Szarka Emese - Trencsényi László: „Aki kéri, neki szánnám...”
Pedagógiai asszisztensek a nevelési intézmények megújítására készen
Második alkalommal került sor a Mesterségünk címere… rendezvényre az ELTE PPK Kazinczy utcai falai között 2010. május 25-én. Hagyományteremtő szándékkal szerveztük ezt a rendezvényt azzal a céllal, hogy hidat építsünk a lehetséges munkaadók és hallgatóink mint munkavállalók között.
A felsőoktatás „bolognai” reformjában az alapszakokon végzett hallgatók jelentős része szerzi meg ennek az egészen új típusú képzettségnek a „pedagógia alapszakos bölcsész” elnevezésű tanúsítványát. A felsőoktatási nomenklatúra „pedagógiai – nevelési, oktatási – asszisztensnek” nevezi őket.
A szakirányok szervezése közepette kezdetben elenyésző figyelem fordult arra, hogy meginduljon egy párbeszéd a képző helyek és a munkahelyi piac között, és tisztázódjon az, hogy mire is van társadalmi igény az új képzések létrehozásánál. Ezt a hiányosságot, valamiféle mulasztást is pótolná rendezvényünk, ahol bemutatkozhattunk, és megindulhatott egy párbeszéd a felek között. Az intézet megismertette a képzési folyamatot, amelynek hallgatóink aktív résztvevői és alakítói is, szorgalmazva a megjelentekkel való együttgondolkodást. A találkozás további célja volt, hogy a jövőben sokkal tudatosabban történjen majd a képzések tartalmának és az egyes szakirányoknak a kialakítása. Szerettük volna egyfajta mustrának kitenni a hallgatóinkat, hogy a munkáltatók képviselői megismerjék azt a kompetenciarendszert (hálót), amellyel felvértezve hallgatóink megjelennek majd a munkaerőpiacon. Az oktatási szakirányon megszerezhető kompetenciák erőteljesebben készítenek fel a szervezési háttérmunkálatokra, a nevelési szakirány pedig elemibb kompetenciákat jelent a gyerekekkel való közvetlen érintkezés szempontjából. Az elmúlt két év tapasztalatai alapján Programtanácsunk foglalkozott egy programmódosító kérelem kidolgozásával, ahol az elnevezések beszédesebbek. Egy iskolatitkár, iskolamenedzser típusú szakiránnyá alakulna át az, amit jelenleg az oktatási és részben a kutatási szakirány valósít meg. Ez utóbbi elegendő jelentkező híján nem indult még el. Pedagógiai asszisztensnek nevezné az új tanterv azt a gyerek közeli munkára felkészítő képzést, amely jelenleg a nevelési szakirány megnevezést viseli. Az oktatási és nevelési képzettség között nem jól definiáltuk a különbséget, de azt már igen, hogy az egyik típus inkább, ha akarom, irodai munkára tesz alkalmassá vagy andragógiai, animátori tudást nyújt, mert a kollégákkal, tanárokkal, szülőkkel kell szót érteni. A másik típusú képzettséget pedig az a szakember testesíti meg, aki tanítási órán vagy tanítási órán kívül képes arra, hogy az órát meg nem zavarva a gyerekekkel foglalkozzon. Nálunk sikeresebb oktatási rendszerekben, például Bécsben ez már létező foglalkozás az oktatásban.
A meghívottak között több olyan intézmény is szerepelt, ahol a hallgatók 20-30 vagy 50 órás szakmai gyakorlatot végeztek, így rendezvényünk egyben köszönetnyilvánítás is a fogadó helyek mentoráló munkájáért, vagyis a már meglévő kapcsolatok ápolása az új kapcsolatok keresése mellett. 312 helyre küldtünk meghívókat, amelyek között alapítványok, AMK-k, családsegítő központok, egyesületek, gyermekotthonok, kollégiumok, középiskolák, módszertani intézmények, múzeumok, nevelési tanácsadók, nevelőotthonok, óvodák, önkormányzatok, pedagógiai szakszolgálatok, polgármesteri hivatalok közoktatási és művelődési referatúrái, színházak, tanodák, társaságok és szövetségek, sőt a média egyes színterei is szerepeltek. Közülük azonban – a megcélzott meghívottak listájához képest – csak nagyon kevesen, idén 14-en, tavaly 17-en képviseltették intézményüket. Ez azt is jelenti, hogy képzésünk jó hírét határozottabban kell terjesztenünk ezzel is elősegítve azon társadalmi, munkaerő-piaci színterek vonzáskörét, amelyeknek a jövőben egyre inkább szükségük lesz hallgatóink készségeire, képességeire, szakértelmére.
Az előadásokat az oktatási és nevelési asszisztensek gazdagon illusztrált bemutatkozása indította. Prezi.com formában beszéltek tanulmányaikról, megszerzett tudásukról, gyakorlóhelyeikről, a szakirányok sokszínűségéről, blogukról (http://oktinf.elte.hu/pedagogia-BA-2009/), és egy 9. évfolyam számára készült egyéves tantárgyi programról, az Etikett „tantárgyról”.
A következő szabad beszélgetésen a rendezők kifejezték meggyőződésüket, hogy a „kínálati piac” jó nyilvánossággal előbb-utóbb kikényszeríti a döntéshozók és finanszírozók elhelyezkedést könnyítő lépéseit, hiszen a nevelési intézmények, szervezetek világában érzékelhető szükséglet van az alapszakos pedagógusok kompetenciáira, akár az oktatási asszisztensek fölényes digitális kultúráját (tananyagfejlesztés, mérések, intézményi honlapok stb.), akár a nevelési asszisztensek érzékeny elköteleződését (gyermekvédelem, szabadidő, prevenció stb.) értjük e kompetenciákon.
A hozzászólók közül többen meggyőzőnek találták a bemutatkozást, már-már „túlképzettnek” a végzősöket. A kérdések rejtett tartalma a képzettség gazdagítási igényeit is jelezte. Keszei Sándor (Magyarországi Szülők Országos Egyesülete, OKM Közoktatás-politikai Tanács) politikai intézkedéseket sürgetett. Mikes György (Deák Ferenc Kollégium) a kollégiumokat a korlátlan nevelési színterek egyikének vallva a hallgatók drámapedagógiai kultúrája iránt érdeklődött (lapzárta után érkezett hír: 1 fő oktatási asszisztens számára álláspályázatot hirdet). (A legkedveltebb gyakorlóhelyek voltak a színházi nevelési centrumok, a Káva, a Kerekasztal, a Kolibri Színház vagy a Kontraszt Műhely. Debreczeni Zsuzsa (Deák Ferenc Kollégium) érdeklődése a „diszes.” tanulók iránti érzékenységre vonatkozott. A válaszokban a Pető Intézetben eltöltött gyakorlat elkötelező élményeiről is szó esett. Bánfalvi Zsófia (Közgazdasági Politechnikum) az interaktív tábla iskolai használatát segítő készségeket firtatta, kitűnt, hogy a hallgatók a Remetekertvárosi Általános Iskolában megpróbálkoztak ilyen tanári tanfolyam lebonyolításával. Reményiné Csekeő Borbála (Kék Vonal) olyan munkafeladatokat említett, melyek nem igényelnek közvetlen nevelő-növendék interakciót. A hallgatók úgy gondolják: készek ilyen „háttérfeladatok” végzésére is. Székely Károly Ákos (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) arra volt kíváncsi, hogy a megannyi fejlesztési projektben mennyire tudnak majd részt venni a hallgatók . Ők állnak az ilyen kihívások elébe. Újvári Zsolt (Összefogás a Ferencvárosért Bűnmegelőzési Egyesület) kérdése a roma kultúra iránti empátiára vonatkozott. A hallgatók elmondták, hogy ez integráns része volt képzésüknek.
Mi a budapesti pedagógia BA szakos hallgatók jövőképe? Érdemes lenne ezt egybevetni az ország más felsőoktatási intézményeiben zajló képzések reményteli-reménytelen életérzésével. Egy kérdésre válaszolva a rögtönzött válaszok alapján a többség Budapesten vagy környékén képzeli el a jövőjét (7 fő), míg a résztvevők másik része inkább Budapesten (6 fő). A helyszínek változatos képet mutatnak: önkormányzatoknál, pedagógiai szakszolgálatoknál, a közoktatásban, művészetoktatási intézményben, oktatáskutató intézményben, kollégiumban és gyermekotthonban képzelik el a hallgatók jövőjüket, sokan szeretnének – akár munka mellett – tovább tanulni még mesterképzésben vagy más felsőoktatási intézményben tovább szélesítve szaktudásukat. Jó szívvel ajánljuk őket a jövő figyelmébe mint a bolognai reform – sikeres – „termékeit”.