Jávorszki István: A Falu iskolája

Egy kistelepülés általános iskolájáról lesz most szó. Mint oly sok más falusi iskolát, megérteni csak akkor fogjuk, ha megpróbáljuk megérteni a falut, megpróbáljuk megérteni a lakóit, megismerni a problémáikat. A téma sokakat érzékenyen érinthet, és nem célom, hogy bárkit is megbántsak azok közül, akik őszinték voltak hozzám, őszintén beszéltek a gondjaikról. A problémát úgy próbálom megoldani, hogy a községet a továbbiakban, mint „a Falu” fogom említeni – ha jól csináltam, és nem teljesen ügyetlen a próbálkozás, a Falu nem lesz felismerhető. Mert vendégségben jártam. Nem élhetek vissza a bizalmukkal.

A Falu nem egy szép falu. A Falu nem egy régi település. Az átutazó számára a Falu egy főútból áll, ahol egy látszólag felesleges közlekedési lámpa nehezíti az átjutást. Az ott lakó számára a Falu hosszú, hideg ácsorgásokat jelent, fedetlen, feltételes autóbusz-megállókban, mindössze két kilométerre a város kényelmétől, de egy kicsit mégis elérhetetlenül. A Falu sokak számára a végállomás. Kicsit nekem is: nem szülőfalum, de sokat éltem itt. Kötődöm ide, bár családom tagjain kívül – szüleim és a húgom családja élnek itt – nem sok szeretnivalót találok benne. Itt áll a házunk (valójában a szüleink háza, de ez már csak a gyerekek önzése) fent a dombon, a Falu legvégén, mintha a szüleink sem tudták volna eldönteni, hogy hová is akarnak tartozni tulajdonképpen.

Ha felsétáltam a kertünk végébe – jó hosszú kertünk van – és tovább fel a dombtetőre, kinyílt a világ. Előttem, egyenesen északra, a Papváros székesegyháza uralja a képet, megkerülhetetlenül. Kicsit balra látszik a Híd és a szomszédos papírgyár kéménye – ez sem kevésbé domináns. Köztük húzódik a Folyó, amelyik balra egészen sokáig követhető, de a Székesegyház tövében eltűnik, ahogy bebújik a hegyek közti kanyarjába. Papváros van előttem, a tanulás városa, az iskolaváros – látótávolságban. A történelem, a múlt városa, melynek lakói a kisvárosi rátartiság és kisebbrendűség furcsa keverékével bírnak – mi, környékbeliek talán csak ott lakni szeretnénk, de közéjük tartozni biztosan nem. Jobbra már Szénváros kéményei látszanak és a sok-sok ház. Szénváros a munka városa, léte nem stratégiai helyének és nem a papoknak köszönhető. Egyetlen dolog miatt van Szénváros, csakis a szén miatt. A város felett a Fekete-hegy húzódik egészen messze keletre. Balra Nagyfalu első házai látszanak, a többit eltakarják a dombok. Mögöttem a Nagy-Gete emelkedik majd' ötszáz méter magasra, és zárja le délről ezt a medencét, amelynek nagy részét a Folyó önti el időről-időre.

Letekintek, a Falut látom. Háromezer lakos, ezer ház. Két nagy épület ragadja meg a tekintetet: a Kultúrotthon és az Iskola tömbje. Ha Szénvárosról azt mondtam, hogy léte csak a szénnek köszönhető, a Faluról azt kell mondanom: csak azért lett, hogy a bányász minél közelebb legyen a szénhez. Itt minden a Bányáról szólt, a kezdetektől. Kölyökkorom emlékei közé tartozik az út felett átvezető csillesor, amely a szénvárosi erőműbe, vagy a Folyóhoz, a Szénrakodóhoz vitte a szenet, és visszafelé üresen lengedeztek a sokmázsás vasak a fejünk felett. Az úton Zil teherautók dübörögtek, mindenfelé szénpor szállt a levegőben – az utak szélén vastagon állt –, a frissen hullott hó már feketén fogott talajt. Itt mindent a Bánya csinált: az iskolát, a kultúrházat, az éttermet, a sportpályát, a strandot. A Bánya építette a templomot, a villákat és a kolóniás házakat is. Egy dolgot nem épített a Bánya: temetőt, mert temetni a Nagyfaluba jártak a bányászok is. 

Még húsz éve sincs, hogy a Falu önálló. A Nagyfalu része volt mindig is. A nagyfalui bányászok nyitottak új tárót errefelé, a kalandvágyóbbak – vagy éppen lustábbak – költöztek egyre közelebb, míg a Bánya száz évvel ezelőtt egyszer úgy döntött, hogy épít néhányszáz szoba-konyhás, a kornak megfelelő komfortfokozatú (értsd: komfortnélküli) "kolóniás" lakást. Ez a telep az áldás, aminek a Falu a létét köszönheti és az átok is egyben, amennyiben a mai problémák nagy részét is ez a telep okozza. De ne rohanjunk ennyire előre: épült még sok szép nagyobb lakás is a magasabb beosztásúaknak, aztán épült még néhány villa a mérnököknek, orvosnak, igazgatónak. Épült – ma már sehol sincs – Zenepavilon és Teniszpálya a villákkal szemben, épült strandfürdő az óvodával szemben, de épült Brikettgyár és Gépgyár is. 

De a Bánya olyan, mint együtt élni egy csúnya és rendetlen nővel: amíg ott van, sem szép az élet, de legalább van mit enni, és néha akad tiszta ruha is. Ám ha elmegy, nem marad utána semmi, csak kosz, rendetlenség és éhezés. 

Amikor a nyolcvanas évek elején a Bánya leállt, még egy darabig vitte a települést a lendület. A bányászok átjártak Szénvárosba – Lencsehegyen még majd' húsz évig üzemelt a bánya –, vagy találtak máshol munkát. A helyben lévő bányalétesítmények sem néptelenedtek el egyik napról a másikra, sokaknak munkát adott a karbantartás – valahogy nem akaródzott elhinni, hogy most már soha nem fog kelleni a szén. Ideiglenes leállásnak hitték, de a tehetősebb bányászok már a kényelmesebb olajkályhát kezdték használni. Azért a közösség még összetartott, bálok voltak a Kultúrházban – sőt akkor még a Mozi is üzemelt. A "hatosokban" – így hívták a kolóniás házakat, mert hat lakás volt egy épületben – takaros, ápolt kiskertek voltak, néhány tő szőlővel, muskátlival, de volt olyan kert is, amelyikben páva rikácsolt. Szintén kölyökkori emlék a szomszédos tekepályáról időnként felhangzó csattanás – amikor a golyó dönti a bábukat – és az utána felcsattanó kiabálás, nevetés. Na, igen, akkor még állt a tekepálya is.

Aztán a rendszerváltás (vagy mi) új lendületet adott. A Bánya ugyan nem támadt fel, de a Falu az első adandó alkalommal önállósodott, 1992-ben önálló község lett. A Bánya feldarabolása után, vagyonának privatizációja során új vállalkozások indultak el. A Faluban tornacsarnok épült az iskola mellett. Más azonban nem. A beindult vállalkozások közül csak egy-kettő jutott el arra a szintre, hogy a Falu jelentős foglalkoztatója és adófizetője legyen. A szomszédvárak (Szénváros, Papváros) üzemei, gyárai ugyan részben megoldották a keletkező munkanélküliség okozta problémát, azonban hamar nyilvánvalóvá vált: a képzetlen vagy teljesen eltérő jellegű ismereteket szerzett bányászokat nem vagy csak nagyon korlátozott számban tudják foglalkoztatni. A megoldást sok esetben a korkedvezményes vagy a rokkantnyugdíjazás jelentette, és a Faluban ezzel együtt nemcsak a viszonylag fiatal, de tétlen lakosok, hanem a kocsmák száma is megszaporodott. A hajdan takaros hatosok némelyikének udvarán már megjelent a gaz és a szemét.

A helyzetet tovább rontotta mind Szénváros, mind Papváros nagyarányú "településszépítő" programja, amelynek egyik sarokpontja az e városokban található alacsony komfortfokozatú – helyenként életveszélyes, de mindenképpen emberi tartózkodásra alkalmatlan – lakások kisajátítása, majd lebontása. Az innen kikerülő családok – zömmel romák és munkanélküli, lecsúszott családok – a kisajátítás során kifizetésre kerülő összeggel, a környék legalacsonyabb ingatlanárait a Falu hatosaiban találták meg. Egy sajátos, szelíd-kitelepítési program valósult meg ezzel, amelynek során a környékbeli nagyobb települések, nem erőszakkal, hanem a gazdasági racionalitással transzportálták a lakosság számukra problémát jelentő részét olyan kistelepülésre, amely ez ellen védekezni nem tud. Ördögi kör ez, mert az egyre növekvő számban (és mértékben) támogatásra szoruló lakosság egyre nagyobb terhet rak a településre, miközben egyre kevesebb bevétele keletkezik. A helyzetből a rövid távú és pesszimista szemléletű kiutat az jelenti, hogy a környéken vannak még a Falunál kedvezőtlenebb adottságú települések is, tehát van még "lejjebb". Az optimista szemlélet szerint – és jelen sorok írója is ide tartozik – a helyi munkalehetőségek számának növekedésével és eredményesebb oktatómunkával is javítható a település helyzete.

Hosszúra nyúlt a bevezető, de ahogy írtam: ahhoz, hogy megértsük a Falu iskoláját, először a Falut kell megértenünk. A Falu kicsit mindig az egyformaságról szólt. Itt soha nem élt nagyon gazdag ember, és csak mostanában lett néhány tehetősebb család. A Falunak nincsenek híres szülöttei, és nincsenek híres halottai sem. Itt valahogy mindig együtt csinálták az emberek a dolgaikat – de már régóta nem összefogva-együtt. A Faluban nincs étterem, és nincs kávézó. A Faluban otthon esznek az emberek, és kocsma van, jó sok. De ezzel együtt a Falu nem egy reménytelen hely: jók az adottságai, vannak lehetőségei. A lakosság tenni akaró része – nevezhetjük őket "elitnek" – mintha kezdene magához térni a zsibbadt csodavárásból, mintha kezdené belátni, hogy kezébe kell vennie saját sorsának irányítását.

Mindez tükröződik a Falu gyerekein is. Olcsó ruhákban járnak, de az idősebb (11 éves kor felett) lányok feltűnően sminkelik magukat. Nem nyugodtak, az udvarra újonnan épített játszótérre nagyon kell vigyázni, mert különben félő, hogy két nap alatt szétvernék a fajátékokat. Sok köztük a valamilyen szempontból különös figyelmet igénylő gyerek. Sok köztük a hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerek. Nagyhangúak, trágárak és agresszívak. De furcsa módon tisztelettudóak, ha jól közelednek hozzájuk. 

Idézet az iskola 2009/2010. évi beszámolójából: 

Összességében ugyanazokat a problémákat jelölték meg a pedagógusok. Tanulóink egy része agresszív, türelmetlen, munkájuk felületes, figyelmetlen, házi feladataik hiányosak, vagy nem készültek el. Hiányzik a szülői ház támogatása, a családi háttér nem elég stabil. Ezért nagy szükség van a fejlesztő foglalkozásokra, s mindig kevés idő jut a tehetséges gyermekekkel való foglalkozásra. A tanulók közt igen nagy a tudásbeli különbség.

 A Falu iskolája több mint százéves, történetében mégis mindössze tizennégy évig volt önálló. Maga az épület a XX. század első éveiben épült, majd emeletráépítéssel nyerte el jelenlegi formáját. Klasszikusnak mondható kétemeletes, nyolcosztályos iskolaépület, nagy belmagasságú, világos termekkel, óriási, kihasználatlan padlástérrel. Előtte három teraszra tagolt nagy, lejtős udvar. A legalsó szinten egy bitumenes kézilabdapálya, hálóval kerítve, a középső terasz salakos dühöngő, míg a legfelső egyik sarkában található a gyöngykaviccsal balesetmentesített, fajátékokkal berendezett játszótér. Az egész iskolán érezhető a településre is jellemző szegénység, de érezhető ugyanakkor az igyekezet, hogy a rendelkezésre álló szerény anyagi eszközökkel is próbálják élhetőbbé tenni a környezetüket. Az iskolaépület felújításra szorul, a nyílászárók egy része ki van cserélve, másik része még az eredeti. 1994-ben az iskola mellé egy nagy és modern tornacsarnok épült, ennek átjárója – feltételezhetően a rossz kivitelezésnek köszönhetően – megsüllyedt, vastag repedésekkel behálózott. Az osztálytermek egy része felújított, de az egész iskolára leginkább a "toldozott-foldozott" kifejezés illik. Az iskolában nincs portás vagy pedellus, ezeket a feladatokat leginkább a takarítónők és az iskolatitkár próbálja ellátni. Az iskola külső területeit kamerarendszer figyeli, ez azonban érzésem szerint inkább elrettentő, mint megelőző vagy felderítési funkcióval bír. Mivel az iskola területén a korábban illegális kempingezés (!) is előfordult, az elrettentő funkció sem tűnik eredménytelennek. Esténként és hétvégén a polgárőrök is járőröznek az iskola környékén. A faluban egyébként nincsen rendőri jelenlét, ennek hiányában bizonyos funkciókat (például a gyerekek közúti átkelésének segítését) a helyi Polgárőrség lát el – ami a körülményeket figyelembe véve mindenképpen pozitív jelenség, mert közösségi aktivitásra utal. 

Az iskola épülete egy csendes mellékutcában, egyszintes lakóházak között áll, amelyek nagy része az ötvenes években épült "kockaház", de az alsó udvarnál határos a valamikori kolóniás házak még megmaradt többutcás tömbjével. A környéken lakók zömmel idősek – az iskola mellett éppen az egyik régebbi igazgatója lakik –, de az alacsony ingatlanárak miatt sok a fiatal család is. Az iskola közvetlen környéke eléggé vegyes képet mutat: a házak egy része felújított, fiatal lakói próbálják csinosítani, a másik – az idősebbek által lakott – része viszont felújításra szorul. A mellékutca forgalma kicsi, csak a reggeli iskolakezdéskor, illetve délután sűrűsödnek meg az autók az utcában.

Az 1994-ben átadott tornacsarnok lényeges szerepet tölt be a község sportéletében. Mivel a Falunak a méretéhez képest kissé talán túlméretezett művelődési háza van (színházzal, mozival és bálteremmel) a tornacsarnokot csak sportcélokra használják. Rendszeresen rendeznek itt dzsúdó-versenyeket, és minden délutántól egészen késő estig egymást követik a különféle edzések. A tornacsarnok átadásáig az iskolának nem volt tornaterme, a párszáz méterre lévő önkormányzati épületben kialakított tornaszobát használták ilyen célra. Az iskola pedagógiai programjában ma szereplő mindennapos testnevelési programot nem is tudták volna bevezetni az akkori adottságra alapozva.

A település problémái ellenére az iskola pénzügyi-gazdasági helyzete stabilnak mondható – nem kis részben az utóbbi évek már-már a törvényes működés korlátait feszegető költségcsökkentésének köszönhetően. A működési költségek, dologi kiadások fedezete biztosított. Problémát a fejlesztés jelent: az iskola felújításra és eszközparkjának korszerűsítésére többletforrások nincsenek. Kivételt az iskola számítástechnikai felszereltsége képez, 2007-től folyamatosan cserélik és fejlesztik a gépparkot, leginkább pályázati forrásokból. Így rendelkezik az iskola több hordozható számítógéppel, projektorral, digitális fényképezőgéppel, videokamerával, fénymásolóval. A termekben televíziók és dvd-lemezek lejátszására alkalmas berendezések találhatók, amelyeket fel is használnak az órák során. Számítástechnika-termében több mint harminc számítógép áll rendelkezésre, és most tervezik egy külön számítógépes nyelvi labor berendezését is. A kötelező eszközkészlet többi elemét tekintve már nem ennyire jó a helyzet: térképekre, tablókra lenne még szükség, a szertárak felszereltsége is hiányos. Az igazsághoz tartozik, hogy az iskola vezetése igyekezett ezeket pótolni, de amíg költségvetésüket egy másik település szempontjai határozták meg, addig erre nem kerülhetett sor.

Az intézmény főállású dolgozóinak száma 26 fő, ebből 18 fő pedagógus. Iskolatitkár segíti a munkájukat, és három takarító gondoskodik a tisztaságról. (A többi főállású dolgozó "határozatlan ideig távol lévő" státuszban van). A tanulók létszáma az iskolában a 2009/2010. tanév végén 234 fő (118 alsó és 116 felső tagozatos tanuló), akik 15 tanulócsoportba vannak szervezve. Az iskolában a helyi tanterv alapján integrált nevelés-oktatás folyik. Ennek megfelelően sajátos nevelési igényű tanulók is járnak az iskolába, szám szerint tizennégyen. Velük fejlesztő pedagógus és gyógypedagógus is foglakozik (a fejlesztő pedagógus összesen 28 tanulóval foglakozik – a tanulsági nehézségeikről szakvéleménnyel rendelkező tanulókkal együtt). A tanulók majdnem egyharmada (69 fő) hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű 21 fő, veszélyeztetett 18 fő, velük az iskola gyermekvédelmi felelőse (az egyik pedagógus) foglalkozik. A tanév során két tanuló is átmeneti nevelésbe került, és három tanuló vált fiatalkorú leányanyává. A magántanulók száma négy – ők a kimaradók, leányanyák, a "problémás" esetek. Az intézmény konyhát nem üzemeltet, az étkeztetést a szomszédos étkezdében (ahol a községben élő öregek étkeztetése is biztosított) oldják meg, mert az iskolában erre a célra alkalmas helyiség nem található. Az iskolában étkező tanulók száma 71 fő, ebből étkezési támogatásban (nem kell fizetniük) részesül 62 fő. Az iskolában napközi otthon (39 tanuló), tanulószoba (18 tanuló) és iskolaotthon (23 tanuló) is működik. 

A tanulók eredményeit – a pedagógiai munka eredményeit – tekintve is vegyes képet látunk. A végzős évfolyam 33 fő volt a 2009/10 tanévben. Az évfolyam 45%-a szakiskolában, 33 %-a szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Mindössze 6 fő nyert felvételt gimnáziumba. Az országos mérések eredményei a paraméterek legtöbbjét tekintve az országos (és községi) átlag környékén mozognak, néhány területen azonban (például: a mértékegységváltó készség kiépültsége –16%; az elemi rendszerező képesség kiépültsége – 12%; az elemi kombinatív képesség kiépültsége – 35%) jelentős negatív eltérést mutatnak. Az intézmény a saját beszámolója szerint is egyre kevésbé képes a tanulók családi hátteréből fakadó hátrányok csökkentésére. Idézet a beszámolóból:

Az országos mérések fontos célja az is, hogy kikényszerítse a tartalmi és módszertani megújulást az iskoláktól. A kulcskompetenciák fejlesztésének érdekében felül kellene vizsgálnunk helyi tantervünket. Véleményem szerint néhány kritikus készség, képesség fejlesztését előbbre valónak kell tekintenünk, mint a tananyag/ismeretanyag maradéktalan átadását.

Említettem, hogy az iskola mindössze tizennégy éve önálló, pontosabban, mindössze ennyi ideig volt a Falu önkormányzata fenntartója az iskolának, noha mint település már 1992 óta önálló. Ennek oka (és a Falu másik nagy problémájának oka is egyben) a Nagyfalu és a Falu ambivalens viszonyában keresendő. Egészen az önállósodásig a Falu Nagyfalu részeként a mostohagyerek szerepében volt kénytelen létezni (csak egy példa: a rendszerváltásig az elektromos hálózatot leszámítva a teljes közműhálózat hiányzott a település nagy részén). Ebben a mostohagyerek sorsban természetesen az iskola is osztozott. Elmaradt fejlesztések, felújítások és lassan lepusztuló környezet jellemezték az iskolát is. Az önállósodás után nagy lendülettel láttak az elmaradások bepótolásába: ebben az időszakban került kiépítésre a közmű és szilárd burkolatú úthálózat, épült a tornacsarnok. Ezek a beruházások nagy terhet raktak a lakosságra. 2006 ezért a nagy változás éve lett: a két község önkormányzata úgy döntött, hogy – leginkább pénzügyi okok miatt – egy iskolatársulásban kívánják közoktatással kapcsolatos feladataikat ellátni, ez lett a „Nagyfalu – Falu” Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény, vagyis az NFKI. Logikus döntésnek tűnt, és – mivel a két község történelme, bár sérelmekkel terhelt, de mégis közös – kivitelezhetőnek is. Az akkor kötött társulási megállapodás azonban nem állta ki az idők próbáját, sőt: már egy-két év elteltével jelentős problémák kezdtek jelentkezni az együttműködésben, amelyek a régi sérelmek felerősödéséhez vezettek. Néhány hónappal ezelőtt a társulási megállapodást jelentősen át kellett alakítani, ahhoz, hogy a kialakult helyzet ne vezessen a társulás felbontásához – ez persze egyik község számára sem lett volna igazán kívánatos. A 2006-ban megkötött intézményi társulási megállapodás alapvetően rossz konstrukciónak bizonyult. A társulás intézményeit három általános iskola és három óvoda képezte. Az addigi intézményvezetők tagintézményvezetők lettek, a munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolta. A főigazgató Nagyfalu általános iskolájának addigi igazgatója lett. A társulás gesztor önkormányzata Nagyfalu önkormányzata, a főigazgató kiválasztásába, a gazdálkodásba a Falu önkormányzatának nem sok beleszólási lehetősége volt. Hogy ez miért alakulhatott így, túllépi jelen dolgozat kereteit, mindenesetre amint a Falu önkormányzatának új vezetése lett, a válságkezelések utáni első intézkedése a társulási szerződés felülvizsgálata, majd módosítása volt. 

A lehetséges problémák egyike a társulás koncepciótlansága volt – a pénzügyi előnyök (amelyek a Faluban élők számára amúgy sem voltak érzékelhetőek) sem tudták e problémákat elfedni. A társulásban nem voltak közös célok – leszámítva az anyagi előnyök kihasználását –, nem voltak közös elképzelések. Az áttanításokat leszámítva – ezek finoman szólva sem találkoztak a tantestületek osztatlan lelkesedésével – nem voltak közös programok. A korábban sziget-iskolákként működő iskolák a társulásban is sziget-iskolaként működtek azzal a különbséggel, hogy az önállóságuk elveszett. Ennek nem csak pénzügyi hátrányai voltak: a Falu iskolájába kerültek a "problémás" tanárok, az iskola tagintézményvezetője – jogkörök híján – olyan intézkedések megtételére kényszerült, amelyek ellentétesek voltak mind az iskolája, mind a település érdekeivel. A Falu közössége számára rendkívül kedvezőtlen folyamat indult el: félő volt, hogy a település lakosságának folyamatos problémát jelentő "szlömösödés" hatásait az iskola sem lesz képes enyhíteni (ez amúgy sem rövid távú hatás), sőt tovább fokozza azt.

A közvetlen kiváltó oka annak, hogy 2010 nyár elején a társulási szerződést módosították, mégsem a koncepció(k) hiánya volt. Pénzügyi elszámolási viták, a gazdasági helyzet ellenőrizhetetlensége és átláthatatlansága miatt a Falu önkormányzata csak akkor látta értelmét a társulás további fenntartásának, ha a továbbiakban ő veszi át a gesztor önkormányzat szerepét, valamint ha jelentősen korlátozzák a főigazgató jogkörét (többek között így kapták vissza a tagintézmények a munkáltatói jogkörüket a módosított alapító okirat szerint). A nyár óta eltelt időszakban a társulás anyagi és szervezeti átvilágítása zajlott, valamint az NFKI kibővült a Falu Bölcsődéjével.

Adatfelvételkor a Falu iskolájában – és az egész társulásban – nagy változások történtek. Az eddigi főigazgató megbízatását visszavonták. Helyettese, a Falu iskolájának eddigi intézményegység-vezetője vette át a helyét ideiglenes jelleggel, megbízással, a jövő nyáron esedékes új pályázattal kinevezett főigazgató megbízásáig. Az intézmény megbízott vezetője nehéz feladatot kapott: a társulás szerkezeti átalakítása miatt szükségessé vált a pedagógiai program és a közös szervezeti és működési szabályzat módosítása. Az idő kevés, az új dokumentumokat még az év végéig el kellene fogadtatnia mindkét önkormányzat képviselőtestületével, hogy eleget tegyen a törvényi kötelezettségének. Tudván, hogy igen nagy eséllyel az íróasztalfióknak készíti a fenti dokumentumokat, mert a készülő közoktatási törvénymódosítás megváltoztathatja – éppenséggel értelmetlenné is teheti – a társulás törvényi kereteit és előnyeit. A társulásét, amelynek sérelmekkel terhelt és kölcsönösen gyanakvó fenntartóit – az önkormányzatokat – amúgy is csak egy hajszál választja el attól, hogy megszüntessék azt. Mindenesetre bármilyen pedagógiai program is lesz készen ezekben a hetekben, mindenképpen átmeneti lesz. Ha fennmarad a társulás, ahhoz, hogy egyáltalán értelme legyen fenntartani, a két önkormányzatnak olyan hosszú távú együttműködési és fejlesztési koncepciót lenne érdemes kidolgoznia, amelynek alapelvei mentén már érdemes nekiállni egy új alapokra helyezett tanterv kidolgozásának. Ha nem marad fenn, akkor a Falu iskolájának kell kidolgoznia egy saját változatot, amely lehet ugyan a régi (2006 előtti) tanterv aktualizált verziója, de ennek feltétele, hogy jelentős változtatások ne legyenek az új közoktatási törvényben. 

Néhány szóban azért kitérnék a Falu iskolájának használatban lévő pedagógiai programjára. Mind a nevelési program, mind a helyi tanterv lényegében a társulás előtt érvényes nevelési program és helyi tanterv enyhén módosított változata. Sőt, a készülőben lévő új sem tér el attól nagymértékben, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a régi nevelési program alapelveket és célokat meghatározó – érzésem szerint általánosságokat és közhelyeket bőven tartalmazó – bevezetőjében jelentős változásokat látok, éppen a célok világosabb, konkrétabb értelmezését elősegítendő. A helyi tanterv az Apáczai Tantervcsalád tantárgyi rendszerét adaptálja kisebb módosításokkal.

A jelenlegi helyzetben nagy segítség, hogy a társulás maga is egy nagyobb szövetség tagja, ez a Térségi Iskolaszövetség. A régi főigazgató vezetése alatt ugyan megszűntek a közös találkozók – a társulás kimaradt ezekből – azonban a múlt hónapban már több közös megbeszélést is tartottak. Az iskolaszövetségben több sikeres társulás is működik, amely talán jó példát jelenthet a társulás kissé frusztrált pedagógusai és fenntartói számára. A jó példán túl szakmai segítségre is számíthatnak az NFKI új, a lehetőségeket jobban kihasználó koncepciójának kidolgozásában, hiányzó dokumentumainak elkészítésében, valamint ezek véleményezését tekintve is. Többek meggyőződése ugyanis, hogy az iskolatársulás – a jól felépített, jól működő (!) – már teljesen más lehetőségeket nyit. Olyan közös programok, olyan közös szemlélet kialakítására ad lehetőséget, amely a két település eltérő lakossági összetételétől, eltérő problémáitól függetlenül, mégis segíthet orvosolni azokat. 

Azt hiszem, az eddigiek alapján látható, hogy egyáltalán nincs könnyű helyzetben a Falu iskolája: a település problémái mellett az iskola működésének körülményei is rendkívül bizonytalanok. Pozitívum persze a község önkormányzatának támogatása és a pedagógusok elkötelezettsége, és az a tény, hogy a fent említett bizonytalanságot leginkább a társulás maga okozza, de ezzel együtt is nehéz a helyzet. 

Ottlikkal szólva: iskola a határon. A tűréshatáron.