Papp Ágnes

Magam 15 évig tanítottam nehéz sorsú gyerekeket. Aztán a pedagógia egyéb területein tettem a dolgom, de a kollégákkal való együttműködés valamilyen formája mindig része volt a munkámnak, legyen az fejlesztőműhely vagy továbbképzés. Az a tapasztalatom, hogy a világon nincs még egy olyan szakma,  ahol ekkora különbségek lennének tudásban, szemléletben, akarásban a szakma gyakorlói között. Ahol ennyi elhivatott és ennyi kiégett, ennyi nagy tudású és ennyi dilettáns ember működne ugyanazzal a felhatalmazással.

 

Egy továbbképzésen egy fiatal férfi tanár mesélte, hogy őt mindig kérdezgetik a diákok, miért jött erre a pályára. – És te mit felelsz? – kérdeztem. Megrántotta a vállát. – Azt mondom, hogy ezt dobta a gép.

 

Ezért szeretném, ha megszólítanánk azokat, akik csak készülnek erre a pályára. Beszéljenek a hallgatóként megélt tapasztalataikról. Mire készíti fel őket a felsőoktatás, mit tapasztalnak a szakmai gyakorlatuk során, mit várnak el majdani iskolájuktól, majdani önmaguktól? Mitől félnek, és miben reménykednek? Mire kíváncsiak, amire eddig senkitől nem kaptak választ. És szeretném, ha megszólítanánk azokat, akik nem azért vannak a pályán, mert "ezt dobta a gép." És azokat, akik beszélgetni is tudnak, figyelni, reflektálni. Szóval szakmai eszmecserélős honlapra vágyom, bár belátom, kissé indulatosra sikeredett ez a pár sor. Bocsánat.

 

Kulcsszavak: tanárszerep, pályaszocializáció, szakmai műveltség, mentorálás.