Shakirától Spongyabobig

Karlowits-Juhász Orchidea gondolatai egy példaképkutatás kapcsán

Építhetünk-e ezekre a vágyakra a nevelés, személyiségfejlesztés, szocializáció folyamatában?

Böngészem az internetes fórumokat. Olyan topikokra vadászom, ahol fiatalok példaképeikről írnak egymásnak. Elsősorban az aktuális sztárok nevei villannak fel, de nyilván ebben a „csoportnyomásnak” is szerepe van, ahogy azt annak a lánynak a bejegyzése is sugallja, aki a következő választ adja az egyik topik címében feltett „Ki a példaképed?” kérdésre:

A mamám. De ha sztárt kell választani, akkor Lady Gaga.

Persze sokan akadnak olyanok is, akik határozottan a családjukból neveznek meg példaképet, akár olyan nyomatékosan is, mint az a fiatal, aki így fogalmaz:

Nekem a szüleim, mert ők – a sztárokkal ellentétben – nem egy „képet”, hanem értéket adnak nekem.

Klasszikus példaképek – pár kivétellel – nem jelennek meg a bejegyzések között, bár egy történelmi személy neve többször is szembe jött velem: „Adolf Hitler. Sieg Heil!”

A fórumozó fiatalok egy nem elhanyagolható része azt írja, neki nincs példaképe, és ezt általában meg is indokolja. Egy 13 éves lány például így fejti ki nemleges válaszát:

Senki. Egyszerűen nem vagyok olyan emberekkel körülvéve, akik okot adnak a csodálatra. Mindkét szülőm tele van hibákkal, s ugyanez elmondható a komplett rokonságomról is. Egyikre sem szeretnék hasonlítani igazán. (…) Eddig volt vagy 30 tanárom, ebből össz-vissz hármat tartok/tartottam jófejnek valami miatt, de annyira azért nem, hogy megkapják tőlem a „példakép” titulust. A sztárocskák meg szimplán hidegen hagynak. Ugyanolyan emberek, mint bárki más, sőt. Sosem értettem, miért rajongják körbe őket egyesek (…). Én úgy gondolom, mindenkinek a saját útját kéne járnia, nem másokhoz hasonlítgatnia magát, de persze ez csak az én véleményem, mindenkinek megvan az önálló gondolkozáshoz való joga.

És persze a válaszadók között megjelennek „trollok” is, akik a „Ki a példaképed?” kérdésre – mosolygós/nevetős hangulatjelekkel társítva – olyanokat írnak, mint Csubakka, Spongyabob, „az anyád”. (A fent idézett példák a Gyakori Kérdések internetes fórumról származnak.)

A közelmúlt hazai nagymintás példaképkutatásai – amelyek egytől-egyik a médiafogyasztási szokások és a médiahatások vizsgálatának keretében zajlottak – a fenti kérdés helyett így kérdeznek rá a 12-18 év közötti fiatalok példaképeire, orientációs személyeire:

Nevezz meg egy olyan személyt, akihez felnőtt korodban a legjobban szeretnél hasonlítani! Ki ő? Mi a foglalkozása? Sorold fel azokat a tulajdonságokat, amelyek miatt választottad! (László, 1999, 2001, 2010, 2014; László–Danó, 2015).

László Miklósék legfrissebb kérdőíves felméréséből megtudhatjuk, hogy a példaképet választó fiatalok leginkább szüleik közül (25%) vagy a médiából választanak maguknak példaképet (20%). Az Ipsos is végzett hasonló vizsgálatot, amelyben a legtöbb fiatal szintén valamelyik szülejét nevezte meg (11%), és bár összesített médiakategóriát nem jelöl a kutatási beszámoló, azonban a táblázatokból kiolvasható, hogy a szülő és a médiaszemély választása hasonló arányú (Kid.Comm, 2012).

Bármelyik kutatást nézzük, azt látjuk, hogy a médiakategórián belül a fiúk többnyire külföldi focistákat, énekeseket, a lányok pedig külföldi énekesnőket, tinisztárokat neveznek meg, és általában véve (tehát nemcsak a médiára vonatkozóan) is beigazolódik az a nemzetközi kutatásokból is ismert trend, hogy a válaszadók jellemzően a saját nemükből választanak maguknak példaképet (Mihály, 2006; Kid.Comm, 2012). Az is hozzátartozik az általános képhez, hogy a fiatalok választásai között manapság már szinte egyáltalán nem jelennek meg olyan klasszikus példaképek, mint a tudósok, az írók, a költők, a művészek, a történelmi személyiségek, és tanárát is csak 100-ból 1 fiatal tartja példaképének (Berta, 2008, Kid.Comm, 2012).

László Miklós kutatássorozatának adatait böngészve számomra az egyik legszembetűnőbb – bár korántsem meglepő – jelenség, hogy a példaképet nem választó 12-18 év közötti fiatalok aránya igen magas, 40% fölötti (László, 2010; László–Danó, 2015), az Ipsos által végzett felmérésben pedig a 8-14 éves válaszadók esetén ez az érték még magasabb, 63%-os (Kid.Comm, 2012). A Lászlóék-féle kutatásból azt is megtudhatjuk, hogy a példaképet nem választó fiatalok többsége azért nem nevez meg példaképet, mert nem akar másokra hasonlítani, egyedi/önmaga szeretne lenni (László, 2010).

A hazai kutatási eredmények alapján tehát az a határozott kép rajzolódik ki, hogy a fiatalok nagy része nem választ példaképet magának, aki pedig választ, az leginkább a családból vagy a média világából nevez meg valakit. De vajon hogyan alakul ez a kép az olyan fiatalok körében, akik család nélkül, gyermekotthonban nevelkednek? E kérdés feltárására 2017 februárjában 62 strukturált interjút vettem fel egy nagyvárosi gyermekotthonban. A példaképválasztást vizsgáló kutatásom keretében 42 bentlakó fiatalt és 20 intézményi dolgozót (többnyire nevelőket) kérdeztem meg. Interjúimat Lászlóék nagymintás kérdőíves kutatássorozatának vonatkozó kérdéseihez igazítottam (László–Danó, 2015).

Vizsgálatommal elsősorban arra kerestem választ, hogy a magyar fiatalok példaképválasztásaival összevetve milyen orientációs személyeket neveznek meg a gyermekotthonban nevelkedő fiatalok, és milyen értékkategóriák mentén rendeződnek választásaik. Továbbá arra is kíváncsi voltam, hogy az intézet dolgozóinak fejében miként reprezentálódnak a fiatalok példaképei, és hogy ezek a reprezentációk mennyire állnak összhangban gondozottjaik válaszaival. Kutatásom eredményeit a Nagy Ádám által szerkesztett, 2017 őszén megjelenő Szociálpedagógia a XXI. században című tanulmánykötetben mutatom be (Karlowits-Juhász, 2017), jelen írásomban pedig a példaképkutatásokban sokat emlegetett „médiafaktorra” fókuszálva gondolom újra vizsgálati eredményeimet.

Vélhetően senki számára nem meglepő, hogy a családjuk nélkül, gyermekotthonban nevelkedő interjúalanyaim számára jellemzően nem szüleik a példaképek. Azt látjuk azonban, hogy a szülők helyetti választások estükben nem a média felé tolódnak (mint ahogy azt az általam megkérdezett nevelők gondolják, és mint ahogy az a nagymintás kutatásokból is következne), hanem sokkal inkább személyes ismerősökkel (felnőttekkel és kortársakkal) bővül a példaképek listája. Az általam megkérdezett 42 fiatalból csupán 6-an választottak maguknak a médiából példaképet. Mielőtt alaposabban megvizsgálnánk, ki is ez a 6 ember, nézzük meg, az intézeti nevelőkben milyen gondolatok fogalmazódtak meg e kérdésre vonatkozóan!

Felnőtt válaszadóim viszonylag egységes álláspontot képviseltek, ugyanis 20-ból 15-en meg voltak róla győződve, hogy neveltjeik többsége a média világából választ magának példaképet. A válaszok egy része – mint ahogy azt a következő példa is mutatja – nem nélkülözte az értékítéletet sem.

„Az ő érdeklődési körüket, kulturáltságukat elnézve szerintem ezekből a reality borzalmakból választottak. Ez ugye szakmailag is ki van mutatva, hogy a negatív példakép nekik a példakép. (…) És az a probléma, hogy ők fel sem fogják ennek a jelentőségét. Mert mi hiába próbálkozunk, ízlést itt nem lehet befolyásolni, én nem tudom rávenni egyiket sem, hogy olvasson el egy könyvet” – mondja egy idősebb nevelő. „Szerintem a gyerekek legtöbbször az úgynevezett sztárvilágból választanak maguknak példaképet. Főleg, hogy nézik ezeket az úgynevezett valóságshow-kat, és azt látják, hogy aki nem dolgozik, az is milyen jól meg tud élni. Kevés munka, sok lóvé. Ez a lényeg” – véli egy másik nevelő.

Az anyagi jólét mint a példaképválasztás jellemző indoka a 20-ból 18 felnőtt válaszadómnál megjelent, ezenkívül csupán a külső tulajdonságjegyek említése volt számottevő, amely a 20-ból 6 beszélgetésben merült fel. Nézzünk erre is néhány példát!

A lányoknak az fontos, hogy szépek, dekoratívok, a fiúknak, hogy jól ki vannak gyúrva, izmosak.

Erős, magas, szép a haja, divatos, meg hasonló külsőségek.

A lányoknál az első kritérium biztos az, hogy szép, és hogy milyen ruhái vannak, szóval a külsőségek. Nem hiszem, hogy a belső értékek lennének az elsők.

A menőség, a kinézet, meg hogy ki hogy adja elő magát, aminek számomra semmi értelme nincs tulajdonképpen.

A fentiekkel ellentétben a kutatásból azt látjuk, hogy a megkérdezett „gyermekvárosi” fiatalok példaképei között egyetlen valóságshow-szereplő sem jelent meg, és a pénz/gazdagság egyetlen esetben sem merült fel a választás indokaként. Sőt, az összes példakép kapcsán megnevezett összesen 98 érték között sem volt olyan, amely az anyagi jólétre utalt volna.

De nézzük meg, konkrétan kik is a választott médiacelebek! Mint azt fentebb írtam, a 42 fiatallal készített interjúban összesen 6 példakép került elő a média világából, köztük három külföldi focistát (Iniesta, Neymar, Ronaldo), két hazai és egy külföldi énekest találunk (Nótár Mary, Majka, Shakira). A választott médiaszemélyek jellemzésénél elsősorban a külső jegyeket (szép, jó a haja) és a tehetséget (jól énekel, jól focizik) emelték ki válaszadóim.

Azonban e kis elemszámú csoportból ketten egészen más jellegű értékekre fókuszáltak. Egy 15 éves lány például így fogalmazott:

Nótár Mary szerintem jó ember, őszinte. Még nem találkoztam vele, de nagyon szeretnék. A Youtube-ra feltettek egy beszélgetést, és én abból levettem, hogy ő őszinte, meg rendes.

Egy 14 fiú pedig így mutatta be példaképét:

[Andrés Iniesta] egy spanyol focista, és nagyon jó ember. Nagyon jól játszik, mindene a foci, rengeteg futballiskolát kijárt, és már gyerekkorától kitartóan küzdött azért, hogy azt csinálhassa, amit a legjobban szeret.

A fiú lelkesedése nyomán kedvet kaptam utánanézni, ki is ez az Andrés Iniesta, és egy különösen tehetséges, értelmes, szerény, karitatív fiatalember képe bontakozott ki előttem. „Tanulságos, jó példával szolgál az eldugottan élő gyermekeknek, a jövő generációnak” – nyilatkozza róla edzője, Pep Guardiona.

A kutatásomat bemutató hamarosan megjelenő tanulmányom a kis elemszám miatt értelemszerűen nem a médiafaktorra fókuszál. Azonban pedagógusként, tanárképzésben dolgozó szakemberként, és nem utolsósorban felelős értelmiségi emberként fontosnak tartom újabb és újabb kérdések mentén továbbgondolni a vizsgált problémát.

Szolgálhatnak-e valamilyen tanulsággal számunkra a nehéz sorsú, halmozottan traumatizálódott, szocializációs deficitekkel nevelkedő gyerekek példaképválasztásai? Építhetünk-e ezekre a vágyakra a nevelés, személyiségfejlesztés, szocializáció folyamatában? Komolyan tudjuk-e venni ezeket a válaszokat? Akkor is, ha egy általunk nem ismert vagy el nem ismert médiacelebre esik a választás? Képesek vagyunk-e partnerként beszélgetni ilyen dolgokról? Egyáltalán képesek vagyunk-e érdemi párbeszédre egy iskolából kimaradó, túlkoros, kriminalizálódó kamasszal?

És még tovább megyek. Képesek vagyunk-e minderre pedagógusként szerencsésebb sorsú neveltjeink esetén? Arany Toldija és a nagynémet egység mellé behozhatják-e a gyerekek az osztályterem falai közé például a kolumbiai énekesnő, Shakira vagy a borsodi rapper, Majka személyét, történetét? Képesek vagyunk-e ezeket a személyeket, történeteket pedagógiai célzattal benntartani és munkába állítani?

Amikor elkezdtem írni ezt a cikket, azt terveztem, hogy zárásként – mint pozitív mintát nyújtó példaképet – Shakira élettörténetét és személyiségét emelem ki, és veszem górcső alá. De amikor belemerültem az internetes fórumok bejegyzéseibe, elkalandoztak a gondolataim néhány viccesnek szánt bejegyzésen. Mivel elég jól ismerem a Csillagok Háborúja „űropera” történetét, így Csubakka (Chewbacca) egyáltalán nem tűnt földtől elrugaszkodott példaképválasztásnak. Gondoltam, egy erkölcstan-, etika-, hittan-, osztályfőnöki vagy bármilyen órán előkerülő Csubakka-példakép kiváló „feldobott labda” lenne számomra, ismerve az Ezeréves Sólymon másodpilótaként szolgáló, Kashyyykról származó vuki harcos hőstetteit. Spongyabobba azonban igencsak beletörne a bicskám, hiszen róla csupán annyit tudok, hogy egy bárgyúképű, sárga szivacs. De ki tudja, talán egy poénból „bedobott” Spongyabobbal is lehet valamit kezdeni – gondoltam. Hirtelen ötlettől vezérelve egyből kitettem egy Facebook-posztot, amelyben arra kértem az ismerőseimet, hogy aki ismeri és kedveli a Spongyabob című rajzfilmet, írjon nekem kommentben olyan pozitív „emberi” tulajdonságokat, amelyekkel szerinte Spongyabob rendelkezik. Várakozásomat sokszorosan felülmúlta a két napig tartó válaszáradat, amelyből zárásként tallózom néhányat a teljesség igénye nélkül. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen vagy hasonló „probléma” kapcsán erkölcstan-, etika-, hittan-, osztályfőnöki vagy bármilyen órán a gyerekek ugyanilyen intenzitással sietnének a pedagógus segítségére.

Szerintem Spongyabob egy csupaszív figura, törődő, figyelmes, szorgalmas, példamutató.

Vicces, energikus, vidám, barátságos.

Humoros, vidám, találékony és mindig boldog.

Jószívű, életvidám, pozitív, mindennek tud örülni, mint a pici gyerekek.

Mosolygós, szorgalmas, hűséges, bármiben meg tudja találni a jót.

Képes más szemszögből látni a dolgokat. Nem begyepesedett.

Mindenkiben a legjobbat és a szeretetreméltót látja.

Mindenkit feltétel nélkül szeret, úgy, ahogy van, olyannak, amilyen.

Nagyon érzékeny, hűséges, életét adná a barátaiért, még a főnökéért is.

Mindig pozitív, poénnal oldja meg a kudarcokat és a vereségeket. Segítőkész, igaz barát.

Örök optimista, mindenben a jót keresi. Elkötelezett a munkája iránt. Hivatásának tekinti, amit csinál, és maximálisan teljesít benne.

Jó barát és jó munkaerő. Kitartó, lehet rá számítani, felelősségteljes, amikor a munkájáról van szó.

Nem adja fel az álmait. Hisz a csodákban!

A karaktere bemutatja, hogy senki sem tökéletes, de mégis ki kell hoznunk a maximumot magunkból!

Hivatkozott források

Berta Judit (2008): A szocializációs ágensek hatása a példaképválasztásra. Új Pedagógiai Szemle, 2008. június-július, 58. évf. 6-7., sz. 64-78. o.

Fórumbejegyzések: https://www.gyakorikerdesek.hu

Kalowits-Juhász Orchidea (2017): Példakép – másképp. Gyermekotthonban élő gyerekek példaképválasztásainak kvalitatív vizsgálata. In: Nagy Ádám (szerk.): Tizenkilencre lapot? Szociálpedagógia a XXI. században. Pallasz Athéné Egyetem – Iuvenis Ifjúságszakmai Műhely, ISZT Alapítvány, Budapest, 301-318. o.

Kid.Comm (2012): (sz.n.) Kid.Comm 2 kutatási eredmények – a 8-14 éves gyerekek médiahasználati szokásai. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács, Budapest.

László Miklós (1999): Példa-kép. A tizenéves korosztály értékválasztásai és a média. Jel-Kép, 1999, 3. sz. 33-47. o.

László Miklós (2001): Példa-kép. In: Gabos E. (szerk.): A média hatása a gyermekekre és fiatalokra. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete, Budapest.

László Miklós (2010): Példakép kutatások 2000-2009. Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, Budapest.

László Miklós (2014): Példa-kép mint indikátor. In: Lányi András – László Miklós (szerk.): Se vele, se nélküle? Tanulmányok a médiáról. Wolters Kluwer, Complex Budapest, 217-245. o.

László Miklós – Danó Györgyi (2015): Akik példaképek és akik nem. In: Kósa Éva (szerk.): Médiaszocializáció. Wolters Kluwer, Budapest, 179-226. o.

Mihály Ildikó: „Hősfogyatkozás” vagy modellterror? Új Pedagógiai Szemle, 2006. január, 56. évf. 1. sz. 113-119. o.