A fogyatékosság a középkorban

Csizmárné Gede Erika Judit írása

Más megítélés alá tartoztak a Down-szindrómás személyek, őket nem fogyatékosoknak tekintették, hanem egyenrangúnak. Szeretetreméltó karakterük miatt jobban befogadták őket, nem tekintettek rájuk félelemmel, mint a többi értelmi fogyatékos embertársukra.

Európában az emberek közösségei a középkorban többnyire elszórtan, kicsiny településeken éltek. Gondolatvilágukat a hiedelmek erősen meghatározták, így a mindennapok részévé váltak a képzelet szülte csodalények is: az ördögök, ördögszülemények, boszorkányok, farkasemberek, vérszopó fenevadak.

1. kép. Gaspar Schott: Tengeri szörnyek és sellők (1662.) Forrás: https://www.sciencephoto.com/

A középkori társadalom emberének képzeletét a „csoda” uralta. A „csodák” közé sorolódtak a különféle fogyatékossággal születetett gyermekek is. Jelenlétük az elképzelt lényekkel teli világban nem meglepő, hiszen ők minden embernek már kora gyermekkorában ott éltek az őt körülölelő környezet hiedelmeiben, regés-regényes elbeszéléseiben. Ezeket a csodalényeket nevezték például szirénasszonyoknak, a legkülönfélébb formájú, torz alakú váltott gyermekeknek, állatfejű-embertestű, emberfejű-állattestű furcsa-izgalmas teremtményeknek. A mesékben helyek kaptak a tündérek, akik éjféli órán az erdőben arra tévedő férfit halálra táncoltatták, és a boszorkányok, akik megigézték őket különféle eszközökkel.

2. kép. Ulrich Molitor: De Lamiis et Pythonicis Mulieribus (Boszorkányokról és isteni nőkről, 1508). Xilográfia. Forrás: https://www.wikiwand.com/

A kor embere, aki ilyen elbeszéléseket hallott, kötelességének érezte, hogy bővített, színezett formában adja azokat tovább. Mindezek a szemléleti keretek nemzedékről nemzedékre hagyományozódtak át emberekre, embercsoportokra, jellemző formát adva gondolkodásuknak. Minden torz külsővel született gyermek a csodalény fogalomvilágba tartozott, de születésük egyetlen családban sem volt kívánatos. Megállapítható tehát, hogy a jelenkorunkban csodaként értelmezett gondolat nem egyezett meg a középkori vélekedésekkel.

A középkorban a társadalom változásai a fogyatékossággal élő emberek közmegítélésére, helyzetére is hatással voltak. A korai korszak pogány eredetű hiedelemvilágát fokozatosan felváltotta a kereszténytudat. A kereszténység megjelenése a falvakban, városokban intenzív és radikális volt. „Az egyház irányító hatalmát az emberi tevékenység minden területére kiterjesztette, az egész nevelési rendszer átalakult.”1

Már az ókorban, a Római Birodalomban elfogadták azt a törvényt, amelynek értelmében főben járó bűn lett a gyermekgyilkosság (374). A törvény kimondása sajnos nem jelentette azt, hogy be is tartották: továbbra is gyakorlat maradt az újszülöttek megölése, esetleges kivetése a társadalomból. A fogyatékossággal élő gyermekek rendszerint áldozattá váltak, noha a kereszténység a felebaráti szeretetet és az elesettek támogatását hirdette, de a korai középkorban ez a fajta attitűd nem volt érzékelhető a fogyatékossággal élő embertársaik iránt. Megítélésük a kereszténység dominanciája mellett is erősen ambivalens volt. Amíg a róluk történő gondoskodás kiemelkedően fontos erkölcsi kötelességnek tűnt, addig a fogyatékosságot továbbra is a Gondviselés valamiféle megtorló akciójának vélték. 

A szerzetesrendek szigorú szabályai szerint működő kolostori közösségekben megjelentek a tanító szerzetesek is, akik a testi fenyítést is előszeretettel alkalmazták az írásra, olvasásra oktatott gyermekeken.

3. kép. A nyírpálcákkal megvert fiú. C iniciálé részlete. British Library MS Royal 6 E VI f. 214. Forrás: https://www.bl.uk/

A befogadó attitűd, amely a szerzeteseket jellemezte, lehetővé tette, hogy ne csak az előkelő családok gyermekeit, hanem a rangon aluli, a társadalom legalsó rétegeiből származó fiúkat is tanítsák.

4. kép. Heidelbergi miniatúra, 14. század eleje. Forrás: http://www.pukanszky.hu/

Az intézményesített befogadás olyannyira teret hódított, hogy a VI. századra azon gyermekek, akik fogyatékossággal születtek, otthonra leltek a kolostor falai között. A gazdagabb családokból származó testi vagy mentális fogyatékos gyermekek később akár szerzetes testvérré is válhattak, ha a szülők adományt vittek a kolostorba. A szegényebbek pedig segíthettek a konyhában, a gazdaságban – vagy enyhébb fogyatékosság esetén a kódexmásolásban (ehhez nem volt szükség az írás, olvasás elsajátítására sem). A szerzetesrendhez tartozás elősegítette a mássággal élők boldogulását. Az egyházi személyek keresztény szemléletének, mentalitásának része volt a segítés.

Ugyanakkor a vallásos léttel, felfogással a másság elfogadása nem vált azonos ütemben egyértelművé. Voltak segítő szándékú próbálkozások, de a fogyatékossággal élőt gyakran tekintették „boszorkányfajzatnak”, akit a sátán csempészett a családba, köznyelven őket nevezték „váltott gyermekeknek”. „A váltott gyermek motívuma, mely tehát elterjedt volt szerte Európában, s eredetét a VIII. századra teszik, több más hazai mesében is előfordul.”2 Hazai vonatkozásban is megjelenik a népmeséinkben ez a fajta nézet és hiedelemvilág, például Az aranyhajú királyfiak című mesében. Ez a népi meggyőződés a fogyatékos gyermekek családba érkezésével kapcsolatban egészen a XX. századig fennmaradt a néphiedelemben.

A középkor embere a jót, a szépet, a tökéleteset a Jóistentől származtatta. A nem esztétikus, a nem tökéletes, sőt torz valóság mögött a gonosz túlvilági erők ármányát vagy máskor Isten büntetését sejtették. Európában elterjedt volt bizonyos kultúrákban, hogy az asszony olyat szül, amilyet vagy amit terhessége idején lát. A „nem normális” szüléseket is gyakorta ezzel magyarázták. A másság tagadása a mindennapok részét képezte, ezt az ördögtől, boszorkányoktól való büntetésként éltek meg. A gyermek fogyatékossággal való születését minden esetben az édesanya bűnének tulajdonították. A sérült gyermeket szülő nőt ezután megbélyegezték, hogy még arra sem jó, hogy egészséges gyermeknek adjon életet.

5. kép. Martino di Bartolomeo: Részlet a Hét jelenet Szent István legendájából c. műből, kb. 1390. Forrás: https://sammlung.staedelmuseum.de/

A fogyatékos emberek gyakran mormoló beszédéről azt tartották, hogy az ördöggel folytatnak titkos párbeszédet. Ez az értelmi fogyatékos emberek esetében gyakorlat volt, hittek ebben a „titkos viszonyban”. Más megítélés alá tartoztak a Down-szindrómás személyek, őket nem fogyatékosoknak tekintették, hanem egyenrangúnak. Szeretetreméltó karakterük miatt jobban befogadták őket, nem tekintettek rájuk félelemmel, mint a többi értelmi fogyatékos embertársukra. A késő középkori festményeken láthatunk például olyan ábrázolásokat, ahol angyalokként jelentek meg a Down-szindrómás személyek Szűz Mária mellett.

6-7. kép. Jan Joest of Kalkar: A Gyermek Krisztus imádata (1515 körül). Részletek az oldal tetején látható képből. Forrás: https://www.metmuseum.org/

A fogyatékos emberek a késő középkor idejére többnyire a boszorkányüldöztetés áldozatául estek. Ekkorra fokozódott a stigmatizálódásuk. A képzőművészetben a fogyatékos emberek ábrázolásában megjelent a torzó alakja.

A fogyatékosság másik ismertető jele a csonkaság volt. A középkorban a lopásért valamely testrész megcsonkítása, például kéz levágása volt a büntetésvégrehajtás egyik eszköze. Úgy vélték a „pokolbéli, a bűnösökre bűnük folytán, a Mindenható által kirótt, minden képzeletet felülmúló szenvedés, a fogyatékosság, a csonkítások az evilági szenvedés leképeződései.”3 A csonkaság a fizikai fogyatékosság súlyos formája volt. 

*

A középkor ránk hagyományozódott kincsei közül talán a mai korban is követendő példaként kellene, hogy szolgáljon, ahogy a Down-szindrómás gyermekek felé fordultak. Olybá tűnik, a „sötét középkor” csak keserűséget, halált és sok háborút hagyott az utókorra, de talán mégis volt valami, ami megmelengeti a mai kor ember szívét is. A világunk attól színes, hogy mindenki különböző, és merünk különbözni. Fogyatékossággal élő társaink segítése, úgy vélem, emberi kötelességünk, s törekednünk kell (kellene) arra, hogy mi is tudjunk valami értéket hagyományozni a következő nemzedékre. Szeretném hinni, hogy az elfogadás lesz az, amit a jövő belőlünk, a jelen kor XXI. századi embereiből követendő példaként ki tud majd emelni.

Felhasznált irodalom

1. Kálmán Zsófia – Könczei György (2002): A Taigetosztól az esélyegyenlőségig, Osiris Kiadó, Budapest.
2. Kéri Katalin (szerk.) (1999): Tovatűnő álom. Válogatás a gyermekkortörténet európai forrásaiból.
3. Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla (2004): Neveléstörténet. Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Osiris Kiadó, Budapest.
4. Pukánszky Béla (2001): A gyermekkor története. Műszaki Kiadó, Budapest.
5. Shulamith Shahar (2000.): Gyermekek a középkorban, Osiris Kiadó, Budapest.
6. Tobak Orsolya: A fogyatékosság fogalmának megjelenése a különböző korokban, és tudományterületeken.

• 1. Tobak Orsolya: A fogyatékosság fogalmának megjelenése a különböző korokban, és tudományterületeken, 17. old.
• 2. Kálmán Zsófia – Könczei György (2002.): A Taigetosztól az esélyegyenlőségig, Osiris Kiadó, Budapest, 15. old.
• 3. Kálmán Zsófia – Könczei György: A Taigetosztól az esélyegyenlőségig... 18. old.