Simon Mária köszöntője Janusz Korczak Hogyan szeressük a gyermeket? c. könyvének bemutatóján

Elhangzott 2011. október 25-én Budapesten a Lengyel Kultúra Házában.

Olyan politikai és szociális korban élünk, amelyben a gyerekek helyzete nem javult az előző korszakokhoz képest. Az erőszak, a szociális egyenlőtlenségek, a diszkrimináció, a család intézményének instabilitása, intézményes oktatási elképzelések, ezek mind tényezői annak, hogy a gyerekek helyzete romlott. Így a gyermeki jogok sem érvényesülnek. Janusz Korczak nélkülözhetetlen. Eszközöket ad, támaszt nyújt, meggyőződéseket, elveket erősít. Erőt ad.

Hölgyeim és Uraim, Barátaim!

Jeles napot ünneplünk ma. A jeles napok a néprajztudomány értelmezésében azok a napok, amikor egy közösség az emberi élet fordulóit ünnepli. Szeretném hangsúlyozni a fordulópont szót. Ma azt ünnepeljük, hogy a magyarországi Korczak-közélet alapvetően fontos fordulóhoz érkezett azzal, hogy megjelent a Hogyan szeressük a gyermeket? című kötet. Igen, ez nagy esemény, megérdemli a „jeles nap” fogalom használatát. Külön szépsége ennek a kiadásnak, hogy az UNICEF magyar szervezete adta ki, vállalva ezzel a korczaki gyermekfelfogást és a gyermeki jogok képviseletét. 

Ne feledkezzünk meg a történelmi múltról!

Engedjék meg, hogy egy részletet olvassak fel egy emlékeztetőből. Ez 1983 decemberében készült.

„1983. november 18-án ülést tartott a Magyar Pedagógiai Társaság keretei között működő Janusz Korczak Bizottság. A tájékoztató után a Bizottság tagjai megbeszélték teendőiket. Egyetértettek abban, hogy Janusz Korczak Hogyan szeressük a gyermeket? című művének megjelenése fordulópontot jelent nálunk Korczak pedagógiai hagyatékának megismertetésében. Megítélésünk szerint az elkövetkező időben növelni kell a Korczak-életművel összefüggő publicisztikai tevékenységet.”

Ebbe a vonulatba illik ez a kiadás is, melynek külön érdeme, hogy a Korczak-szövegeken kívül 42 magyar értelmiségi szólal meg Korczak kapcsán, ürügyén.

Olyan politikai és szociális korban élünk, amelyben a gyerekek helyzete nem javult az előző korszakokhoz képest. Az erőszak, a szociális egyenlőtlenségek, a diszkrimináció, a család intézményének instabilitása, intézményes oktatási elképzelések, ezek mind tényezői annak, hogy a gyerekek helyzete romlott. Így a gyermeki jogok sem érvényesülnek. Janusz Korczak nélkülözhetetlen. Eszközöket ad, támaszt nyújt, meggyőződéseket, elveket erősít. Erőt ad.

Korczak 1942 májusa és augusztusa között naplót vezetett a varsói gettóban, ahol 200 gyerekével élt. Itt is azzal törődött, hogy legyen a gyerekeknek ennivalójuk, legyen gyógyszer, meséket mondott nekik, és színházi előadásokat szervezett a gyerekek aktív részvételével. Ő maga azért is írt naplót, hogy képes legyen elviselni a gettó napi életét.

Íme egy részlet.

„Egy kéményseprőnek korommal kell bemaszatolódnia.
Egy mészárosnak vérfoltokkal kell bepiszkolódnia (egy sebésznek is).
Egy pöcegödör-tisztító bűzlik.
Egy pincérnek furfangosnak kell lennie. Ha nem az, akkor jaj neki!
Maszatosnak, vérrel szennyezettnek, bűzösnek érzem magamat. És furfangosnak, mivel életben vagyok – alszom, eszem és néha még nevetek is.
Miért írom mindezt?”

Talán azért is, hogy könnyebb legyen a 200 gyerekét felkészíteni arra a bizonyos németek által „áttelepítésnek” csúfolt eseményre, vagyis a treblinkai gázkamrákba szállításra.

És képes felmentést adni, mint Semprun Nagy utazás című regényében, mikor a fogoly a fogva tartójával beszélget, és a fogva tartó helyzetét tartja rosszabbnak az övénél, mert a fogva tartó az, aki nem szabad.

Korczak így ír a naplójában.

„Meglocsolom a virágokat. Kopasz fejem az ablakban. Milyen pompás célpont.
Neki puskája van. Miért áll és néz oda nyugodtan?
Nem kapott tűzparancsot.
Talán a civil életében falusi tanító volt, vagy jegyző, utcaseprő Lipcsében, pincér Kölnben.
Mit tenne, ha bólintanék felé? Ha kezemmel, egy baráti gesztussal integetnék?
Talán nem is tudja, hogy úgy állnak a dolgok – ahogy?
Lehet, csak tegnap érkezett, messziről.”

A naplót azért idéztem fel, mert jövőre lesz hetven éve annak, hogy mártírhalált halt a gyerekekkel együtt. Ez a dátum nem fog a jeles napok tárházába kerülni. 

A mai nap viszont igen, reménykedem abban, hogy ez a kötet megnyitja az utat hazánkban egy Korczak-reneszánsz irányába.

Külön köszönet illeti a budapesti Lengyel Intézetet, amely az első hívó szóra partner abban, hogy Korczak-műveket kiadjunk, ismertté tegyük hazájuk nagy fiát és a nemzetközi pedagógia nagy alakját.

Köszönet érte.

Csillag Ferenc – Takács István – Trencsényi László (szerk.): Hogyan szeressük a gyermeket? Korczak és magyar gondolkodók írásai. Budapest, 2011, UNICEF, ELTE Eötvös Kiadó.