Régimódi fiatalok mai tettei

Németh Tibor írása az ámisokról

Az ámisok földi életüket Krisztus első és második eljövetele közötti időszak részének tekintik, az igaz egyház megtapasztalásához hátrafelé tekintenek, a hagyományok megtartását, és nem a világot előre mozgató természettudományos műveltség megszerzését támogatják.

Knausz Imrének és minden fénylőarcú kamasznak

Az anabaptisták (újra keresztelők) hitújító mozgalma Svájcból indult (1525), radikális eszméik miatt híveiket a katolikusok és a protestánsok egyaránt üldözték. Az, hogy az állam és az egyház szétválasztását, az egyén személyes döntésének fontosságát és az erőszakmentesség követelményét hirdették, egyrészt állandó zaklatást biztosított számukra, másrészt a kölcsönös segítségnyújtásra, a beosztó életvitelre és a munkaerkölcs megbecsülésére nevelte őket. A mozgalom egy radikális csoportja a tizenhetedik században (1693) egy hitszónok – a későbbi névadó, Jakob Amman – vezetésével kizárta magát azoknak a hittestvéreinek a közösségéből, akik az egyházközség szabályait megszegőkkel szemben megbocsátást szorgalmaztak. Amman Pál apostol iránymutatásának szó szerinti értelmezését várta el követőitől:

Ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. (1Kor 5:11).

A tizennyolcadik században az ámisok Európából kivándoroltak az Újvilágba, hogy olyan kisközösségekben élhessenek, melyeknek tagjai magukat nem a világhoz, de Isten törvényeihez szabják, minden földi hatalom és világi hívság elutasításával, immár szabadon.

Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon. (Fil 2:15)

Ma több mint háromszázötvenezren élnek az USA harmincegy államában (a legtöbben Pennsylvaniában, Ohióban és Indianában), Kanadában, Bolíviában és Argentínában –gyülekezeteik száma kétezer-hatszáz – részben eltérő szokásrenddel, híveik száma tizenöt évenként megkétszereződik. Több különböző csoportjuk létezik (Új ámisok, Swartzentruber, Buchanan, Beachy ámisok stb.),legnagyobb lélekszámú ezek közül a régimódi ámisok (Old [Order] Amish) csoportja. Mert a modern életmód sok elemét elutasítják (autót nem vezetnek; a hálózatról áramot nem vételeznek; televíziót, számítógépet nem használnak, rádiót nem hallgatnak; közösségeikben az egymás közti kommunikáció során német és svájci dialektusokból származó keveréknyelvet használnak (ők úgy mondják: Dutch, voltaképp Deutsch, azaz német), az idegenekkel, akiket ők angoloknak (English) neveznek, az amerikai angolt beszélik, sokan töredékesen, mindnyájan akcentussal; fegyvert nem fognak; válást nem kezdeményeznek; iskolába tizennégy éves koruk után nemigen járnak). Amerika-szerte egyszerű népeknek (Plain People) nevezik őket.

A helyi gyülekezet íratlan elvárásai (Ordnung) kötelező érvényű szabályrendszerként terjednek ki a megkeresztelt régimódi ámis hívek életének minden területére. Ha valakivel a közössége nincs megelégedve, azt barátai és egyházi elöljárói is felkeresik, és hívják: térjen vissza a gyülekezet számára elfogadható útra. Ha a normaszegés enyhe, a bocsánatkérésnek négyszemközt, ha súlyos, a gyülekezet tagjai előtt kell megtörténnie. Ha a rendbontó makacskodik, megbüntetik. A büntetést – mint gyülekezeti szabályozó eszközt – az evangéliumban foglalt tanács szerint szabják ki szavazás útján, a helyi püspök felügyeletével:

Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő. (Mt 18:15-17)

A büntetés (Meidung) első fázisában a bűnöst közösségének tagjai meg sem ismerik, tudomást sem vesznek róla (shunning) – ez általában hat hétig tart. Ezután a bűnös vagy meghajol a közösség akaratának, vagy csatlakozik egy másik közösséghez, ahol viselkedését elfogadhatónak ítélik, vagy elhagyja a régimódi ámisok közösségét, de fellebbezni nincs joga.

Az ámisok Amerikába érkezésük óta kis családi tanyáikon gazdálkodtak, de az 1970-es évektől kezdve nem tudták többé felvenni a versenyt a modern gépparkkal rendelkező angol szomszédaikkal, úgyhogy a megélhetés új formái után kellett nézniük. Mára a régimódi ámis háztartások több, mint fele már nem a mezőgazdaságból tartja fenn magát, így az ámisok vállalkozókká kellett, hogy váljanak egy olyan világban, melynek az övéiktől egészen különböző törvényei vannak. És megállták a helyüket: jellemzően ácsmunkát, bútorkészítést, kis gépek javítását, foltvarrott (patchwork) takarók készítését vállalják, szekérüzleteket üzemeltetnek, kerékpárok értékesítését és javítását végzik. Üzleti tevékenységet szinte kizárólag családi vállalkozásaikban folytatnak, melyek virágoznak: az alapítást követő öt évben azoknak kevesebb, mint négy százaléka lesz sikertelen, pedig minden ámis közösség vidéken él, angolokkal nem dolgoznak együtt, megállapodást szóban kötnek, viszont gyakorlatias gondolkodásúak, munkaerkölcsük szilárd, becsületesek, mértékletesek, beosztók, nem hazudnak (az bűn), és ha vállalkozásuk döcög, egyházi elöljárók által kinevezett vagyonkezelő gondnok segíti őket.

A második világháború előtt a régimódi ámis gyerekek ugyanazokba az egytantermes vidéki iskolákba jártak, ahová az angolok gyerekei. Mikor az országban tizennégyről tizenhat évre emelték a tankötelezettséget, sok ámis szülőt börtönbe csuktak, mert a nyolcadik osztály elvégzése után nem engedte a gyerekeit iskolába, mígnem a bíróság (Wisconsin v. Yoder) kimondta (1972), hogy az alkotmányban rögzített szabad vallásgyakorláshoz való jog alapján az ámis szülőket az állam nem kényszerítheti arra, hogy a nyolcadik évfolyam után iskolába járassák gyermekeiket.

A régimódi ámis gyerekek nagy része ma ugyanolyan egy vagy két tantermes összevont iskolába jár, mint annak idején szülei – mosdó az iskolán kívül, a tanítóik jellemzően ámis hajadonok, áram és természettudományos képzés nincs. Az iskola feladata továbbra is az, hogy a fiatalokat a családokkal együtt az ámis életre szocializálja, biztosítsa a közösség ellenőrző hatalmát a tantárgyak fölött, és megismertesse a gyerekeket az angolok világával, miközben tompítja a kulturális sokk hatását.

Az iskolák a gyerekeket bölcsességre tanítják. A bölcsesség ellenpontja nem a tudatlanság, hanem a kritikai gondolkodásmód, örökség az, és nem áldozatos munka gyümölcse. A bölcs azt tudja, ami abszolút, változatlan, általános érvényű és erkölcsös, megszerzésének eszközei az ismétlés, az utánzás, a memoriter. Ebben segítenek a direkt tanulásszervezési stratégiák, az önkifejezésre serkentés hiánya, a különbségek helyett a hasonlóságok keresése, valamint a biztonságérzetet erősítő szokásrend hangsúlyozása a bizonytalan kimenetelű újdonságokkal szemben.

Az ámisok földi életüket Krisztus első és második eljövetele közötti időszak részének tekintik, az igaz egyház megtapasztalásához hátrafelé tekintenek, a hagyományok megtartását, és nem a világot előre mozgató természettudományos műveltség megszerzését támogatják. A hit az iskolában nem külön tantárgy témája, de az összes tantárgy tanítását megalapozó beállítottság – az órák alatti ima, a szentírásolvasás, a dicsőítés és a német nyelv oktatása ezt a célt szolgálják. A tanár, aki ugyanilyen iskolából került ki (és jellemzően nem tud sokkal többet, mint akiket tanít) pozitív szerepmintát közvetít, tanár és diák legfőbb erénye az alázat.

Lee (Levy) Hochstetler régimódi ámis családba született, felnőttként azonban nem keresztelkedett meg, hanem továbbtanult: lelkipásztor, családterapeuta, tanácsadó pszichológus, majd egy kórház lelkigondozó egységének vezetője lett. Mikor elhatározta, hogy hídszerepet vállal angolok és ámisok között, huszonegy cikket írt egy ámisok között népszerű hetilapba (1999-2000), melyek mind valamilyen lelki eredetű problémáról szóltak. Az írások Dr. Hochstetler aláírással jelentek meg, hétköznapi nyelven, néhány egészen didaktikusan:

A szellem egészségét fenyegető betegségek nem különböznek a többi betegségtől, az embert azok sem bűne miatt támadják meg… pont, mint a cukorbetegség vagy más bajok.

Meghálálva a bizalmat, amit ámis hangzású vezetékneve és kulturálisan megfelelő témakezelése az olvasókban ébresztett, Hochstetler a heti ötven levelet, melyet kapott, egyesével válaszolta meg, kézírással, levélben, majd a kórház vezetőségénél elérte, hogy szegregált, csak ámisokat gondozó pszichoterápiás egységeket hozzanak létre (2002). A következő néhány év alatt több ilyen is nyílt (Rest Haven, Pleasant Haven, Green Pasture Rest Home, Horizons of Hope), azóta házasságterápiás (Conestoga Retreat), gyászolókat (Ryan’s Place) és kamaszokat segítő központ is.

A mai világ embere számára az egyéni érdekek érvényesítése magától értetődően fontos, így nehéz megértenie, hogy az ámisok miért függenek ennyire közösségeiktől, és hogy mire nevelik gyerekeiket. Az ámis fiatalok személyiségfejlődésének várt kimenetele szöges ellentétben áll azzal, amit az angolok világában a szülők gyermekeiktől, illetve amit a fiatalok maguktól és egymástól elvárnak. Hogy el tudja dönteni, mit is akar az életével kezdeni, tizenhat éves korában, felnőttkori keresztsége előtt, minden ámis kamasz kilép a közösségéből, hogy bizonyos időt (általában néhány hónapot, legföljebb két-három évet) eltöltsön a hitetlenek között. Ez a Rumspringa időszaka – ugrabugra az ördög játszóterén, ahogy az ámisok mondják –, amikor a szülői ellenőrzésnek hirtelen vége szakad, a közösségi szabályrendszer (Ordnung) szigora még nem vonatkozik a fiatalokra (hiszen felnőttkori keresztséget nem tettek) és az angol kortárscsoport hívó szava rettentően harsány.

2002-ben egy dokumentumfilm(Devil’s Playground, Stick Figure Productions), mely viszkis üveggel részegen tántorgó ámis kamaszok fékevesztett tobzódásait mutatta be, nagy port kavart az ámis közösségekben. Egy Indiana megyei kisváros (Shipshewana) vezetői ámis szülőkkel és egyházi elöljárókkal, valamint angol szociális munkásokkal, pszichológusokkal és rendőrökkel együttműködve válságstábot hoztak létre (Amish Youth Vision Project) azzal a céllal, hogy az a törvénnyel összeütközésbe került kamaszokat kisegítse, az amerikai külvilág veszélyeiről a közösség fiatalabb tagjait tájékoztassa (drog- és alkoholprevenció), és az ámis családok és közösségek kapcsolatrendszerét a kamaszok védelmére megerősítse.

Az angol segítőknek a kultúra-közi segítségnyújtás szempontjairól sokat kellett tanulniuk, mielőtt a közös munkát megkezdték, hiszen az ámisok egészségről és betegségről is egészen másképp gondolkodnak, mint ők. A szülők nem hagyták jóvá, hogy angol fiatalok is részt vegyenek a találkozókon, az ámisok amerikai angol nyelven sokszor nem tudták jól kifejezni magukat, nem értették, mire való a pszichológus (hiszen, ha tanácsra van szükségük, azt az egyház elöljárója adja, és egyébként sem hitetlenektől szorulnak rá), ráadásul az angol terapeuta ítélkezéstől tartózkodó attitűdje is riasztó számukra, és amúgy sem a pallérozott elmét, hanem az egyszerű embert becsülik (a nagy műveltség fennhéjázóvá tesz). Az ámisok számára idegen a szóbeli terápia (neveltetésük se a kritikai gondolkodás kialakítását, se a kreatív önkifejezést nem támogatja) és lélekbúvárkodásról sem akartak hallani, mivel azonban gyerekeik összeütközésbe kerültek a törvénnyel, mindnyájan belátták, az együttműködés hasznosabb (a kezelés lehetőségét bírósági végzés írta elő, a két kultúra közötti különbségeket figyelembe véve, kedvezményként, hiszen az ámis identitás különösen akkor képlékeny, amikor a fiatalt a szabadságvágy, a bűntudat és a szégyenérzet lökdösi-tépi). Az angol felnőttek és az ámis kamaszok távolságát fiatal ámis felnőttek segítségével hidalták át és az angol szakembereket felkészítő képzésben részesítették, melynek során tiszteletet, együttérzést és érdeklődést igyekeztek kialakítani bennük az ámisok iránt, illetve megértették velük, hogy a kamaszok a velük való kapcsolatfelvételt a Rumspringa időszak folytatásaként tudják csak értelmezni, amely nemsokára véget ér – és amelyre jobb többé nem is visszaemlékezni – miközben hittestvéreik ámis öntudatuk és identitásuk részei maradnak. A nyolc héten át heti egyszer két órában tartott tanfolyam azóta is nem szerint szegregált csoportokban működik, a szülők az alkalmakon részt vehetnek, a záró alkalomra is hivatalosak.

Akik elhagyják közösségüket, általában az ottani élet egyhangúságát emlegetik, sokan egyéb keresztény csoportokhoz csatlakoznak. Mindnyájan egybehangzóan állítják, hogy családjukból nagyon nehéz volt kiszakadniuk, életformájukon az elszakadás után kevesen változtatnak: régi szokásaikat megtartják, családjaikhoz térben közel maradnak, kevesen tanulnak tovább, a legtöbben ámisnak és angolnak tartják magukat (az angolok őket ámisnak), neveltetésüket munkaerőpiaci értékük szempontjából mind hasznosnak ítélik, arra szívesen gondolnak vissza. Minél szigorúbb a közösségi szabályrendszer, annál kisebb a közösségelhagyók arányszáma. Azokkal, akik keresztségük után hagyják el közösségeiket, a régimódi ámisok minden kapcsolatot megszakítanak, általában hosszú-hosszú évekig nem esznek és nem dolgoznak együtt, rájuk se néznek, és nem beszélnek velük, sokan soha többé.

Az ámisok kapcsolati hálóik egyszerű elemeiként értelmezik magukat, akik közösségükből nem kiválni akarnak, hanem abban feloldódni. Egy olyan egység hétköznapi tagjai kívánnak lenni, amely nem öntudattal felvértezett egyéniségek laza halmaza, hanem a közösségi identitást önzetlenül támogató testvérek családja. Ezt tanulják otthon, egymástól és az iskolában, ugyanúgy, mint egy évszázada. Kamaszkorukban egyéni döntést hoznak arra vonatkozólag, hogy hogyan akarnak élni. Az ördög amerikai álomból szőtt játszóterén töltött időszak után a régimódi ámis fiatalok több mint nyolcvanöt százaléka elfordul a világtól és visszatér övéihez. Ott vágynak fényleni.

Ajánlott olvasmányok

Amish Population Profile (2020): Young Center for Anabaptist and Pietist Studies, Elizabethtown College.

Anderson, Cory (2015): Amish Education: A Synthesis. Journal of Amish and Plain Anabaptist Studies 3/1 1-24. oldal.

Cates, James A. (2005): Facing away: Mental Health Treatment with the Old Order Amish. American Journal of Psychoterapy 59/4 371-395. oldal.

Derocher, Lorraine (2006): Les socialisations marginales: Étude du processus d’intégration sociale des enfants issus des groupes religieux sectaires. Université du Québec à Montréal. MA szakdolgozat.

Donnermeyer, Joseph F.–Anderson, Cory–Cooksey, Elizabeth C. (2013): The Amish Population: County Estimates and Settlement Patterns. Journal of Amish and Plain Anabaptist Studies 1/1/április.

Fichte, William A (2012): Do Amish One-Room Schools Make the Grde? The Dubious Data of Wisconin v. Yoder. The University of Chicago Law Review, 107-129. oldal.

Foster, Kathryn (2016): You Can’t Change What You Were: Liminality and the Process of Role Exit Among Former Amish. Senior Independent Study Theses, Paper 7353, College of Wooster.

Handrick, Frances M. (2018): Amish Women: Work and Change–An investigation into the lives of Amish Women in Pennsylvania and Ohio. Doktori (PhD) disszertáció, University of Birmingham.

Issaoui, Nawal (2016): Les mouvements religieux minoritaires à l’épreuve du droit états-unien: étude des contours fluctuants de la liberté religieuse du XIXe siècle à nos jours. Doktori (PhD) disszertáció, Université Michel de Montaigne–Bordeaux III.

King, Martha Elizabeth (2014): Cultural Contexts of Health and Illness Among the Lancaster Amish. Doktori (PhD) disszertáció, Chapel Hill.

Kraybill, Donald B. Nolt, Steven M. Wesner, Erik J. (2011): Sources of enterprise success in Amish Communities. Journal of Enterprising Communities: People and Places in the Global Economy 5/2 112-129. oldal.

Lafaye, Caroline Guibet (2010): Diversité sociale et tolérance à l’école. Studia Politica. Romanian Political Science Review, Faculty of Political Science, University of Bucharest, X/1 61-77. oldal.

Landes, Xavier (2008): Libéralisme, républicanisme et minorités. Doktori (PhD) disszertáció, Université de Montréal.

Larkin, Rian Linda (2017): Plain, Fancy and Fancy-Plain: The Pennsylvania Dutch in the 21st Century. MA szakdolgozat, Duke University.

Legault Laberge, Raphaël Mathieu (2015): Éducation et reconstitution de l’identité dans les groupes anabaptistes. Doktori (PhD) disszertáció, Université de Sherbrooke.

Mazie, Steven V. (2005): Consenting Adults? Amish Rumspringa and the Quandery of Exit in Liberalism. Perspectives on Politics/december 745-759. oldal.

Miller, Wayne F. (2007): Negotiating with Modernity: Amish Dispute Resolution. Ohio State Journal on Dispute Resolution 22/2 477-526. oldal.

Moledina, Amyaz A.–McConnell, David L.–Sugars, Stephanie A.–Connor, Bailey R. (2014): Amish Economic Transformations: New Forms of Income and Wealth Distribution in a Traditionally 'Flat' Community. Journal of Amish and Plain Anabaptist Studies 2/1 1-22. oldal.

Nolt, Steven M. (2011): Moving Beyond Stark Options: Old Order Mennonite and Amish Approaches to Mental Health. Journal of Mennonite Studies/29 133-151. oldal.

Weber, Chris–Cates, James A.–Carey, Shirley (2010): A Drug and Alcohol Intervention with Old Order Amish Youth: Dancing on the Devil’s Playground. Journal of Groups in Addiction and Recovery/5 97-112. oldal.

Wetmore, Jameson M. (2007): Amish Technology: Reinforcing Values and Building Community. IEEE Technology and Society Magazine 26/2 10-21. oldal.