A partneri társas integrációt…

By knauszi on 2023. jún. 18. - 19:33

…célzó (demokratikus) nevelési stílus. Az egymást kiegészítő értékek/erények világa. Fóti Péter írása

Fontos számomra, hogy ebben az általam javasolt felosztásban könnyebb elkerülni a szélsőségeket, egymás elhanyagolását vagy a fanatikus ragaszkodást olyan elvekhez, amelyekről kiderülhet, hogy ártanak.

Bevezető

A nevelés hosszú évekig tartó folyamat. Az önnevelés pedig egy egész életen át tarthat. Ehhez próbálok egy újszerű iránytűt adni. Honnan jövünk, mit éltünk meg fiatal korban? Mennyiben tudjuk a minket ért sérüléseket feldolgozni, kitörni az ördögi körből, elkerülni, hogy magunk is ártalmasak legyünk? Mit látunk ma önmagunk feladatának az életben, és mit tekintünk feladatnak a gyerekekkel kapcsolatban? Ezekre a kérdésekre igyekszem választ keresni a következő kétrészesre tervezett cikkben. Az első részben általános megfontolásokat, a másodikban iskolapedagógiai gondolatokat írok le.

A nevelési stílusok régi és új elmélete

A mindennapokban gyakran szokásos Kurt Lewin nyomán három nevelési stílusról beszélni. Erre látunk jól érzékelhető példát a Módszerek c. filmben. A három nevelési stílust így szokás nevezni:

demokratikus,
tekintélyelvű (autoriter),
ráhagyó (laissez-faire).

Évekig ezekben gondolkoztam. Láttam azonban, hogy ezek a nevelési stílusok nehezen különböztethetők meg a mindennapi életben, és nem adnak világos orientációt. Ami az óvodás gyerekek világára jellemző, az más, mint ami az iskolások világa stb., stb.

Mit tesz az a nevelő, aki a demokratikus nevelési stílust szeretné megvalósítani? Milyen értelemben nevezhetjük őt vezetőnek? Van helye a vezetésnek egy demokráciában? Vagy át kéne nevezni a nevelési stílusokat? Ezekre a gondolatokra, kérdésekre találtam egy újfajta válasz, amikor Friedemann Schulz von Thun Egymással beszélni (Miteinander reden) c. könyvében olvastam a Viselkedési kereszt (Verhaltenskreuz) című bejegyzést.

Ez az írás bennem gondolati fordulathoz vezetett. Ezt szeretném most megosztani az olvasókkal.

Az én mostani felosztásomban ugyan –mások mellett –továbbra is megtalálható a tekintélyelvű (autoriter) és a ráhagyó (laissez-faire) nevelési stílus, ugyanakkor a demokratikus stílus bemutatását szeretném kiegészíteni és partneri integrációt célzó nevelési stílusnak is nevezni.

E nevelési stílus jellemzői:

egymás értéknek tekintése, ugyanakkor egymás konstruktív kritikája,
ahol szükséges, vezetés és ugyanakkor az önállóság támogatása.

Ezzel szemben áll négy problematikus viselkedés, amelyek kombinálódhatnak is:

gyámkodó túlszabályozás,
határtalan megengedés (hiányzó irányítás –laissez-faire),
túlzottan dicsérgető,
rombolóan kritikus.

Ezek a problematikus viselkedések nemcsak egyenként, hanem gyakori kombinációkban is előfordulnak, és különféle nevelési problémákhoz vezetnek.

A régi felosztás

Jó	Demokratikus
Rossz	Tekintélyelvű
Rossz	Magára hagyó

Új felosztás

Rossz	Jó – Partneri Integráció
Gyámkodó túlszabályozás	Ahol szükséges, vezetés, és ugyanakkor az önállóság támogatása
Határtalan megengedés
Túlzottan dicsérgető	Egymás értéknek tekintése, ugyanakkor egymás konstruktív kritikája
Rombolóan kritikus

A partneri integrációs nevelés céljai

Mai nevelési céljaimat az alábbiakban igyekszem megfogalmazni. Ugyancsak kitérek az önnevelés aspektusaira is. Mindezzel az a célom, hogy bizonyítsam, hogy a partneri integrációra törekvő nevelés követése több segítséget ad a nevelőnek, mint az egyszerű demokratikus, tekintélyelvű, laissez-faire felosztás.

A partneri integrációs nevelésben két dologtól szeretnénk magunkat távol tartani, és támogatni, hogy gyerekeink se kövessék ezeket a mintákat:

A1 – Más emberek lebecsülése, ami azt jelenti, hogy valaki a másik embert kevésbé értékesnek tekinti magánál, úgy viselkedik vele, mintha a másik ott se lenne, vagy nyíltan kifejezi, hogy a másik értéktelen, a másikat lealázza, vele szemben érzelmi hidegséget mutat, felülről kezeli.
A2 – A másik ember felett gyámkodik, korlátozza a másikat, annak gondolkodását és tetteit teljes mértékben a maga befolyása alá igyekszik helyezni, útmutatással, előírásokkal, kérdésekkel, tiltásokkal.

Szerencsére meg lehet fogalmazni ezeknek a viselkedéseknek az ellenkezőjét is, Ugyanakkor előrebocsátom, hogy ezeknek a pozitív céloknak az elérése nem egyszerű feladat sem önmagunk, sem gyerekeink vagy ránk bízott más gyerekek esetében.

Mindehhez fel kell fedezni, hogy miféle lépcsők vezetnek az alábbiakhoz saját magunk és a gyerekek nevelése során:

B1 – A másik ember értéknek tekintése: a másikat figyelemre méltó, teljes értékű, egyenrangú embernek tekinti, akivel kapcsolatban jóindulattal viselkedik. Udvarias, barátságos vele.
B2 – Választási szabadság biztosítása: önállóságát tiszteli, döntési, kezdeményezési lehetőséget, szabadságot ad.

Ami az önnevelést illeti, ott a feladat kettős: magam így viselkedem, másrészt joggal elvárom, hogy mások így viselkedjenek velem. Ez nem mindig könnyű!

Látható, hogy az A1 – B1 pár mintegy egymás ellenkezője, ahogyan az A2 – B2 pár is egy ellentétet fogalmaz meg. Azonban a viszonyok bonyolultabbak ennél, és nem lehet egyszerűen azt mondani magamnak és a világnak, hogy viselkedjenek a B1 és a B2 pontban megfogalmazottak szerint.

Az első látszólagos ellentmondás: egymás értékelése és kritikája

Kevés az, hogy a másik embert értékelni kell. Ha csak erre figyelünk, akkor könnyen elsikkad az a fontos dolog, hogy az emberek között normális körülmények között mindig vannak véleményeltérések. Miként kezeljük ezeket anélkül, hogy sértenénk a másik ember értéknek tekintése követelményét? Mintha valami hiányozna itt! A hiány kétféle lehet. Egyik irányban teljesen elhallgattatjuk magunkban az eltérő véleményt, és a másik embert folytonosan dicsérjük, vagy a másik végleten olyan mértékben kritizáljuk, hogy azzal a másik ember értékét kétségbe vonjuk.

Fel kell fedeznünk tehát egyfajta viselkedést a két szélsőség között: ez a kritikai hozzáállás a másik emberhez anélkül, hogy az a másik embert az A1 pont alatt felsoroltak szerint lebecsülné. (C1)

Kritikátlanság	Konstruktív kritika	Romboló kritika
Mindent szó nélkül hagyni.	Megfogalmazza véleményét úgy, hogy az a másik embert ne sértse, hogy lehetőleg meghallgatásra találjon.	Éles kritika, erős érzelmekkel, negatív képet rajzol a másik emberről, nevetségessé teszi, stb.

Az értékeléssel kapcsolatban is megfogalmazhatunk az értéknek tekintett viselkedéstől eltérő két szélsőséget:

Túlzásba vitt értékelés	A másikat értéknek tekinti	A másikat leértékeli
Állandó dicsérgetés.	Megbecsüli, teljes értékűnek tartja, aki az élet folyamán egyenlő partnerévé válhat, és akivel szemben jóindulatúan kíván viselkedni.	Önmagánál értéktelenebbnek tartja, és ezért így is viselkedik vele: nem veszi figyelembe, leszólja, megszégyeníti, érzelmileg hideg hozzá.

A két ábrát össze is vonhatjuk, hiszen mind a két táblában a jobb és a bal oldali tulajdonságok megegyeznek, és a két középső elem megtartja önállóságát. Az összevont táblázatot ábrázolhatjuk négy négyzettel is. A „felső” emeleten két pozitív erényt találunk, amelyek kiegészítik egymást, míg az „alsó” emeleten két, egymástól nagyon távol álló negatív viselkedést találunk.

1. ábra

A második látszólagos ellentmondás: irányítás és a választási szabadság biztosítása

Mintha itt is hiányoznának dolgok a végletek között. A fentiekben csupán azt a végletet említettem (A2), ami a túlzott beszabályozásból ered. Van azonban egy másik szélsőséges viselkedés, amely ugyanúgy problémát jelent, mint a túlzott szabályozás és az uralom a másik emberen. Ez pedig a teljes magára hagyás.

Az életben –nem csupán a gyerekkorban –szükségünk van bizonyos esetekben segítségre, bizonyos esetekben irányításra is. Ha ezt a dolgot bevonjuk a képbe, akkor egy jobb irány bontakozik ki, ami felé önmagunkat fejleszthetjük, beleértve azt, amikor nekünk segítenek/irányítanak, és azt is, amikor mi segítünk/irányítunk más embereket. Emellett a korábban említett B2 követelmény, a választási szabadság biztosítása is jól kibontakozhat! (C2)

Túlzásba viszi az irányítást

Vezet/irányít

Felhagy az irányítással

A gyerek/felnőtt gondolkodását és viselkedését nagymértékben a saját befolyása alá rendelni igyekszik. Ennek eszközei: útmutatások, előírások, kérdezgetés, tiltások (direktivitás)

(gyámkodó)

A felmerülő problémák megoldásában aktívan részt vesz, ha kell, felelősséget vállal. Döntéseit megvitatja, konszenzusra törekszik. Ha ez nem sikerül, akkor is elmagyarázza döntései okát.

Határtalanul megengedő

(laissez-faire)

Ugyancsak túlzásokba eshetünk a másik embernek nyújtandó szabadság/önállóság tekintetében:

Túlzott behatárolás

Szabad teret, fejlődési lehetőséget biztosítani

Korlátlan szabadság

Gyámkodás, mint fentebb

Arra ösztönzi a másikat, hogy próbálja ki saját erejét. Ehhez támogatást nyújt, ha kell, védelmet, és segít feldolgozni a tapasztalatokat.

A gyerek/másik fél önálló tevékenységét annak lehetőségei szerint támogatja.

Határtalan megengedés, mint fentebb

Mindez ismét ábrázolható egy ábrával is.

2. ábra

Nemcsak lefelé mutató nyilak vannak, hanem keresztbe irányulók is!

A keresztben lefelé irányuló nyilak az úgynevezett vádvonalak. Így beszélnek egymásról, egymásnak az emberek, ha nem látják át az értékpárokat és azok fontosságát! A saját értékük túlzott védelmében a testvérérték helyett annak túlzásait látják és ítélik el.

A valós helyzet felismerése után lehetőségük van elindulni az ellenkező irányba felfelé, így fejlesztve nevelési stílusukat a partneri integráció irányában.

Önmagunk és környezetünk alakítása

Sokszor elhangzik, hogy minden nevelés kiindulópontja az önnevelés. Ez bár igaz, gyakran azonban nem kézzelfogható, hogy mit is jelent.

Mit kérek, és mit nyújtok?

Amit ebben a nevelési stílusban nyújtani igyekszem, azt a fentiekben részletesen leírtam (B1-B2). Ezzel együtt el is várom környezetemtől, hogy velem is ezek szerint az elvek szerint járjanak el: értéknek tekintsenek (B1), és kritikájukat konstruktívan fogalmazzák meg (C1). Segítsenek, vezessenek, ha erre szükségem van (C2), de biztosítsák számomra az önállóságot, a választási szabadságot (B2).

Élet- és munkatársaink „alakítása”

Bár biztosan a legfontosabb a jó példa megmutatása, de valószínűleg ez nem elég. Érdemes a körülöttünk élőknek elmagyarázni, hogy mik az értékeink, mit miért teszünk.

Aki ezt a két feladatot (ami nem könnyű) sikeresen összeegyezteti, integrálja, az megvalósítja azt, amit eddig partneri társas integrációt célzó nevelési stílusnak neveztem.

Persze ezt könnyű mondani, a mindennapokban nehezebb megtartani, de jó iránytű lehet, ha valaki ezt szem előtt tartja. Az értéknek tartás hiányában, legyen az leértékelés vagy túlzott manipuláló dicsérgetés, sok probléma forrását találhatjuk meg.

A partneri-integratív viselkedés jellemzői

A következőkben igyekszem elmagyarázni, hogy miért tartom a partneri társas integrációt célzó viselkedési stílust a legjobbnak és követendőnek.

Mindezt azonban azzal együtt teszem, hogy a megbecsülést (értékelést) ki kell egészíteni azzal, hogy a másik embernek kifejezzük kritikánkat is, ha ezt úgy érezzük. Közben persze vigyázni kell, hogy ez ne csússzon leértékelésbe.

Ugyanígy a döntési szabadság támogatása mellett szükség van arra is, hogy bizonyos dolgokban ne rettenjünk vissza az irányítástól. Ez nem vezethet ahhoz, hogy ne vegyük figyelembe az önállóság támogatásának szükségességét.

Ez a saját magunk vagy mások által korábban elkövetett hibák miatt gyakran egyáltalán nem könnyű. Ha a használt rossz módszerek miatt a viszonyok elmérgesedtek, akkor nincs gyors segítség! A problémák számos területen keletkezhetnek és manifesztálódhatnak otthon vagy az iskolában.

Az új paradigma általában

A fentebb idézet szócikk (Verhaltenskreuz) második felében egy újfajta gondolkodás alapjait olvastam, amit fentebb bővebben igyekeztem bemutatni.

Minden érték (minden erény, minden vezérelv, minden emberi minőség) csak akkor lehet konstruktív hatással ránk, ha tartható feszültségben van egy pozitív ellenpólussal, egy „testvérerénnyel”. Mindezt két konkrét esetben a cikkben bemutattam. Számos más esetben is lehet találni ilyen testvérerényeket és hozzájuk tartozó túlzásokat, amelyek problematikus viselkedéseket írnak le.

A feszültséghelyzet helyett egyensúlyról is beszélhetünk. Egyensúly nélkül az érték egy értéktelen tulajdonsággá, az érték ellentétébe, egy értéktelen túlzó végletté torzulhat.

Így például szükségünk van a takarékosság mellett a nagyvonalúságra is, hogy ne váljunk fösvénnyé, és fordítva, a takarékosság megóvja a nagyvonalút attól, hogy pazarlóvá, költekezővé váljék, hogy elherdálja a pénzét.

A fejlődési vonal az átlókon látható: aki a takarékosságot eltúlozza, és fösvénnyé válik, annak a fejlődési vonala a nagyvonalúság felé mutat, és a fordítottja érvényes a tékozlóra, őneki a takarékosság irányába kell fejlődnie.

Az értékek által irányított kommunikációban az a feladat, hogy először felderítsük az irányadó értékeket. Ezek az adott szituációnak és annak az embernek a sajátjai, aki a helyzetre reagál.

Az eredetileg Paul Helwig által 1965-ben kitalált „értéknégyszöget” Schulz von Thun 1989-ben az emberek közötti kommunikációs helyzetekre és a személyiség fejlesztésére dolgozta ki és kapcsolta össze a fejlődési gondolattal.

Befejezés

Remélem, hogy az általam fentiekben javasolt partneri integráló nevelési stílus konkrétabban ad útmutatót a magunk és a másik megértéséhez, mint a túlzottan leegyszerűsítő, Kurt Lewin által javasolt felosztás. Fontos számomra, hogy ebben az általam javasolt felosztásban könnyebb elkerülni a szélsőségeket, egymás elhanyagolását vagy a fanatikus ragaszkodást olyan elvekhez, amelyekről kiderülhet, hogy ártanak. Ugyancsak segítséget lehet kapni az elmélettől, hogy milyen irányban lehet elindulni a partneri integrációs nevelési stílus irányában.

Mindeddig az egymást kiegészítő értékeket a nevelés legáltalánosabb vonatkozásában mutattam be. Az eszköz azonban ennél általánosabban használható a személyközi kapcsolatokban otthon és az iskolában is. Erről egy második cikkben számolok majd be.