Urbán Bálint: Interjú Granasztói Szilviával

Granasztói Szilvia régóta hűséges kísérője az alternatív pedagógiáknak. Amellett, hogy maga is bábjátékos, több bábos könyv szerzője, részese volt a drámapedagógus Tornyai Magdolna mellett a törökbálinti Zsolnai-program fejlesztő munkálatainak, a rákospalotai leánynevelő intézetben végez elkötelezett karitatív munkát, bábterápiát, újabban a Wesley Főiskolán osztja meg tapasztalait az új pedagógusnemzedékekkel.

Mint gyakorló bábpedagógus miben látja a bábjáték pedagógiai lényegét? Miért kulcsfontosságú a nevelési feladatok szempontjából, illetve miért alkalmas egyáltalán a nevelésre?

A bábpedagógia mint elsősorban képességfejlesztő és alkalmazott pedagógiai tevékenység mára hivatalosan is bekerült az oktatásba, utal rá a NAT is, én azonban mégis abból indulnék ki, hogy eredetileg – és számomra is – a bábjáték tulajdonképpen művészet. Éppen ezért nagyon sajnálom, ha a bábpedagógiából elsikkad a művészeti rész, és túlzottan, esetleg kizárólagosan pedagógiának tekintik. Nekem a bábozás mindig művészeti tárgy marad, annak ellenére, hogy mint képességfejlesztő struktúra hivatalosan is bekerült az oktatásba.

Mikortól lehet egyáltalán bábpedagógiáról beszélni? Mikorra tehető e tudásrendszer kialakulása?

Szilágyi Dezső bábkultúrtörténész és a Budapest Bábszínház egykori legendás igazgatója, úgy határozta meg, hogy a XX. századra a bábjáték elérte, sőt túl is lépte virágkorát. A bábművészetből az alkalmazott bábjáték révén bekerült a pedagógiába, elismerten bekerült a gyógyászatba, illetve általában a társadalmi életbe és az egész játékkultúrába. Gyakorlatilag a bábjáték kilépett a korábbi művészeti szerepéből. Ebben a folyamatban nagyon nagy szerepe volt a modern képességfejlesztő pedagógiai irányzatok elterjedésének.

Miért alkalmas ön szerint a bábjáték a legkülönbözőbb nevelési célok megvalósítására?

Szerencsémre a Zsolnai-programban dolgoztam 18 éven át, ahol megkaptam a megfelelő kiképzést a pedagógia tudományos módszereit illetően. A tudományos nyelvet és gondolkodást el kellett sajátítanom, hiszen a Zsolnai-féle pedagógia alapjaiban egy sajátos tudományos-elméleti közelítésmód is. Mindazonáltal hadd adjak egy kevésbé tudományos magyarázatot a bábozás sikeréről a nevelési célok szempontjából. Polcz Alaine szerint a báb egyszerűen egy csoda. A csoda irracionális fogalom, melyben van egy olyan tartalom, amit nem lehet észérvekkel megmagyarázni. Úgy érzem, hogy a pedagógia néha túl tudományosan közelít ehhez a kérdéshez. A bábnak, a bábozásnak egyik lényegi jellemzője a csoda, az irracionalitás, amelynek teret kell engedni.

A bábjáték melyik formáját tartja célravezetőbbnek, a cselekvő, eszközszerűt, melynek során a gyermekek maguk báboznak, vagy a kontemplatív, befogadóit?

Nem tennék különbséget a kettő között. A gyermeknek mind a kettőre szüksége van, és véleményem szerint számára ez nem is választódik ilyen markánsan ketté. Hogy egy kézenfekvő példát hozzak erre: amikor bábszínházba viszem a gyerekeket, utána rögtön elkezdenek ők is bábozni az élmény hatására. Nem gondolom, hogy fel lehetne állítani hierarchiát a bábozás két említett formája között. Mindkettőt ugyanolyan fontosnak találom. Nagyon szerencsétlen az olyan bábpedagógiai program, melynek keretében a gyerekek nem mennek bábszínházba. Hangsúlyozom újból, hogy a bábjáték művészet jellege alapvetően fontos. A befogadásnak a pszichológiája is más, mint a képességfejlesztésnek, de ahogy már említettem, ez a két terület nem válaszható élesen ketté.

Zsolnai József szerint a bábozás terjedését az oktatásban különböző előítéletek akadályozzák, melyek szerint az egy kifejezetten gyerekes, infantilis közelítésmód. Mennyiben ért egyet ezzel az állítással?

Mialatt a Zsolnai-pedagógiában dolgoztam, azt tanultam meg, hogy a bábozásnak hatalmas a képességfejlesztő potenciálja. A legkülönfélébb utakon fejleszt, hatással van többek között a finommozgásra, a beszédre. Az előítéletek kérdése mindemellett sajnos igen aktuális. Főiskolán is tanítok és még a mai napig is nagyon sok hallgatómnak az a reakciója, hogy a báb az egy nagyon gyerekes dolog. Ha egy mai főiskolai hallgató is ezt mondja, akkor az azt jelenti, hogy nem mindenki tudja, hogy a bábszínház amennyire gyerek-, annyira felnőttszínház is. Ezért kell ezt terjesztenünk mindenhol, hogy megértsék.

A képzés is hiányos ugyebár…

Ez egy szívembe hasító kérdéskör. Vagy 8-9 éve olyan bábosokkal, akik szívügyüknek tekintették ezt a kérdést, lobbiztunk a miniszternél egy szakszerű bábképzés létrehozásának érdekében. Akkoriban Pokorni Zoltán volt a kultuszminiszter, később Magyar Bálintot is felkerestük ugyanezzel a kéréssel. Összeállítottunk egy petíciónak nevezhető feladatsort, hogy mennyire alapvetően fontos lenne a képzésben – elsősorban a tanító-, tanár- és óvónőképzésben – a bábjáték, és hogy miképp lehetne még kormányzatilag pártfogolni és támogatni a bábozást. Pokorni Zoltán ezekkel a kérdésekkel nagyon egyetértett, nagy ígéreteket is tett, de röviddel ezután leváltották. Megmondom őszintén, hogy a képzés jelenleg katasztrofálisan hiányos. Egyes helyeken van esetleg ilyen kurzus. Én tanítóképzőben hol taníthattam, hol nem. Aztán közölték, hogy nincs ennek se helye, se ideje. Ez nagyon nagy baj! Régiónkban tudomásom szerint legközelebb Prágában van bábművészeti főiskola, ahol professzionális szinten oktatnak, hivatalos keretek között bábozást és bábpedagógiát.

Ha van képzés, az elsősorban az óvodai területet fedi le…

Ez volt a másik hatalmas nagy sérelmünk. Az óvodában igazában véve jobb a helyzet, mint az iskolában. Az óvónők tanulják, és egyértelműen használják, alkalmazzák a bábot a nevelési gyakorlatban. Az alsós, felsős iskolás gyermeknek ugyanúgy szüksége lenne a bábozásra, mint az óvódásoknak. A Zsolnai-program többek között azért is nagyszerű, mert a bábozás kötelező tantárgyi szinten 12 éven át része az oktatásnak. Elsőtől egészen a végzős évfolyamig van kidolgozott bábprogram, ami azt jelenti, hogy kivétel nélkül minden évben része a nevelésnek. Nagy kár, hogy ez a kidolgozott felsős, és középiskolás anyag csak kísérlet maradt és nem terjedt el. Úgy tudom, hogy noha kevesen, de azért vannak olyanok, akik alkalmazzák.

1998 óta a bábjáték a „Dráma és tánc” műveltségi terület részeként hivatalosan jelen van a Nemzeti Alaptantervben. Az eltelt 11 év alatt mik a tapasztalatok ezzel kapcsolatban?

Igen, a NAT-ban megjelent. Ennek nagyon örültünk, azonban nem elég egyértelmű, hogy alkalmazzák-e a helyi tantervekben. Mi inkább azt szeretnénk, hogy kötelezően alkalmazzák, ne csak szabadon választható terület legyen. Hivatkoznak sokat a bábozásban képzett tanítók, tanárok hiányára. Mindazonáltal nagyon jónak tartom, hogy bekerült a bábozás is a NAT-ba. Ez azért zseniális, mert lehetővé teszi azt, hogy komplex módon kezeljük a művészeteket. Erre örömömre  nagyon sok utalás van a NAT-ban, például az ünnepek, szertatások résznél. Azzal együtt, hogy a báb még mindig nem kap elég figyelmet, nagyon pozitív, hogy bekerült a NAT-ba, hiszen így a köztudatba is jobban be tudott szivárogni. Azt vettem észre, hogy az iskolák azóta több gondot fordítanak arra, hogy legyen bábosuk. A NAT-on keresztül a bábjáték fogalma nemcsak a közoktatásba, de a köztudatba is bekerült.

Mindezek mellett mégis miért szorul ennyire háttérbe a bábjáték az iskolai gyakorlatban?

Ahogy azt már említettem, a képzés nagyon hiányos, illetve a helyi tantervekben is csak olyan formában jelenik meg, mint egy alkalmazott módszer, nem kap úgy önálló órát, mint mondjuk az ének-zene. Tudtommal egyedül a Zsolnai programban volt önálló, tantárgyi szintű bábjáték. A bábbal az a helyzet, hogy a magyartanár alkalmazhatja például verstanítás során, vagy bármilyen más módon, de az az igazság, hogy ez egyelőre még csak egy alternatív alkalmazhatóság. A miértre az a válasz, hogy ha nincs bent a tanár- és tanítóképzésben a bábozás, akkor nem lehet elvárni, hogy tantárgyi szinten megjelenjen az iskolákban.

Életkorhoz mennyire köthető a bábozás? Meddig lehet része a nevelési folyamatnak?

Nincs életkorhoz kötve! Ahogy arról már korábban is szó esett, ez kifejezetten előítélet, hogy a bábozás a gyerekeknek, és csak a gyerekeknek való. Ez a kérdés nekem azért érdekes most, mert nem olyan régen egy 103 éves nénivel is báboztam. Idősek otthonába járunk a tanítványaimmal bábozni. Az egy külön kérdés, hogy az idősekkel miképp lehet bábozni. Egyrészt második gyerekkorukat élik, másrészt viszont ők is azt gondolják először, hogy ez egy gyerekes dolog. Azt szoktam mondani, hogy az unokáiknak készítünk egy kis műsort, vagy vegyék azt, hogy ez egy játékos tornaóra, amelyen megmozgatjuk az izmaikat – és egyszer csak nagyon nyitottak lesznek, megszeretik. Mint terápiás eszköz a bábjáték bármilyen életkorban alkalmazható, csak meg kell találni a megfelelő kereteket, hogy milyen módon és milyen módszerrel alkalmazzuk. Egy példát még említenék az idősebbekkel kapcsolatban: van egy JOINT nevű zsidó betegápolási szervezet, melynek a terápiás stratégiái között nagy szerepet kap a báb. Elvisznek az öregekhez egy úgynevezett „Eszter babát”, ami egy olyan baba, amelynek nincsen kidolgozott arca, így az öregeknek kell felöltöztetni és életre kelteni. Általában a saját gyereküket, unokájukat látják bele, s így terápiás célokat szolgál. Sajnos ilyen módszereket itthon nem nagyon alkalmaznak.

Szentirmai László, a jeles pataki főiskolai tanár, maga is bábos szakember a XXI. században a báb időleges vereségét emlegeti…

Az igazság ott van ebben a mondatban. Az utóbbi években, évtizedekben azt szerettük volna elérni, hogy sokkal markánsabban jelenjen meg a bábjáték a pedagógiában. Erre volt egy esély, csak sajnos a modern oktatás nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket hozzá fűztek. Szentrimai is feltehetően az oktatás hiányosságait reklamálja ebben a panaszában, de ugyanakkor az a meglátásom, hogy ő is azt gondolja másfelől, hogy a fiatalok között nagy felfutása figyelhető meg a bábnak és a bábozásnak. Nagyon sok olyan fiatallal találkozom mostanában, akik képzőművészeti vagy színházművészeti oldalról eljutnak a bábhoz, és megszeretik. A Bábelkavalkád nevű fiatal csoport például egyenesen új művészeti ágként kezeli a bábot, illetve nagyon sok színház is alkalmaz bábot. Ez az alkalmazott bábjáték sokszor nagyon fáj az igazi bábosoknak. A klasszikus, paravános játékkal élő bábszínházat lehet, hogy egyre kevesebben alkalmazzák, de ez korántsem jelenti azt, hogy a bábozás kiveszőfélben lenne. Éppen ellenkezőleg! Egyre inkább megjelenik a báb – alkalmazott formában – a rendes színházban is. Ezzel kapcsolatban mondta még Szilágyi Dezső, hogy vigyázzanak a bábosok, mert maguk alatt vágják a fát, ha túlzottan beengedik a bábszínpadra az élőjátékot és a drámát. A bábozás önálló műfaj, kijelenthetjük, hogy a „kevesek” és a beavatottak műfaja. Személy szerint az a véleményem, hogy inkább legyen kevés, de szakképzett és elhivatott bábos, mint sok felkészületlen.

„A báb színházszerető, színházértő embert – egyáltalán embert nevel” – írja egyik könyvében Szentrimai László. Egyetért ezzel a megállapítással?

Szentirmainak 200 százalékosan van ebben igaza. Kalmár Évával, a Budapest Bábszínház rendezőasszisztensével és dramaturgjával körülbelül 10 éve indítottunk egy bábtanfolyamot, kifejezetten pedagógusoknak bent a Bábszínházban. Ezt csak azért említem meg, mert nagyon sikeresek voltak ezek a tanfolyamok, igyekeztünk mindent átadni. Megrendítő volt, hogy milyen emberi fejlődésen mentek keresztül ezek a pedagógusok. Visszamenőleg, sok év után még ma is kapunk a résztvevőktől visszajelzéseket, hogy még mindig báboznak, és hogy mennyit jelent nekik a báb. Azért mondtam ezt el, mert a báb az egy olyan eszköz, amit ha valaki megért, csodaként képes alkalmazni. Nagy szükség van rá, az biztos…

Régóta dolgozik egy javítóintézetben is. Hogyan tudja alkalmazni a bábjátékot ilyen nevelési keretek között?

25 éve dolgozom a palotai javítóintézetben, ahol 14-18 év közötti, bűncselekményeket elkövető, deviáns cigánylánykákkal foglalkozunk (ez az intézmény az aszódi „fiújavító” „testvére”). Ezeknek a leányoknak az életéből, mivel szociálisan igen hátrányos körülmények között nőttek fel, kimaradt a gyerekkor öröme. Az az érdekes, hogy a báb mintha egy pótlék lenne számukra. A szeszélyes hangulatukra és a nehéz személyiségükre is nagyon jó hatással van. Általában cigánymeséket szoktam velük feldolgozni. Nagy szükségük van az autentikus folklór megismerésére. Egy kicsit persze erőltetni kell először, mert elsősorban a „kommersz” dolgokhoz ragaszkodnak, de ha belejönnek a bábozásba, nagyon jól fel tudnak oldódni. Nagyon fontos, hogy a cigány hagyományokat megismerjék ezeken a bábdarabokon keresztül. Van sok olyan lány, aki tőlünk tudja meg, hogy cigány, vagy éppen nem akarja tudomásul venni, de amikor megismertetjük a saját hagyományaival, amelyekre büszke lehet, elkezdi máshogy megélni a cigányságát. Újra meg kell magukat ismerni, és ebben próbálunk segíteni a bábbal.

Köszönöm a beszélgetést.