Búcsú Szalay Jóskától

Fábry Ilona írása

Végig élveztük az indulástól a hazaérkezésig a kedves humorával, nagy tudásával, rugalmas problémamegoldó képességével fűszerezett buszos utakat, a csodás helyeket és azt a sok információt, amit megtudtunk tőle bárhol is jártunk...

Éppen Athénban a Nemzeti Régészeti Múzeum csodálatos kiállítási tárgyai, szobrai, az ókori civilizáció alkotásai között sétáltam a családommal, amikor eszembe jutott – látva a csoportokat, amint nagy figyelemmel hallgatták idegenvezetőjüket –, hogy de jó lett volna, ha Szalay Jóskával tesszük meg ezt az utat is, mennyivel többet tudnánk meg arról, hogy mit is látunk a múzeumban, az Akropolisz épületegyüttesénél, az Ortodox katedrálisban.

Aztán este jött a hír, hogy sajnos vele többet már nem utazhatunk sehová.

Első gondolatom az volt, hogy hiányozni fog nagyon, nem csak a családjának, a rajztanároknak, kollégáknak, a diákjainak, de nagyon sokaknak, akik tiszteltük, szerettük. Aztán emlékeim közt kutattam, mikor is ismertem meg őt?

Talán van annak már 25 éve is, amikor a Magyar Pedagógiai Társaság irodájában először találkoztunk. Kedves, mosolygós, mindig barátságos volt, akinek jó volt segíteni, amikor társbérletbe fogadtuk a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületét, melynek elnöke volt. Jó volt élvezni a jó hangulatú üléseiket, elhozni a postájukat, segíteni az ő működésüket is. Együttműködni velük a Tanulás Ünnepe – Művelődés Hete rendezvényeken, ahol az egyik évben kitalálta, hogy csinálnak graffiti-versenyt a fiataloknak, máskor emblémát terveztek a rendezvény pólójához, és még sok-sok közös program adódott, aminek tevékeny résztvevője volt ő is.

Tudtam, hogy a Budai Ciszterci Gimnáziumban, a jeles „Szent Imrében” tanít, és sokoldalú, nagy tudású ember, érettségi tételek, tantervek kidolgozója, kiállítások szervezője, gyermekrajzversenyek zsűrielnöke, no meg évente többször szervez diákoknak és tanár kollégáknak is külföldi utazásokat. Engem is gyakran hívott, hogy tartsak velük ezeken az utakon. Jól esett az invitálás, de sokszor családi nyaralási tervek ütköztek az övéikkel, míg 2017-ben a katalán utazáson nagy örömünkre velük tudtunk menni férjemmel és kolléganőmmel. Sajnálhatja, aki nem volt vele valaha is egy ilyen úton. Végig élveztük az indulástól a hazaérkezésig a kedves humorával, nagy tudásával, rugalmas problémamegoldó képességével fűszerezett buszos utakat, a csodás helyeket és azt a sok információt, amit megtudtunk tőle bárhol is jártunk, mert aztán sikerült még két olaszországi úton is vele tartanunk.

Az utazások utolsó estéjén mindig elővette gitárját, és mi megköszönve munkáját, koccintottunk, majd egy jó hangulatú estével, énekléssel búcsúztunk a gazdag élményekkel eltelt napoktól. Egyik alkalommal elmesélte, hogy lánya kérésére ő vigyázott az unokákra, mialatt valamilyen esti programra mentek. „Készülj fel apa, nem lesz könnyű elaltatni őket” – mondta az anyuka, majd másnap este hívta őt, hogy mondd már meg, mit énekeltél nekik, amire oly gyorsan elaludtak, mert ma is azt szeretnék hallgatni. Az első villamos a Fonográf együttestől volt a dal. „Már csak néhány csillag él, újságpapírt hord a szél, felébred az állomás és vár, újra vár …”

Jó lett volna még sokáig hallgatni dalod, emléked mi is őrizzük.