Az érintés alakzatai

Csobánka Zsuzsa Emese írása

Kortárs irodalom a Dombos Festen – Csobi Sound, Kishegyes, 2013. július 10-12.

Bevezetés

A kishegyesi Dombos Festen három napon keresztül tartottam műhelyfoglalkozást Az érintés alakzatai címmel, központban az irodalmi szövegekben megjelenő testleírásokkal. A résztvevőkről annyit tudtam, hogy többségében nem középiskolások, magyar szakos hallgatók, irodalomközeli emberek, tanárok, tehát a megszokott középiskolásoktól alapvetően eltérő hallgatóság.

A kurzuson végre nem csupán gondolkodással fordultunk a szövegek felé. A kísérlet drámapedagógiai módszerekkel, élménypedagógiával és művészetpedagógiával közelítette meg a kortárs irodalom azon szövegeit, melyek valamilyen módon a testre kérdeznek rá, vagy épp arról beszélnek.

A műhely munkájába bekapcsolódott Áfra János, Csaplár Vilmos és Szőcs Petra.

Kutatási célom az volt, hogy kipróbáljam, milyen lehetőségek vannak a nyelv és a nyelven kívüli eszközök számára, hogy kapcsolatot teremthessenek szöveg és ember között lehetséges válaszokat adva egy olyan szövegtérben, mely elsősorban a testről szól, tehát fennáll a veszélye annak, hogy tabukat dönget, zavarba hozza az olvasót.

A megszülető „etűdök” során a közösen teremtett és az egyénileg átélt folyamatokra koncentráltunk, a kortárs irodalom szövegei mindezen tapasztalatok magját, alapját képezték. A jelenlévő szerzők a tapasztalat másik oldalát mutatták, mely találkozás során alkotó és befogadó kettősségét is feloldani reméltem. Ezt tekintem pedagógiai célnak a folyamat során.

Az együtt töltött idő alatt ötvöztem a drámapedagógia, élménypedagógia módszereit, a szoros szövegolvasást, a kooperatív technikákat, mindezt változatos munkaformában.

Az események…

A bemelegítő játék és a páros bemutatkozás után a második feladat az volt, hogy helyezkedjenek el egy olyan ülő- vagy állóhelyzetben, mely kifejezi a mostani lélekállapotukat. Azt kértem a többiektől, hogy elemezzék a testhelyzetet, majd az elemzett testhelyzet tulajdonosa beszélt arról, melyek voltak a tudatos döntések, mi volt, amire rácsodálkozott az elemzések alkalmával.

A koncentrációs gyakorlatok sorában a szabadon választott tárgyról való beszéd következett. 30 másodpercig kellett összefüggően beszélniük. Előkerült egy titkos füzet, egy kulcscsomó, egy piperetáska, mindegyik elsősorban célirányosan önmagukat kifejezni volt hivatott. Nagyon figyeltek arra, hogy minél több információt megosszanak magukról közben. Felmerülhet a kérdés, hogy e gyakorlatok miért segítették például Áfra János versének megértését? Vagyis miért segítették a kortárs irodalom tanítását? Egy olyan bizalmi teret szerettem volna kialakítani, ahol mindannyian személyként vagyunk jelen, vagyis fontos egyesével, hogy ki mit hoz a csoportba, milyen állapotban van, célom volt, hogy mindezzel megteremtsem a napok hangulatát, azt az atmoszférát, amiben közösen dolgozni tudunk. Ezenkívül a tudatosság és a koncentráció kialakításának lett ez elengedhetetlen eszköze.

Áfra János Hallgatás című versének címmeditációja után idézetet kerestek a felmerült kifejezésekhez, majd egy-egy mozdulatot kellett létrehozniuk a mondatokhoz, melyeket aztán mindannyian megtanultunk, elemeztünk, beszélgettünk arról, hogyan lehetne pontosabbá tenni, hogy azt az érzést, fogalmat fejezze ki, melyből kiindultunk. A vers szoros olvasása során szinte szóról szóra haladva kérdeztem rá arra, mit hogyan értenek, számukra milyen jelentésrétegekkel bír, milyen kérdéseket vet fel. Fontos szempont mindig, hogy egymással hol tudnak kapcsolódni, mi az, amit nem értenek, máshogy látnak a versben. Nem jó megoldásokat kerestünk, hanem olyan igazságokat, melyek a vers rendszerében működnek, a vers tere és „hálója” tartja meg, az hozható fel érvként. És végül a címhez tértünk vissza, a verstest megbeszélése során elhangzottakat vonatkoztattuk a címre, vetettük össze a címmeditáció során keletkezett fogalmakkal, érzésekkel.

Csaplár Vilmos Edd meg a barátodat! című regényének feldolgozása kisebb előkészítést kívánt meg, hiszen erősen szexuális tartalmú szövegrészek elemzését tűztem ki célul. Az első kérdés az volt, hajlandóak-e ezzel foglalkozni, érdekli-e őket az erről való beszéd lehetősége. Versekkel készültem: József Attila Ringató című versével foglalkoztunk. Ez a Csaplár-szöveg egyik kulcsmondatához kapcsolódott, az érzékelés a dolgok színessége, változékonysága, az érzékelés sokszínűsége volt az, melyre tapasztalati utat kerestem. A karmesterjátékot hívtam segítségül hozzá. Vagyis mindenki választott egy hangot, melyet a kör közepén álló elindított, hangosított vagy épp lecsendesített. Előre meghatározott jeleket találtunk ki erre. A dülöngélős bizalomjátékot variáltuk először úgy, hogy csak hangokat, aztán a vers szavait, majd a szöveg egészét hallattuk. Megbeszélés követte a gyakorlatot – melyik hogyan volt más.

Pallag Zoltán Az intercisai jósdában című verse esetén a vers témájából indultunk ki. Azt emelték ki, hogy a testrészek tagolják a verset: kéz, láb, nyelv, szem. Kértem, keressünk rendszert, valamilyen oksági viszonyt, miért ez a sorrend. A második versszakot sokkal személyesebbnek ítélték, amikor azt kérdeztem, hogyan és mi változik. A szóválasztásokról is beszéltünk, mely igék milyen hatást érnek el, hogyan változna, ha más szavak kerülnének be.

Az intertextualitás mentén haladva tovább két Tóth Krisztina-vers következett, egy Shakespeare-szonett és egy Verlaine-szonett átírása (Az vagy nekem és Őszi sanszok), illetve ezután már konkrétan a regénybeli választott szituációra készülve a Dosszié című vers. A kortárs és klasszikus versek közötti kapcsolaton, viszonyon volt most a hangsúly: azt vizsgáltuk, hogy ugyanazt a létfeltétel szerinti viszonyt hogyan jeleníti meg másképp, mitől lesz kortárs, és mivel ér el stílushatást a szerző. A két-két szöveg közti párbeszéd előremutatott a Dosszié és a regény pokrócon történő szüzességelvesztés jelenetének kapcsolatára.

A Csaplár-regénnyel való foglalkozást szoros szövegolvasással indítottuk, bár előző nap kértem, hogy előre olvassa el mindenki a részletet. Szóról szóra, mondatról mondatra elemeztük a szöveget. Egyrészt a szereplők személyiségét, belső folyamatait vizsgáltuk (mivel jelez bizonyos tulajdonságokat, érzéseket, változásokat a szerző, mivel igazolható egy-egy a szereplőről kimondott állításunk), másrészt Lali és Klári viszonyát, kapcsolatuk dinamikáját, a játszmázást, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a végén összevetjük a regény zárásakor kialakult homlokegyenest más rendszerrel. Hogy jut el vajon a két szereplő? Mi változik bennük? Mi indukálja a változást?

A gondolatfolyosó nevű játék során két oszlopba álltak, és a középen haladó, szerepbe lépő megélhette, milyen gondolatok vannak a szereplő fejében. Újra a test és a saját tapasztalatok bevonása volt a célom. Tehát felsorakoztak két oszlopban, és miközben a Lalit játszó Tamás végiglépdelt, mindenkinek kellett egy mondatot mondani. A kérdés: mi van Lali fejében, miközben eljut a megszólítástól a pokrócig, vagyis Klári öléig.

Nagy izgalommal vártuk mindannyian ezt a találkozást, mert az előző este érkezett Csaplár Vilmos mégis elfogadta a meghívást a műhelyre. Előzőleg megkérdeztem a résztvevőket, mi érdekelné őket egy ilyen szituációban, azt mondták, a generációs problémák. Egyeztettem a szerzővel, hogy ő mit szeretne ebből, és végül egy epizód mellett döntöttünk, bízva abban, hogy így is elég mélyre tudunk menni, és az, hogy az egész könyvet nem olvasták, nem válik hátránnyá a szöveggel való foglalkozás közben. Lajta az egyik főszereplő egyetemi barátja, aki öngyilkosságot követ el. Az orvosként dolgozó szülei és barátja rátörik az ajtót, majd a szülők párbeszédéből kirajzolódik mind a kettejük szánalmas és szomorú viszonya, mind a fiukhoz való viszony lehetetlensége.

A szerzőt kértem meg, hogy olvassa fel a részletet, aztán a gyilkos fegyver jellemzésébe kezdtünk, ezáltal vonódva be a műbe. A játék az volt, hogy mindenki mondott egy állítást, a szerző pedig a regény lehetséges terén belül meg kellett, hogy indokolja az állítást. Nagyon izgalmas játék kerekedett.

Az utolsó foglalkozáson két költő vett részt. Áfra János A torzulás íve és Szőcs Petra Gyakorlat című versét választották. Az Áfra-vers egy haldokló édesapa nézőpontjából beszél, elköszön gyermekétől, és azon gondolkodik, vajon a gyerek hogy él majd az ő halála után. Ugyan ők választották a verset, de érezhetően elég nyomasztó volt, így a drámajátékos feladatok után a szövegolvasással oldottam a feszültséget. Először csak mindenki mondott egy szót, számára miről szól a vers, majd össze kellett kapcsolniuk párban a fogalmakat egy állóképben. Betegség-leépülés, elengedés-búcsú, félelem-távolság. Az állóképek aztán megmozdultak, azt kértem, kezdjenek el sziámiként együtt mozogni. A gyakorlathoz volt előkészítés: először csak egy ponton (pl. lábfej, csípő) ragadtak össze a párok, és mozogtak, majd bekötött szemmel is. Amikor visszaálltak a szoborba, bekötöttem egy sállal a szemüket, és úgy kellett mozogniuk. Azt kértem, koncentráljanak az adott fogalomra, tudatosítsák önmagukban a testi változásokat, figyeljenek a társukra, hogyan hat rájuk annak teste.

A Szőcs-vers pedig egy a gyászmunkára adott lehetséges válasz. Azt kértem, találjanak ki ők feladatot, segítségül kaptak egy kupac Klimt-képet. Utána közösen kellett választaniuk egyet, mely szerintük a vershez passzol. A választott képet (Pallasz Athéné) elemeztük ezután, hogy hol és hogyan kapcsolódik a szöveghez. Az összefonódó indákat emelték ki, az alakok lezáratlanságát, vagyis a test korlátainak lebontását, a maszk az arc változékonyságát jelzi, a külső díszek a külcsínyre utalnak.

Összegzés, visszajelzések

A szöveges értékelés, illetve visszajelzés alapján elmondható, hogy a mozgásos gyakorlatok megítélése személyenként változó, mégis inkább annak pozitívumait érzékelem a kapott válaszokban. A társas interakciók által megélt új nézőpontok hozzáadtak a versélményhez, de a zártabb, az érintés és saját teste felé fenntartásokkal közeledő vagy inkább elméleti résztvevők számára igazi kihívást jelentettek.

A játék és szöveg összekapcsolása döntően pozitív értékelést kapott, a bevezetésen túl a verselemzéseknél alkalmazott, vagyis szöveg és mozgás kapcsolatát megteremtő, kereső gyakorlatok bizonyultak hasznosnak, illetve nyújtottak élményt.

A saját magukról tanultak szerint egy irodalmi mű elemzése során igenis nagy esély teremtődik az önmagunkkal való találkozásra. A kortárs szövegek itt azt tették hozzá, hogy mindannyian számos klasszikussal a hátuk mögött igazi kihívásnak élték meg, mi újat mond nekik a szöveg, saját korlátaikkal, határaikkal szembesülhettek, mert elvesztették azt a biztonságot, melyet egy sokszor elemzett klasszikus jelenthet. A kortárs szöveg nyelve otthonos közeget teremtett, ebben az otthonos érzetben megtapasztalhatták a számukra még kevéssé otthonos témák, például szexualitás elemzését a nyelvben, máskor a testgyakorlatok jelentettek határátlépést, vagy egyszerűen a megfelelés kényszeréből bújhattak ki csupán azért, mert a kortárs szöveg nem teremtett akkora elvárást.

A mozgásos gyakorlatokról vallottak abban erősíttek meg, azt a konklúziót vonhatom le, hogy a más fajta érzékelési terület beemelése mégiscsak hozzátesz a saját magunkról alkotott tudáshoz. A digitális nemzedék korában ezek a válaszok és gyakorlatok újra bebizonyították számomra, hogy szükség van arra, hogy a diákokat és önmagunkat visszavezessük a valóságosabb érzékelés formáihoz, az IKT-eszközök világa felhívás arra, hogy a test valamennyi érzékelési területére nagyobb figyelmet fordítsunk.

Az irodalomhoz való viszonyokon alapvetően nem változtatott a foglalkozás, azonban minden válaszadó elmélyített kapcsolatról beszélt, annyi következmény tehát van, hogy a kortárs irodalommal való foglalkozás nem riasztja el az olvasót, ha kellő időt szánunk a megértésre, megélésre, és sokféle módszerrel, munkaformával kísérletezünk.

Az írás teljes változata ide kattintva lérhető el.