Lájk és/vagy fejsimogatás

János Réka, Maior Edit és Fărcaș Zsuzsanna írása

A 2014. április 26-án megrendezésre kerülő Digitális pedagógus konferencia műhelyfoglalkozásának bemutatása

A digitális nemzedék kütyükön nő fel. Már kétévesen nyomogatja az okostelefont, és ki tudja keresni kedvenc mesefilmjét, videoklipjét, számítógépen játszik, tévét néz. A gépek mindent biztosítanak: sikerélményt-kudarcélményt, kihívást-monotoniát, újat-régit, elfogadást-elutasítást, de vajon egy fejsimogatást helyettesíthet-e egy like, egy új „élet”, egy virtuális győzelem? A workshop során arra keressük a választ, hogy miben helyettesíthetik a kütyük és miben nem a személyes kapcsolatokat. Virtuális fejlesztést és problémamegoldást hasonlítunk össze emberi kapcsolatokra épülő eljárásokkal.

A masszív információs és kommunikációs technológiához való hozzáférés és használat egy új szocializációs helyzetet teremtett (Carstens és Beck, 2005; Prensky, 2001; Rideout és mtsai., 2005; Tapscott, 1999, 2009). Az új generáció a média nyelvét preferálja, gyors eredményekre, egyszerre több feladat elvégzésére szocializálódott, ahol a virtuális sikeresség garantálva van. Az iskolába érve azonban sok minden megváltozik, lelassul.

Sok gyermek küzd iskolai beilleszkedési zavarokkal, nehezen megy a tanulás, állandó kudarcok érik őket. Elsőként Seligman (1972) figyelte meg, hogy amennyiben olyan helyzeteknek teszünk ki állatokat vagy embereket, melyeket huzamosabb ideig nem tudnak kontrollálni, megtanulnak tehetetleneknek lenni, azaz már nem mutatnak érdeklődést a kezdeményezésre és cselekvésre. A kontrollálhatatlanság érzése megjelenik a pedagógusnál és a gyereknél egyaránt. A pedagógus próbál hatni a tanulókra, a digitális kor gyermekei azonban nem a megfelelő módon reagálnak. A tanító, a tanár többszöri próbálkozás után feladhatja – megtanulja, hogy nem tehet semmit.

A sikertelen gyermekek is hamar megtanulják a tehetetlenséget. Próbálkoznak – ők, akik a videójátékban gyakran győztek –, de ez az iskolai tanulásban a siker elmarad. Megtanulják, hogy nem képesek kontrollálni az iskolai helyzeteket – nem is lesznek kezdeményezők.

Tényleg nagyon más a digitális nemzedék, vagy gyakran csak az önbeteljesítő jóslataink működnek? Azt hisszük, másként gondolkodnak, hogy jobban érdekli őket a technika, mint a személyes interakciók, és ezáltal mi is megváltozott módon közeledünk hozzájuk.

Hogyan boldoguljunk? Lépjünk ki a kereteink közül, ha valami nem működik, próbáljuk meg másként. Konfliktushelyzetben, érveléskor is gyakran felemeljük a hangunkat, ha a másik fél valamit nem akar megérteni. Pedig tudjuk, hogy nem fizikai fogyatékossága miatt nem ért minket. Nehezen jövünk rá arra, hogy inkább változtatni kellene az érvelésünkön. Úgy gondoljuk, a nevelésben is hatékony lehet a meglepetés okozása.

Akinek sikerült kilépni évtizedeken át tartó keretekből, az például a Feuerstein professzor. Feuerstein professzor Romániából vándorolt ki Izraelbe, és bevándorlók gyermekeivel kezdett el foglalkozni. Ezek a többnyire Afrikából származó gyermekek, akiket gyakran elszakítottak családjuktól is, nagyon rossz eredményeket produkáltak a klasszikus pszichometriás teszteken, eredményeik alapján legtöbben értelmi fogyatékos címkét kaptak. Feuerstein (1979, 1980, 2002, 2004) professzor nem fogadta el ezt a zavaró tényt, és úgy gondolta, hogy nem a gyermekekben van a hiba, hanem a mérőeszközökkel nem stimmel valami. És nem kezdett el egyre hangosabban kiabálni, hanem kilépett egy keretből, és új eszközök kidolgozásába kezdett. Nem azt nézte, hogy aktuálisan mire képes a gyermek, hanem a tanulási potenciált mérte fel. A merev, statikus felmérés helyett az interakciókra, a dinamizmusra helyezte a hangsúlyt, így lehetőség nyílt a gyermeki gondolkodás rejtelmeinek megismerésére. Kiderült, hogy milyen területeken sikeres a gyerek, és milyen területeken van szüksége segítségre, hogy optimalizálni tudja a benne rejlő lehetőségeket. Az organizmus egy állandóan változó entitás, a kognitív rendszer képes megváltoztatni struktúráit.

A változást a mediált tanulási tapasztalat biztosítja, mely a pozitív tanulási élmény biztosításával képes áthidalni áthidalhatatlannak tűnő problémákat. A mediált tanulási tapasztalat legfontosabb kritériumai az értelem mediálása, a szándékosság és reciprocitás mediálása, a transzcendencia (átlépni az itt és most állapoton, általános stratégiák biztosítása). A mediálás további fontos elemei a kompetenciaérzés, a pozitív kimenetel, a célirányosság és a változás képességének, a viselkedés szabályozásának a mediálása.

A Kolozsvári Nemzetközi Feuerstein Intézetben a gyermekek fejlesztésével foglalkozunk – hangsúlyt fektetve mind az értelmi, mind az érzelmi, mind a viselkedéses összetevőkre. Felhasználjuk a modern technikát is, nem zárkózunk el a kütyüktől, de azt valljuk, hogy még a mai világban is a gyermekek inkább preferálnak egy közös játékot, egy személyes fejlesztést, mint egy lájkot. Úgy gondoljuk és úgy tapasztaljuk, hogy a digitális világ monopolizálása helyett a hangsúly inkább a komplementaritáson van. Igen, a mai nemzedék digitális világba születik bele, és abban él, de az emberi szükségletei megmaradnak. A szociális interakciókat, a megerősítéseket, a személyes visszajelzéseket nem helyettesíti, és nem pótolja a digitális világ. A mai nemzedéknek arra van szüksége, hogy ezeket a különböző igényeket kielégítse, hogy megtanulja egyensúlyba helyezni a saját szükségleteit és a társadalom (digitális világ) követelményeit. Egyikről sem kell vagy lehet lemondani vagy akár szembeállítani őket, a kihívás sokkal inkább az integrálási lehetőségek feltárásában és mediálásában van. Az általunk szervezett workshop betekintést szeretne nyújtani egy egészséges digitális-perszonális interakcióba.

Szakirodalom

Carstens, A. & Beck, J. (2005). Get ready for the gamer generation. TechTrends: Linking Research & Practice to Improve Learning, 49, 3, 22–25.

Feuerstein, R., Feuerstein, S., Falik, L & Rand, Y. (1979; 2002). Dynamic assessments of cognitive modifiability. ICELP Press, Jerusalem: Israel

Feuerstein, R. Rand, Y., Hoffman, M.B., & Miller, R. (1980; 2004). Instrumental enrichment: An intervention program for cognitive modifiability. Baltimore, MD. University Park Press.

Prensky, M. (2001). Digital natives, digital immigrants. On the Horizon, 9, 5, 1–6.

Rideout, V., Roberts, D. & Foehr, U. (2005). Generation m: Media in the lives of 8–18 year-olds.Menlo Park, CA: Henry Kayser Family Foundation.

Sánchez, J. & Salinas, A. (2008). ICT & learning in Chilean schools: lessons learned. Computers & Education, 51, 4, 1621–1633.

Seligman, M. E. P. (1972). Learned helplessness. Annual Review of Medicine, 23(1), 407-412.

Strauss, A. (1987). Qualitative analysis for social scientist. New York: Cambridge University Press.

Tapscott, D. (1999). Growing up digital: the rise of the net generation. New York: McGraw-Hill.

Tapscott, D. (2009). Grown up digital. New York: McGraw-Hill.