, muszáj megtanulnia kontrollálnia ezt és azt.”

Balázs szintén hétéves, gondolkodási szintje messze meghaladja az életkori normát. Nehezen tűri az üresjáratot, szüksége van kihívásokra. Tökéletességre törekvő, nagyon érzékeny fiú, akinél extrém erős tudásvágy és művészi érdeklődés mutatkozik. Az iskolában délutánonként saját koncerteket ad, amelyekre jegyet oszt. Nem szívesen hagyna ki egy napot sem, mert délután jól érzi magát a társakkal. Csak a délelőtti iskolai órákkal van gondja, mert már mindent régen tud, ami ott elhangzik. Ez elviselhetetlen számára, és ő is a tanítója számára.

Cecília tizenöt éves. Kiemelkedő gondolkodása mellett a vizualitás és a mozgás terén is kiváló képességekkel rendelkezik. Nehezen irányítható, rendkívül gyors és aktív, nem tűri az üresjáratokat és a monoton feladatokat. Ilyen helyzetekben türelmetlen lesz. Nagy tudása és szélsőséges osztályzatai vannak, vagy elégtelenek, vagy jelesek. Emellett súlyosan zavartnak minősített viselkedése miatt nem volt könnyű középiskolát találni számára, de tehetségprogram egyáltalán nincsen ilyen gyerekeknek.

A felsorolás szinte végtelen lehetne. Tucatjával találkozunk a hasonló esetekkel, amikor az egyértelmű, tehát mindenféle egyéb zavar nélküli tehetség az oktatást zavarja, illetve nem tud megfelelni az elvárásoknak. Még a „tehetséggondozók” elvárásának sem.

Számukra ugyanis nincsen ellátó közeg, pedig évek óta sok milliárd forint megy el erre a célra, és tele vagyunk intézménnyel és törvénnyel, ami a tehetséggondozásra kötelez.

Na igen, vannak ideig-óráig kisebb lehetőségek, de a fenntarthatatlan és értelmetlen programok még a látszatnál is kevesebbet nyújtanak. Például amikor segítségért fordultak a szülők a Tehetséghidak programhoz, meghívást kapott önismereti és pályaválasztási tréningre a fent bemutatott 15 éves Cecília és a 7 éves Balázs is. Ideje, hogy pályát válasszon.

Amúgy semmi másra nem lenne szükségük, csak hogy az érdeklődésüknek megfelelő tevékenységet végezhessenek, de most arra van lehetőség, hogy hosszú pszichológiai vizsgálatok és ülések után egy szakértő pszichológus megmondja nekik, hogy miképpen kell viselkedni, és milyen pályára a legalkalmasabbak. És máris nőtt kettővel a projektben az indikátorszám.

Az utóbbi években több mint félszázezer pedagógus vett részt tehetséggondozói képzésen, kialakításra került a tehetségpont hálózat akkreditált és még jobban akkreditált intézményekkel, valamint tehetségkoordinátori protokoll készült. Jól adminisztrált, számos űrlapon igazolt a tehetséggondozás. Mégsem tudjuk hova menteni a tehetséges gyerekeket. Mi a probléma?

Dobozolás

A tehetségnek szabadságra és kihívásra van szüksége, ahogy a sasnak térre és prédára. Az átlag ember minden jó szándéka és kiváló értelmi képessége ellenére sem képes ezt megérteni, mert saját igényei vezetik a gondolkodását. Ezt nevezzük „énazonosnak”.

Mégsem lenne reménytelen a tehetséggondozást megoldani, csak a dobozból kellene kinézni. Nem is kilépni, csak kikukucskálni, és észrevenni, hogy milyen sok lehetőség van. Például, hogy vannak itt, bár egyre kevesebben, sasok is. Rájuk lehetne bízni a fiókákat, vagy egyszerűen teret és prédát adni a sasfiókáknak, aztán csak erősödjenek szépen.

Ehelyett azonban a tyúkok saját perspektívájuk szerint építik a tehetséggondozást: ketrecet kap a tehetség és a tehetséggondozó is. A dobozolás elkezdődött a tehetségek címkézésével, majd a tehetséggondozók minősítésével: akkreditált, kiválóan akkreditált. Ugyanabba a zsákutcába futott be a tehetségpont-hálózat, mint amelybe a tehetséggondozás: a minősítés versenyhelyzetet teremtett, mielőtt még igazi teljesítményeket érhettek volna el. A rugalmas hálózat ketreccé alakult.2 Nem a feladat, hanem az önigazolás lett a fontos.

Dobozolás helyett

A tehetség a szokásosnál nagyobb aktivitással és hatékonysággal egyre nagyobb tudásra tesz szert. Ehhez kell a tehetségbarát környezet, ezért kell a módszertani fejlesztés: sokféle tevékenységre lehetőséget adni a gyerekeknek óvodai foglalkozáson, iskolai órán, oktatáson, intézményen kívül és belül. Ezt nevezzük ingergazdag környezetnek, és ez az, amire mindenkinek szüksége van.

Ebben többé-kevésbé mindenki egyetért, de a megvalósítás módja már nem ennyire egyértelmű. Az ingergazdagsággal az a probléma, hogy ami ingergazdagságot jelent az egyiknek, nem feltétlenül az a másiknak. A tömegoktatás problémája sújtja a tehetségeket is, mint mindenki mást.

A megoldás az egyénre szabott tanítás és fejlesztés

Nem egyéni, hanem egyénre szabott, tehát csoportban is alkalmazható eljárásokról van szó. A kulturális környezet ingergazdagságának jelentős növekedésével, az infokommunikáció rendkívüli fejlődésével a mindennapi gyakorlatba is ültethető módszerek állnak rendelkezésre ehhez.

Nem véletlen, hogy az informatikaórák hasonlítanak a legjobban az egyénre szabott tanításhoz. Ugyanis ez a tantárgy már a jelen kultúrájában fejlődött ki. Egy informatika órát megfigyelve a jövő egyénre szabott tanóráinak egyik megjelenési formáját láthatjuk. A tanulók

• sokféle szinten állnak ismereteik és érdeklődésük tekintetében, amikor a tanításuk megkezdődik,
• egymást hatékonyan tanítják,
• egyedül is szívesen tanulnak,
• audiovizuális-mozgásos helyzetben tanulnak,
• egy adott irányba figyelnek, miközben több párhuzamos feladatot végeznek,
• tapasztalat által tanulnak, az elmélet ezt mélyíti el, teszi tudatossá,
• összetett feladatokat, projekteket végezhetnek, amikor egy-egy területen már elegendő ismerettel rendelkeznek,
• sok diák tanításon kívül is foglalkozik a témával.

Akár egyetlen digitális eszköz használata nélkül is erre irányul a hatékony pedagógus tevékenysége:

• a tanítást megelőzően előkészíti a tanulási helyzetet a tanulóknak, így a tanítás előtt aktívabb, mint a tanórán,
• más tantárgyakhoz, tudományterületekhez köthető feladatokat is ad, illetve a megszerzett készségek, tudás máshol is alkalmazható,
• önálló feladatokat is ad, amelyeket különböző szinten lehet megoldani,
• alkalmazkodik a tanulókhoz, nem ragaszkodik mereven a tananyaghoz,
• a diákok egymást is tanítják, sőt maga a tanító is tanul diákjaitól,
• lépést tart a fejlődéssel, mert minden terület gyorsan fejlődik,
• lehetőséget talál diákjai számára kapcsolódó tevékenységekre a tanításon túl is.

Megszólalnak a tyúkok

„Ez mind szép lenne. És az oktatásirányítók ezt miért nem tudják, miért nem ezt várják a pedagógusoktól? ... Az oktatási intézményeknek van kötött tanmenetük, és amúgy is a felvételire kell a gyerekeket felkészíteni. Ezt kérik számon a vezetők, a szülők stb. ... És akkor mire adjon a pedagógus osztályzatot?”

Csupa alapkérdés! És ezzel maradunk is a ketrecben kapirgálni. Évtizedek óta ugyanezek az érvek a változtatás ellen.

Közben pedig tehetséggondozás címszó alatt is folyik a dobozolás: „Jogosultságot szerez-e valaki arra, hogy tehetség billogot kapjon? Aztán elveszítheti-e ezt a jogosultságát? Valóban azok kerültek a tehetséglistába, akik tehetségesek? Keressünk egy pszichológust, szakértőt, bárkit, aki megerősít, hogy a megfelelő agyakat a megfelelő dobozba rakjuk!”

Megszólalnak a sasok

„Mindegy, hogy mi van a tantervben. A tananyag csak eszköz a gondolkodás sokrétű fejlesztésére. A világ felfedezésre való, és meg kell mutatni a gyerekeknek minél több titkát. Ők aztán majd kitalálják, mit kezdjenek vele. Vannak, akik nem tudnak betelni a tanórán szerzett tudással, és folyton még többre vágynak. Igazi kihívás egy-egy különleges diák. Ők fejlesztik a pedagógus módszertanát.”

„Valamit ki kellett találni” – mondja az óvónő a három diagnózissal és fékezhetetlen tudásvággyal érkező ötéves gyerekkel kapcsolatban, amikor megoldották, hogy az érdeklődését az óvodai körülmények között is kielégíthesse.

Mindig voltak és lesznek olyanok, akiknek mindegy, hogy éppen a zászlón van a tehetséggondozás, vagy nem, üldözik vagy díjazzák. Ők tanítanak, tehetséget gondoznak, fejlesztenek. Akár tyúkok voltak, akár sasokként indultak, tehetséggé lettek, mert felvállalták a kihívást. Méltóságteljesen és alázatosan. Perspektivikus látással, de alávetve magukat diákjaik igényeinek.

Van szakmai érve is, vagy csak jogosultsága?

Szakmai vitát kezdtünk a tehetséggondozásról, amelyben pont azok nem vesznek részt, akik a tehetségek dobozolását végzik. Szeretném, ha mondjuk a kiemelt tehetséggondozó programokra jogosultságot szerzett MATEHETSZ szakmai vezetése, a tehetségkoordinátori protokoll kidolgozására jogosultságot szerzett Educatio-munkatársak, esetleg a mindenható Oktatási Hivatal leendő jogosult szakemberei elolvasnák mindazt, amit a tehetséggel kapcsolatban itt felmutattunk. Nem feltétlenül kellenek új gondolatok. Elég, ha abból csipegetnek, amit itt összehordtunk. Persze még jobb, ha egy sas perspektívájából gondolják végig a lehetőségeket.

• 1. Révész Géza (1918): A tehetség korai felismerése. Benkő Gyula Császári és Királyi Könyvkiadó, Budapest.
• 2. Gyarmathy Éva (2013) A tehetséggondozás változási kényszere. Iskolakultúra, 3-4. szám. 101-109.