Tizenévesek fordítanak szépirodalmat
Jerzy Celichowski írása
Anna Onichimowska: A világ tíz égtája. Typotex, Budapest, 2018, 196 o.
Képesek tizenévesek lefordítani egy szépirodalmi művet, amit majd egy profi kiadó megjelentet? A kérdésre a válasz, igen. Ezt bizonyítottuk a Fiatal Fordítók projekt keretében, amit a lengyel nagykövetség mellett működő iskolában (igazgatónő: Mondovics Beáta) szerveztünk meg.
Az iskola tanulóinak fele vegyes családokból származik és ennek megfelelően kétnyelvű. A lengyel iskolán kívül, ami kiegészítő jellegű, hétköznap magyar iskolákba járnak. Így két egymástól jól elkülönülő kultúrájú világban élnek: a magyar iskolában magyarként kezelik őket, mig a lengyelben lengyelként. Mindeközben a gyerekeknek összetett, kettős azonosságuk van, aminek nincs igazi tere, ahol egyszerre érvényesülhetne.
Erre a tényre alapozva találtuk ki a Fiatal Fordítók projektet, aminek keretében egy ilyen fiatalokból álló csoport fordította le magyarra Anna Onichimowska Dziesięć stron świata című ifjúsági könyvét. A fordítás, aminek magyar címe A világ tíz égtája, a Typotex kiadó gondozásában jelent meg az áprilisi Nemzetközi Könyvfesztiválon.
A projekttől azt vártuk, hogy lehetőséget teremtsen a kétnyelvű iskola tanulóinak, hogy megmutassák nyelvi képességeiket, és azt is, hogy igazán örülhessenek az ő kettős kulturális identitásuknak. Emellett az is célunk volt, hogy inspirációt kapjanak arra, hogy ennek a két kultúrán is átívelő tevékenységnek aktív résztvevőivé váljanak.
Az alábbiakban bemutatom a projekt megvalósításának különböző aspektusait néhány gyakorlati megjegyzéssel, mivel a projekt modellként is alkalmazható bármilyen országban: bármilyen nyelven és bármilyen kisebbség vonatkozásában meg lehet válósítani.
1. A projekt szervezői. A projekt ötlete a szülők, tanárok és az iskola támogatói (kisebbségi aktivisták) körében született meg. A megválósításban főleg önkéntes szülők vettek részt, de a többiek hozzájárulása is fontos volt például a fordítandó könyv kiválasztásában, a fiatal fordítók toborzásában, finanszírozási források felkutatásában stb. Formailag a projektet az iskola mellett működő alapítvány szervezte meg, oda folytak be a pályázati pénzek, és onnan mentek a kifizetések.
Mivel a projekt jellege meghaladta az iskola kereteit, kifejezetten hasznos volt, hogy a szervezők az oktatás világán kívüli tapasztalattal és tudással is rendelkeznek.
2. A fordítandó könyv kiválasztása. Arra a kérdésre, hogy mit olvasnak szívesen a fiatalok, megkérdezett lengyelországi tanárok és könyvtárosok a Dziesięć stron światá-t ajánlották nekünk. A könyvnek Lengyelországban már három kiadása volt. A kötetben lévő tíz történet tizenévesekről mesél, akik, habár eléggé különböző országokban élnek, hasonló helyzetekbe kerülnek: életük első önálló döntéseit kell meghozniuk. Ezekkel az élethelyzetekkel a szintén tizenéves fordítók könnyen azonosultak. Maga a könyv szövege nem hosszú, nyelvileg nem jelent túl nagy kihívást kezdő fordítóknak. A kötet tíz elbeszélése termeszétes módon adta a fordítandó szöveg részekre osztását, lehetővé téve a csoportos munkát.
A tanárok és könyvtárosok megkérdezésén és a bestseller listák áttanulmányozásán kívül érdemes még a projekt megkezdése előtt találni olyan kiadót, melyet érdekelheti a projekt, és magát a kiadót is belevonni a fordítandó könyv kiválasztásába. A kiadó felel majd a könyv eladásáért, és csak akkor lesz képes teljesen kiaknázni kereskedelmi lehetőségeit, ha erről eleve meg van győződve.
3. A résztvevők toborzása. A projekthez gimnáziumi tanulókat hívtunk meg. Az érdeklődés felülmúlta elvárásainkat: a remélt tíz résztvevő helyett (ennyi fejezete van a könyvnek) tizenöten jelentkeztek. Érdemes megemlíteni, hogy az iskola 12 osztályába összesen 100 tanuló jár.
Úgy tűnik, hogy a résztvevőket elsősorban az motiválta, hogy a projekt „igazi” és nem „iskolai” jellegű volt. Az, hogy egy a nyomtatásban megjelenő könyvben saját nevét lássa az ember, motiválóbb minden iskolai osztályzatnál.
4. Együttműködés hivatásos fordítóval. A projekthez meghívtuk Pászt Patríciát, egy tapasztalt fordítót. Ő tartott bevezető fordítói oktatást, ami után elosztottuk a szöveget. A rövidebb fejezetek egy embernek jutottak, a hosszabbakat felosztottuk két fiatal fordító között. Később ő ellenőrizte az elkészült fordításokat, és kommentekkel küldte vissza őket a fordítókhoz.
Egy hivatásos fordító részvétele, aki ráadásul a résztvevőkhöz hasonlóan kétnyelvű családból származik, még egy iskolán kívüli kapcsolattal gazdagította a projektet, erősítve annak „felnőtt” jellegét. A kiadó számára pedig az ő jelenléte garanciát jelentett a fordítás minőségére vonatkozóan.
5. A fordítás menete. Az eredeti terv szerint minden résztvevőnek havonta kellett elkészíteni a fordítás egy részét úgy, hogy az iskolaév végéig mindenki kész legyen a munkájával.
Ahogy azonban várni lehetett, azonnal keletkeztek késések. Azért, hogy ezt behozzuk, két alkalommal úgynevezett „fordítók éjszakáját” szerveztünk. Az esemény abból állt, hogy egy pénteki estén a résztvevők találkoztak az iskolában, ahol zene és pizzarendelés mellett együtt dolgoztak a fordításon.
Ez a két „fordítók éjszakája” lehetővé tette, hogy mindenki behozza az elmaradását és az egész szöveg terv szerint elkészült június végéig. Ami fontos, hogy senki sem morzsolódott le a csapatból.
Kiderült, hogy mennyire fontos a közösségi élmény ebben a projektben. A fiatal fordítóknak nehéz volt egyedül leülni a munkához otthon, maga a tény, hogy egy térben voltak a többiekkel, sokat segített ezen a problémán.
6. Kapcsolattartás. Sem az e-mail, sem a Facebook-csoport nem vált be mint kommunikációs platform, jól működött azonban a messenger.Annak ellenére, hogy ez az egyéni kapcsolattartás sok energiát emésztett fel, hatékonynak bizonyult, és gyors információáramlást tett lehetővé.
7. Kapcsolat a magyar iskolákkal. Az iskolaév befejezése előtt levelet küldtünk a fiatal fordítók magyartanárainak, melyben értesítettük őket a projektről. A levelek nagyon jó fogadtatásban részesültek, voltak esetek, amikor ez egész osztály előtt olvasták fel őket. A tanároknak írtunk a könyv megjelenése előtt is, meghívtuk őket a bemutatóra.
A tanárok értékelték a gyerekek projektmunkáját. Fontos volt, hogy nyilvánosan is elismerjék lengyelségüket. Ezek a fiatalok nyelvi képességeiket többéves, kemény munkával értek el.
8. A kiadó kiválasztása. Több kiadó közül, amelyeknek bemutattuk a projektet, a Typotex volt az, amelynek megtetszett az ötlet. A keresésben segítettek a személyes meglévő kapcsolatok is.
Nem érdemes egyedül, kiadó nélkül kiadni a könyvet. Technikailag természetesen le lehet gyártatni, de a terjesztés komoly probléma, és könnyen végződhet az egész egy porosodó könyvkupaccal, ami senkinek sem kell.
9. A projekt finanszírozása. Párhuzamosan a fordítással az adománygyűjtéssel is foglalkoztunk, ami sok időt igényelt. Szükségünk volt megfelelő pénzügyi forrásra, a fordítónő tiszteletdíjára, a kiadói szubvencióra és a promócióra. Segített nekünk a Lengyel Intézet, pár lengyel kisebbségi önkormányzat és végül a Lengyel Nagykövetség is. A kiadó nyert egy támogatást közvetlenül a lengyel Könyv Intézettől.
Legtöbb országban működik olyan intézmény, amely támogat fordításokat bizonyos nyelvekről, Lengyelország esetében ez az említett szerv a Könyv Intézet. Erre mindig lehet számítani. Az egyéb források minden projekt esetében biztosan mások lesznek. Érdemes megemlíteni az önkéntes szülői részvételt, ami lehetővé tette pl. a koordinációs kiadások elkerülését.
10. Promóció. Sikerült meghívni Budapestre a szerzőt, Anna Onichimowskát, aki részt vett a fordítás bemutatóján a Könyvfesztiválon. Mellette ültek a fiatal fordítók, magát az eseményt pedig Pászt Patrícia vezette. Így egy helyen találkoztak mindnyájan, akik valamilyen módon hozzájárultak a könyv megjelenéséhez.
Terveink között szerepel ellátogatni a projekt prezentációjával a Gyermek Irodalomfesztiváltra, amire Rabka-Zdrójban júliusban kerül majd sor. A fellépő csapatban részt vesznek a fiatal fordítók is.
A promóció fontos volt nemcsak a könyvnek, hanem a fordítóknak is. Számukra ez volt a legnagyobb elismerés: hogy részt vehettek a bemutatón a szerzőnővel együtt.
*
Vajon sikerült-e elérni azokat a célokat, amelyeket magunk elé állítottuk a projekt elején? A válasz: igen. A sok kihívás ellenére sikerült megcsinálni a fordítást, a könyv maga pedig megjelent. A fiatalok munkáját észrevették és elismerték az iskolájukban, a könyvfesztivál bemutatóján pedig részesei voltak a megérdemelt ünneplésnek. Habár ma talán még nincsenek tisztában azzal, hogy az életrajzukban most már „könyv formában megjelent irodalmi fordítás” tényét tudják feltüntetni elért eredményeik között, ami nem sok tizenévesnek adatik meg .
Azt, hogy ez a projekt az ő hosszútávú kulturális elkötelezettségükben mennyire érződik majd, csak egy idő múlva lehet megmondani.
*
Ahogy már említettem, a projekt modellnek is tekinthető. Nincsen akadálya, hogy ezt egy szlovák iskola Magyarországon, egy magyar iskola Szerbiában – vagy egy francia iskola Thaiföldön valósítsa meg. A világ tíz égtája arra mutat, hogy bizonyos értelemben a tizenévesek az egész világon hasonlóak. Ha fiatal magyarországi lengyeleknek kedvük volt egy könyvet fordítani, miért ne lenne ehhez kedvük máshol élő más tizenévesek?
A szerző a lengyel iskola egyik tanulójának édesapja, a projekt koordinátora.