Rage 2020

Mann Dániel emlékezik édesapjára, Mann Lajosra

Tanár az én apám – így kezdte Kosztolányi jeles versét, megannyi versmondóverseny már-már elcsépelt, érzelmes slágerét. Az alább közreadott elbeszéléssel a szerző egy éve, 2020 január 5-én elhunyt apjának emlékét idézi.

Mann Lajos nem tanár volt. Műfordító, a legigényesebbek közül. Sok minden más mellett az angol nyelvű gyermekirodalom legfontosabb magyarra ültetője. Az emlékezés szerzője – Kosztolányival szólva: „az embereknek testvére” – mégis a tanítás nagy pillanatait örökítette meg.

Bejött a szobába, és megnézegetett, mint valami házi állatkerti állatot. Nem ártotta bele magát túlzottan, de a lényegét értette a bánatomnak, ami miatt már második hete nem mozdultam ki, csak búslakodtam. 19 éves voltam. Megállt a polc előtt, ahol a kazettáim voltak, meg az a néhány féltve őrzött CD-m. Az egyik feltűnő sárga színűt levette. Felolvasta.

– Evil Empire – mondta rekedtesen, utánozhatatlan akcentussal, mintha ampírt is mondott volna. – Gondolom, nem a Napóleon-féle bútorokat kárhoztatják. (Ezt anyám tudta igazán csinálni, alamuszin kényszerítette ki, hogy valljak színt: értem-e a poént, vagy tájékoztatásra szorulok. Ha nem vallottam be, később úgyis visszatért rá, hogy biztosan tudom-e, amit kell a dolog kapcsán.)

– Mi? – mondta a szám, mert nem is értettem, mit keres ott, meg hogy tényleg, ő most érdeklődik, de béna ez, kedvem nem volt éppen semmihez sem.
- Ampír… egy stílusirányzat… Napóleon hajtotta... Épületek, ruhák. Klasszicizmus… Ezzel is … dörgölőzött a régi császárokhoz… No, de ez akkor talán… nem az lesz. Miről dalolnak?
Az elejét rozsdásan, lassan mondta (mindig muszáj volt szurkolnom neki, hogy eszébe jusson, mit is akart mondani), meg talán szabadkozva is, érezte, hogy nem vagyok hangulatomban.
– Nem énekel, rappel. Meg inkább ordít. Haragszik.

– Haragszik? Hmm. Oszt mé’?

– Asszem, Indián. Az a másik kazetta is ők, aminek a borítóján meg valami szerzetes ég, felgyújtotta magát. 

Nézegette nagy kék szemekkel. Elindítottam a kazettát.

– Ennek pont megvan a szövege valahol. Ott.

Meghallgattuk, felemelte a lapot, aztán befordultam, ő meg kiment. Aznap talán ennyit beszéltem összesen.

Másnap látom, a nagyszobában ül az asztalánál, és van mellette is egy szék. Előtte nagyalakú francia kockás papír, pont odasütött a nap tetejére: Rage Against the Machine: Bullet in the head. Alatta kézírással ott a szám teljes szövege. Egy-egy szó fölött ceruzás kérdőjel, illetve jegyzet. A lap másik oldalán gyöngybetűkkel kiszótárazva minden, pont ahogy a kiskamasz vasárnap reggeleimen verte belém az accusativust vonzó prepozíciókat, vissza is repít azonnal, pedig hát akkor még nem kellett olyan messze. Odaültem.

this time the bullet cold rocked ya

ez volt az első sora, és már itt zavarba jöttünk volt, mert az a cold olyan fura helyen van, mint egy kád a szoba közepén, értem én, de az akkor most attributív vagy predikatív pozíció lesz, vagy inkább nem is a bullet bővítménye, hanem a rocknak lesz valami jelöletlen határozója – teljesen terméketlen okoskodást folytattunk, főleg én.

a yellow ribbon instead of a swastika

…itt már derengett, hogy vízipisztollyal megyünk vadkacsára, nincs semmink, semmink, amibe lehetne kapaszkodni, aztán valahonnan kitúrjuk, hogy a sárga az néha a gyász színe, de az már nincs meg, hogy például Mexikóban, ahonnan az énekes való.

they load the clip in omnicolor / they say they pack the nine /and fire it at prime time…

…pfff, nézzük a refrént inkább.

just victims of the inhouse drive-by/they say jump you say how high

És akkor inkább elmentünk a szám más tájaira sikerekért, és igen, olyan büszke is voltam, hogy de sok szót ismerek, de aztán felnéztem, és láttam, hogy mosolyog, és én is mosolyogtam, mert esélyünk sem volt. És aztán boldogan beláttuk, hogy bizony, nem értjük. 

És olyan könnyű lett minden, hogy lehet nem tudni, lehet nem érteni, ezt ki lehet mondani, és ezzel nincsen semmi, sőt talán az érdekes dolog amúgy sem a tudás, hanem a megtudás, megértés, s az efölötti öröm megunhatatlan. De ami ezt megelőzi, az lett élmény ezen a napon. Egy olyan izgalmat értettem meg, aminek egy tudat áll a közepén, a tudat, hogy nem tudjuk. És hogy ezt kimondva van megcsinálva a hely, jöhet az infó, jöhet a sztori a szavak mögé.

Fiatal basszusgitáros raszta kollégámtól kértem segítséget, aki eljött hozzánk. Eleinte mindkettőnkhöz beszélt, de ő nem értette a beszélt angolt, csak az írást, úgyhogy neki írt, nekem beszélt. És együtt hallgattuk, hogy a sárga szalag azt jelenti, hogy „I am supporting our troops” vagy hogy van valakim a fronton. Illetve, hogy „yeah, we need that oil, dude”, és hogy akkor ez a mérges dal nem tesz különbséget a horogkeresztes németek, és a sárga szalagos Öböl-háború párti amerikaiak közt. És hogy a „load the clip in” egyszerre jelenti a bejátszóról érkező híranyag elindítását és a tár fegyverbe való betöltését, a „pack the nine” pedig a kilencmilliméteres fegyverre éppúgy vonatkozhat mint a 9 órás hírekre. Hogy az in-house drive-by meg a drive-by shooting-ból jön, szóval egy olyan eset, ahol az áldozatok otthon ülnek a szobában, és egy mozgó autóból tüzet nyitnak rájuk, etc. Hogy a Jack általános alanynak tekinthető. Aztán a srác azt mondta, hogy számára is meglepő, de ez a szám a tévéről szól, majd elment haza. Marha jó volt a teleírt dalszöveget látni, ahogy odakötöztük hozzá a meséket.

Aztán még egyszer, mikor az 1984-et olvastam, még odavittem azt a részt, amikor a Szeretet Minisztériumban a régóta remélt golyó Winston agyába hatol, de amikor már a tévében dolgoztam, és már nem otthon laktam, és szembe találtam magam ezzel a már 25 éves cikkel, akkor a Hypodermic Needle Theory-t (Hype) már nem beszéltük meg. A Social Dilemma-t sem fogjuk, meg a Lucifer-t sem. Nem jön be a szobába sem. De egyszer a Rage-et a franciakockás papírjain Petőfi és Dylan Thomas mellé emelte a jókedvemért. Jó nap volt. Jó apám volt. 

Most én megyek a szobába. Ez már másik, nem az enyém, CD-k nincsenek, megy ez a fura új hip-hop, ahol mintha mindenki ugyanahhoz a logopédushoz járna, 2 perc fölött alig van szám, ami pedig a szókimondást illeti, a csónakházi múltammal is nehezen bírom. Szóval, úgy tűnik, ez már megint egy másik Empire lesz.