Derzsi Ottó: Vándorolni jó

Morvay Péter emlékére

Múltidéző

Péter bá1 utolsó éveiben barátjává fogadott, rendszeresen találkoztunk, s véleményt cseréltünk az éppen aktuális kérdésekről. Roppant érzéke volt a különféle-fajta laikus mozgalmakhoz, s megígértette velem, hogy megírom az úttörő-vándortábor mozgalom – ahogy ő hívta: a honismereti vándorlás – történetét, mert ő azt jelentősnek tartotta. Engem a felkérés-ígéret nem serkentett, mert annak történetében túl sok személyes mozzanat húzódott meg, de ő erre azt mondta, hogy éppen ezáltal lesz hiteles, s különben is, ha valamikor véletlenül előkotorják a feledés mélyéből, a még megmaradt foszlányokból csak egy kifacsart képet fognak összerakni.

Péter bá már több mint tíz éve eltávozott körünkből s a remélt „múlt kotorászoknak” sincs nyoma a látóhatáron. Az ígéret terhétől is megpróbálok szabadulni, ezért feladom hallgatásomat. Írásom vázlatos, csak a nálam megőrzött forrásmunkákra hagyatkozom. Különböző súlyú elemekből áll össze végül is a kerek egész.

Egy olyan mozgalomról számolok be, amely tizenhét évet élt, és ezalatt több mint negyedmillió általános iskolást mozdított meg, akik hátizsákkal felkerekedtek és 10–16 napig hazánk tájaival ismerkedtek meg. A negyedmillió nem elírás, ez a becsült érték alsó határa, valójában még jó néhány tízezret hozzá lehet adni.

Nem az országjáró kirándulásokról, tanulmányi utakról, országos portyákról írok, azok a célt többnyire autóbusszal, vonattal érték el. A vándortáborozás nagy erőkifejtést igényelt. A tervezett utat gyalog, kerékpáron, vagy vízen (csónakkal, ladikkal) tették meg, miközben magukkal vitték a 10–16 napra szükséges személyes felszerelésüket is. Történt mindez 1973 és 1990 között.

Előzmények

A csoportos, szervezett – erőkifejtést igénylő – diákvándorlás majd százéves múltra tekint vissza. Pápa Miklós turista-író kutatása szerint 1909-ben alapították meg Magyarországon a Vándordiák Egyesületet, s 1914-ben egy évkönyvet is kiadtak a vándorlás szervezési és tartalmi kérdéseiről.2 A cserkészet hazai megjelenésekor gazdagodott ez a műfaj a mozgótáborral – úttörő szóhasználattal: a vándortáborral –, amelyről már 1925-ben a cserkészvezetők könyve3 részletes ismertetést közölt. Igen népszerű volt. Egy tíz évet összefoglaló statisztika szerint 1927 és 37 között a cserkésztáborok 20%-a volt mozgótábor.

A cserkészet feloszlatása után az úttörők 1957-ben hirdettek először érdemleges tábori programot. A „megújhodott úttörőmozgalom” átvette s magához igazgatta a cserkészet eszköz- és módszertanának egy részét. Így került az új táborozási szabályzatba a „...többnapos túrák, portyák – mozgótáborok” című fejezet, amely a hazai tájaink megismerése mellett a népdalok, szokások, a viseletek gyűjtését, a regölést is célul tűzte. 4

Csakhogy a szervezők az „átvételkor” elfeledkeztek olykor arról, hogy a cserkészek és az úttörők között korosztálybeli különbségek vannak. A cserkészek derékhadát a középfokú tanintézetek adták, és a mozgótábort is nekik ajánlották. A már citált vezetők könyvében szigorúak az előírások: 14 éven aluli nem vehet részt, a húszas résztvevői számot nem célszerű túllépni, 10-14 km-nél többet naponta ne gyalogoljanak, csakis edzett, kipróbált, fájdalmakat bíró cserkészeket válogassanak össze... Ezért nem véletlen, hogy az úttörőknél az álló sátortáborozás lett a kedvelt program, s a nagy kihívást, a mozgó (vándor-) tábort csak néhányan vállalták.

Elmélet és gyakorlat

1940-43 között a kolozsvári piaristáknál cserkészként életre szóló élményben részesültem. Mozgótáborral bejártuk a Dunántúl egy részét gyalog, egy másik alkalommal Esztergomtól Apatinig a vízi utat ladikokkal tettük meg, s amikor 1956-ban hét évre tanárnak szegődtem el, diákkori élményeim meghatározóak voltak. A magam örömére is vállaltam tanítványaim táboroztatását. Bár a mozgótábor volt az ideálom, mégse mertem ezzel indítani. Először meg akartam győződni a felső tagozatosok erőnlétéről és tűrőképességéről. Ezért évközben és a sátortáborokban egy-két napos túrákra vittem őket. 5 A negyedik évben vágtam bele az elsőbe, s ezt követte még kettő. 6

Tapasztalnom kellett, hogy az előkészítés rendkívüli sok időt, energiát és pontosságot igényelt részemről. Személyesen végigjártam a tervezett útvonalat, napra-órára beosztott útprogramot állítottam össze, információkat gyűjtöttem az elsősegélynyújtó helyekről... Nagyobb figyelmet vártam el a leendő résztvevőktől is. Előírtam személyes felszerelésük összetételét, még a zsebpénz nagyságát is, ellenőriztem a kötelező orvosi vizsgálatok megtörténtét... Mind a három tábor időtartama tizenhat nap volt. A létszám sorrendben 19, 23 és 33 fő, a gyalog megtett út hossza: 104, 81 és 100 km. Három vezető minden alkalommal elegendőnek bizonyult.

A legtöbb időt a szálláshelyek kijelölésére fordítottam. Ott, ahol nem találtam alkalmi szálláshelyet, és az elképzelt útvonalról nem akartam letérni, nekem kellett a problémát megoldanom. Hajdan a cserkészek kézikocsival tolták a felszerelést a helyszínre, most mindig akadt szülő, vagy helyi patrónus, aki segített.

A kísérletsorozat bevált. Több formában (írásban, értekezleteken) felajánlottam kollégáimnak a segítséget. Nem volt visszhangja.

A háttér

A romantikus sátortáborozás az 1960-as évek második felében fokozatosan kiszorult. Helyette faházas, majd betonnal kombinált kerületi, városi, megyei váltótáborok, vezetőképző táborok hálózata épült ki, s párhuzamosan egy másfajta életszemlélet kezdett tért hódítani.

1971-ben megszületett az ifjúsági törvény, melyet számos kormányrendelet követett, és – többek között – az ifjúsági turizmust anyagi eszközökkel próbálták felkarolni. Csakhogy e forrásokat meggondolatlanul, szakszerűtlenül, koncepció nélkül költötték el. Korszerűsítették kívül-belül a félbeton táborokat, miközben engedték, hogy szabad préda legyen a turistaház-hálózat. Még az erdő mélyén megbúvó erdészházak egy része is gazdátlanná vált. Felparcellázták a hagyományos táborhelyeket, de újakról nem gondoskodtak. Turizmus címén államilag finanszírozták az erőnlétet semmiképpen nem fejlesztő nyaralást, a diákok tízezrei szállták meg a Balatont az OIOT (Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács) anyagi támogatásával...

Akkortájt egy írásos előterjesztés7 megállapította, hogy az önálló csapattáborok száma jelentősen csökkent, a központi „váltótáboroké” viszont nőtt. Következtetése az akkori helyzet bírálata volt: ”...a sátortáborozás romantikájából adódó spontán nevelési helyzetek jó része már nem található meg…„ – ezért – „minden állandó táborral rendelkező úttörő elnökség kezdeményezze egy raj – 20-30 fő – elhelyezésére alkalmas sátorpark beszerzését…”

A budapesti népfrontban dolgoztam, s az egyik nyilvános fórumunkon Pápa Miklós javasolta, hogy az ország hegyvidékeit átívelő országos kéktúra mentén 20-30 km-es távolságban ifjúsági szálláshelyrendszert kellene kialakítani.

Ekkor határoztam. A már bennem kiérlelt javaslattal felkerestem Szloboda Árpádot az úttörőközpontban. Ő volt az előbb idézett jelentés szerzője, s egyben a turisztika és táborozás országos felelőse.

Az első kettő

Javaslatom lényege az volt, hogy a hegyvidékeken jelöljünk ki útvonalakat, lássuk el szálláshelyekkel, és a vándorló csoportokat egymást követve indítsuk el azokon. Az úttörőközpontban egy bizottság8 többszöri mérlegelés után összeállított egy normatívát. Magva az volt, hogy olyan mértékű, nehézségű legyen a mozgótábor, amelyet a túrázásban kevésbé jártas vagy járatlan gyermek és felnőtt el tud viselni. A szállásokat egységesen 40, a jelentkező csoportok létszámát 25-30 főre tervezték. A központ feladata lenne a program meghirdetése, a jelentkező csoportok beosztása. Az útvonalakkal kapcsolatos szervezési feladatokat fokozatosan a helyi (megyei) elnökségek venék át. 1973 nyarára két vándortábort hirdettek meg. A mecseki útvonal egymást követő szálláshelyei: Pécs – Orfű – Mecsekrákos – kozári erdészház – Zobákpuszta – Óbánya – Pécsvárad. A alapútvonalon 70 km-t kellett gyalogolni, a helyi túrákkal további 50-60 km-t lehetett megtenni. A Bakonyban Várpalota az első szállás, majd Tés – Zirc – kisszépalmapusztai erdészház – Bakonybél – Farkasgyepű – Városlőd következett. A gyalogút 80 km, a hátizsák nélküli további út 50-60 km. A csoportok kétnaponként követték egymást, a nyári szünetben 25 csoport indulhatott el egy-egy útvonalon.

Mind a két 16 napos vándortáborozás sikeresen zárult le. A Mecsekben 27 csoport 756 fővel, a Bakonyban 25 csoport 750 fővel vett részt. 9 Az összegzés szerint a résztvevők az útvonal értékei mellett megismerkedtek távolabbi helységekkel, történelmi, természeti nevezetességekkel.

A krónikához tartozik, hogy szálláshelyekért személyenként és éjszakánként 3 Ft-ot fizettek, és a gyerekek többsége megkapta az OIOT 100-200 Ft-os utalványát.

A gyalogos hálózat

A sikeres kísérlet után majdnem hihetetlen növekedés következett be. 1974-ben újabb három, 1975-ben további öt útvonal nyílt meg. 1980-ban már huszonegy, 1984-ben harmincegy s l989-ben negyvennégy útvonal fogadta a résztvevőket! A teljes hálózatban 250 szálláshelyen egy időben 9 ezer személy alhatott. Tizenhét év alatt 10 ezer csoport indulhatott el. A mozgalom behálózta hazánk domb- s hegyvidékeit és a neves alföldi tájakat.

A hálózat fennállása alatt csupán két útvonal szűnt meg s csak néhány szállás helye módosult. A szálláshelyek jórészét az első években régi erdészházakban, falusi iskolákban, vagy forrás mellett alakították ki egyszerű berendezéssel (vaságy, matrac, takaró, kispárna, a mosdáshoz, főzéshez szükséges legfontosabb edények). A kötelező két lepedőt és a kispárnahuzatot a vándorló hozta magával.

Utólag igen nagy elszántságnak tűnik, amit akkor a bizottság elkezdett Szloboda Árpád vezetésével, mert „munkaterven kívül”, anyagi források hiányával vágtak bele. Szerencsére kapóra jött, hogy akkortájt korszerűsítették a kollégiumokat, diákotthonokat. A kiselejtezett hálóeszközöket a szervezők átvették. Csakhogy egy füst alatt a szállítást nem lehetett minden alkalommal megoldani, így kapcsolódott be a szállásépítésbe Pusztamarót, ahol öt évig táborvezető voltam. 10

A szálláshelyek berendezését-kiürítését, a sátortábor építését-bontását, az eszközök őrzését, raktározását gondnokok végezték. Tiszteletdíjukat s az egyéb költségeket sikerült előteremteni. Például 1977-ben a 15 útvonal működési költsége 1 527 000 Ft volt11, a bevételi rovatban 828 ezer Ft szerepelt (a vándorlók térítési díja), a különbözetet az érintett megyék arányosan állták. A fejlesztésre – további útvonalak nyitására – 1 350 000 Ft-ot szántak a sorsjegyek bevételéből. Az áruszállítás, fuvarozás költségeit a Csillebérci Nagytábor büdzséje nyelte le.

Már az első években kialakult az irányítási rendszer. A gondnokokat az útvonalfelelős vezette, az útvonalfelelősök részére tanévenként tapasztalatcserét tartottak. Részletes tájékoztatók készültek. A vándorlók filcből, fémből készült jelvényt tűzhettek ki, a szálláshelyeken naplókba jegyezhették be észrevételeiket. 

A bakancsosok

Az ország valamennyi részéről sereglettek a gyerekek. Az indulókról 1982-ből megmaradt egy összeírás, mely a csapat nevét, címét s a vezető nevét tartalmazza. 12 Eszerint a már kiépített 29 útvonalra 688 csapat jegyeztette fel magát. A legtöbben Budapestről, Pest és Hajdú-Bihar megyéből (13l, 93 és 78 csoport). A sereghajtó megyék: Szolnok, Vas és Nógrád (9, 8 és 5 csoporttal).

A vándorló gyerekek egyharmada az Alföldön lakott. A kistelepülésekről is eljöttek. Például a Hajdúság 37 települése olvasható a jegyzékben, egyebek közt Hortobágy, Ebes, Mezősas, Létavértes. Többnyire teltház volt az útvonalakon. Foghíjasan is elérte a 90%-ot. A csoportok létszáma legtöbbször megközelítette a 30 főt. A pusztamaróti naplók szerint az arra a szálláshelyre érkező csoportok átlaglétszáma 31 volt.

Ugyanezekből a naplókból szerezhetünk némi képet a résztvevők hangulatáról. A szokványos udvarias sorok közül előbukkannak a konkrétumok. Vértestolnáról kemény gyalogtúrával érkeztek Pusztamarótra. Útközben a bányahegyi márványfejtés és -feldolgozás látványa feledtette velük a fáradtságot. Másnap – a pihenés helyett – a pisznicei barlanghoz másztak fel, s még arra is volt energiájuk, hogy a központi raktárban felhalmozott eszközöket rendezzék. Este tábortűzzel zárták le a mozgalmas napot.

Sajnos nincs statisztikánk arról, hogy ugyanazok a gyerekek, hányszor indultak el a vándorúton. Az évről-évre jelentkező iskolákról ellenben megmaradt egy lista. Az első öt évben 18 iskola büszkélkedhetett ezzel a szép teljesítménnyel. 13 Néhány könnyebb útvonalra kisdobos (harmadikos-negyedikes) csoportok is jelentkezhettek, és számosan jelentkeztek is. 14

A tizenhét év alatt – tudomásom szerint – rendkívüli eset nem történt, a kisebb balesetek száma – a kísérő tanárok egybehangzó véleménye szerint – jóval kevesebb volt, mint az iskolában. Kétségtelenül eleinte akadtak naiv, tapasztalatlan csoportok, résztvevők. Extrém példa: volt, aki bőrönddel jelent meg az első szálláshelyen. Nem küldték haza, gondját megoldották .

Vándorlás kerékpáron és vízen

A kerékpározók és vízi túrázók részvételét szigorú rendszabályokhoz kötötték. Eszközök is kellettek. Ennek ellenére a kerékpáros vándorlás a mozgalom második évében, 1974-ben elindult, éspedig egy időben két útvonalon.

A kijelölés sikeres volt. A Radnóti (nyugat-dunántúli) volt a legnépszerűbb, évről-évre meghirdették 1990-ig. Az indulás évéből tíz, 1982-ből húsz csoport címe maradt meg a vándorlók közül. Útiránya, szálláshelye: Győr (Abda) – Kaposvár (Fertőd, Balf) – Sopron (Sopronkőhida, Fertőrákos) – Szombathely (Nagycenken, Kőszegen át) – Őriszentpéter (Jákon, Körmenden, Nemesmedvesen keresztül) – Zalaegerszeg – Nagykanizsa.

A második útvonal, a tiszántúli hat, majd Rákóczira módosult változata hét alkalommal állt a kerékpározók rendelkezésére. Az 1974-es út: Nyíregyháza (Vaja) – Vásárosnamény (Tarpa) – Fehérgyarmat (Szatmárcseke, Tiszacsécse) – Nyírvasvári – Debrecen – Hortobágy – Tiszafüred. 1982-ból maradt fenn összesítő adat. Tizenhat csapat választotta ezt az útirányt.

A kerékpárosoknál is kétnaponta indultak egymás után a csoportok, 16 napig tartottak a túrák, és a forgalmas utakon közlekedési rendőrök kísérték őket.

Időnként bővült a választék (Dél-Alföld, Pilisi kör, Baranyai körtúra, a Tisza gátjain, az ország közepe, Matyóföld), de ezeket csak egy-két évben rendezték meg. Az összlétszámot igen nehéz megbecsülni. A már említett költségvetési tervezetben négy kerékpáros útvonalról 62 ezer Ft szállásdíj befizetését remélték, ez hozzávetőlegesen 600 főt jelent. Az összes vándorló létszáma bizonyára tízezer fölött volt.

A vízi túrázók számbavétele még nehezebb. Igazolható, hogy 1975-ben a dunai „Nagy nyolcas”-ra lehetett jelentkezni, s ezt a lehetőséget hat éven keresztül fenntartották. Más vizekre is szerveztek túrát (Körös-Tisza Szanazugtól Szegedig, a Keleti-főcsatornán Győrtől Mohácsig, Szamos-Tisza). Eredményességükről sajnos nincs információm. Néhány százan bizonyára vízre szálltak. A szerény teljesítmény jelzi az akkori lehetőségeket, feltételeket is.

Hivatalos fogadtatás

Az úttörő irányítók nem ismerték fel a vándortáborozás pedagógiai jelentőségét. Az is lehet, hogy bizalmatlanok voltak.15 A tömérdek faladat között egy volt a többi között, ott is valahol hátul kullogott, ahová szokás szerint a természetjárást sorolták. Voltak megtévesztő országos akciók („expedíciók”, „Nem térkép e táj”), azonban ezekből csupán a politikai aktualitásokat hámozták ki. Persze a tanévi úttörőprogramok, az évente megjelentetett módszertani tájékoztatók, az előkészítő tanfolyamok bőséges információt nyújtottak az érdeklődőknek, de ebben ki is merült a politika aktivitása. Erre vall például az, hogy az országos sajtóban egyedül Pápa Miklós írt a mozgalomról, ő is az én kérésemre. A szaksajtóban megjelent cikkek egyike Sloboda Árpádtól, többi tőlem származott.16

A mozgalom kezdete egybeesett a zánkai úttörőmonstrum megnyitásával. A két ellentétes profilú tevékenység akarva-akaratlanul vetélkedett egymással, a gyerekek a romantika mellett voksoltak. Ez is az elhallgatást mélyítette. Holott az üdülés és a nagyobb energiát igénylő mozgás kiegészíti egymást. Különben erre kényszerült nemsokára Zánka is, ez azonban amolyan kényszercselekedet volt részükről.

1978-ban Szloboda Árpádot váratlanul áthelyezték egy másik szervezetbe. A vándortábor mozgalom ez időben már olyan erős volt, hogy a személyi változás nem okozott fordulatot.Ugyanebben az évben egy előterjesztést17 juttattam el az úttörőközpontba, melyben elhibázottnak tartottam a „Legyen minden járásnak, kerületnek tábora” akciót, mert sokba kerül, s nagyon nem fogja szaporítani a táborozók számát, helyette egy sokoldalú és sokirányú természetjáró programot állítottam össze. Választ nem kaptam. Két év múlva fel kellett számolnom a pusztamaróti tábort.

Váratlan fordulat

Az 1980-as években a hatóságok a pazarló költekezés visszaszorítására törekedtek. Az ifjúsági turizmus középtávú mennyiségi és minőségi fejlesztését például a meglévő pénzösszeggel kívánták elérni. Nosza, elővettem a két évvel korábban elküldött komplex természetjáró programomat, felfrissítettem, s most már az ÁIB-nek (Állami Ifjúsági Bizottság) juttattam el. A vándortábor-hálózatról hosszabban írtam. Jeleztem, hogy 1985-re a hálózat 30-35 útvonalra bővül, s néhány útirányban a résztvevők létszámát meg lehet duplázni (a szálláshelyek növelésével). Javasoltam, hogy ezt a rendszert a középfokú, felsőfokú tanintézetek fiataljai részére is vegyék át (nagyobb útszakaszokkal, erdei szálláshelyekkel, a legfontosabb faépítményekkel stb.). A vízi vándorlás lehetőségeit is felvázoltam, ugyancsak a diákok számára. Választ nem kaptam most sem, viszont az ÁIB 1981. évi határozata18 lényegében megnyugtatott, s megállapítottam, hogy a vándortábor mozgalom kilépett a zárt úttörő keretből.

Néhány idézet a jelentésből és a határozatból. „Az úttörők körében sikeresen bővül a vándortáborozás, a kerékpáros és vízi expedíciók...” „…a gyermekek és fiatalok országjárásának... elősegítése érdekében tovább kell fejleszteni az úttörő és ifjúsági célokat egyaránt szolgáló vándortábor bázishálózatot (szálláshelyeket). Ennek során biztosítani kell, hogy az szolgáltassa a gyalogos, a kerékpáros és a vízi táborozás tömegesítését...” „...a gyalogos, a kerékpáros és a vízi vándortáborozás… érdekében az arra alkalmas erdőterületeken sátortábori bázishelyeket kell kialakítani... használaton kívüli erdészeti épületekből és tanyákból csoportos elhelyezésre alkalmas vándortábori szállásokat kell létrehozni…” A mellékletben az egységes ifjúsági turisztikai szálláshálózat felsorolásában az ifjúsági szállodák, kempingek, üdülőtáborok után a „vándortáborok” címszó következett.

E határozat megvalósítására nem került sor. Ám dokumentálja a mozgalom létezését.

Szubjektív összegzés

Péter bá – az általa kezdeményezett – regös hadakhoz mérte a vándortáborozást. Úgy vélte, hogy ez utóbbi tevékenység a táj- és népismeret követelményeinek eleget tett, noha kutatást nem folytatott, idő híján nem is tehette.

Az osztálynyi csoportok – a közvetlen politikai irányítástól, befolyástól távol – tíz, tizenhat napon keresztül kevésbé ismert vagy teljesen ismeretlen tájakkal, múlttal s az állandó változó jelennel ismerkedtek meg, s akarva-akaratlanul magyarságtudatuk, az ország szeretete erősödött bennük. A szó nemes értelmében: honismereti mozgalom.

Ugyanakkor vitán felül önkéntes mozgalom volt. A szervezők csak a lehetőségeket teremtették meg. Nem volt rá mozgósítás, s semmiféle presztízs szempont nem húzódott meg a háttérben. Ha jöttek, akkor ott voltak, ha nem jöttek, legfeljebb kivették az útvonalat a programból, s megszüntették az ideiglenes szálláshelyeket. Mint ahogy ez a kerékpáros és vízi túrák esetében – de két gyalogos útvonalnál is – megtörtént.

A gyalogosok számbeli eredménye szinte páratlan Közép-Kelet-Európában. Évről-évre emelkedett, mindig felfelé ívelt, azután a rendszerváltozáskor átalakult, „eltűnt”! Utolsó szakaszáról, utolsó óráiról semmit se tudok. Bizonyára vannak még élő tanúk, akik alkalomadtán számot adnak erről.

Végül tisztában vagyok azzal, hogy a mostani politikai környezet nem alkalmas arra, hogy a pártdiktatúra korából egy sikeres gyermekmozgalmat elevenítsek fel, egy olyan szervezet keretében, mely nemrég is dicstelenül szerepelt. De a múlt nem csak fekete. Az úttörőszervezet életében, minden szakaszában megtalálhatjuk az aktuálpolitika és az egyetemes érték párhuzamát, ezek birkózását, mert a vezetők túlnyomó többsége pedagógus volt.

Bizonyosság, hogy valamikor, nem is olyan régen mintegy húszezer tanár önként, anyagi szolgáltatás nélkül indult vándorútra. Tanítványaival együtt.

Köszönet ezért.

 

• 1. Morvay Péter (1909-1994) etnográfus. Önkéntes gyűjtőpályázatokat, találkozókat szervezett, „regös hadakat” hozott létre, honismereti kiadványokat, lapokat szerkesztett, a honismereti szövetség egyik alapítója, egy jobb sorsa érdemes cserkészirányzat létrehozója volt.
• 2. Pápa Miklós: Járja vándorolva a természetet az ifjúság. Magyar Nemzet, 1971. október 5.
• 3. Magyar Cserkészvezetők Könyve. Szerkesztette Sík Sándor, Budapest, 1925, Magyar Cserkészszövetség Kiadása.
• 4. Útmutató a táborok vezetéséhez és a Magyar Úttörők Szövetsége Táborozási Szabályzata. Kiadja a Magyar Úttörők Szövetsége Elnöksége, 1958.
• 5. A Lóri-forrás (Orfű) melletti sátortáborból négy nap alatt megjártuk a Zobákpuszta-Óbánya-Zengő-Pécsvárad útvonalat, amely majdnem megegyezik a majdani vándortábor úttal.
• 6. Tiszai vándortábor: Kéked (szállás a várkastélyban szalmán) – László tanya (gazdasági épületben szalmán) – Füzér (pajtában szalmán) – Sárospatak (saját sátorban) – Tokaj (diákotthon) – Tiszafüred (diákotthon) – Hortobágyi halastó (saját sátorban) – Tiszafüred (diákotthonban) – Tiszaszőlős, Tiszaderzs, Abádszalók, Tiszabura (saját sátorban) – Csongrád (pajtában szalmán) – Szeged (Úttörőház).

  Dunántúli vándortábor: Esztergom (Úttörőház) – Gerecse-tető (két éjszaka saját sátorban) – Tatabánya (diákotthon) – Mindszentpuszta (két éjszaka kulcsos házban) – Csókakő (iskola) – Kisgyónbánya (két éjszaka saját sátorban) – Csesznek (turistaház) – Városlőd (iskola) – Nagyvázsony (turistaház) – Zánka-Köveskál (kemping). 

  Észak-magyarországi vándortábor: Ágasvár (turistaház, három éjszaka) – Salgó (turistaház, két éjszaka) – Rudabánya (turistaház, két éjszaka) – Miskolc (diákszálló) – Bánkút (saját sátorban öt éjszaka) – Eger (diákszálló).

• 7. Javaslat az úttörő csapattáborozás és tábori nevelőmunka hatékonyságának továbbfejlesztésére (Budapest, 1972. március 22. szakbizottsági anyag).
• 8. Az Úttörőelnökség mellé rendelt Turisztikai és Táborozási Szakbizottság tagjai a természetjárás szakértői voltak, közülük néhányan tevékenyen közreműködtek. Így Kakasi Tibor természetjáró, Földes László igazgató, Mészöly Dezső, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) erdészeti főelőadója. Később bővült ez a kör az erdőgazdaságok, a megyei elnökségek delegáltjaival, az útvonalfelelősökkel.
• 9. Tájékoztató jelentés a Mecsekben és Bakonyban szervezett úttörő vándortáborok tapasztalatairól (Budapest, 1973. szeptember 24., elnökségi tájékoztató).
• 10. Pusztamarót/ Gerecse/ 1975-80 között az Úttörőelnökség és a Telki Erdő-és Vadgazdaság központi sátortábora volt. Raktáraiból többek között 900 vaságyat, 2600 kispárnát, 900 paplant, 4200 matracot, 500 szivacsmatracot, 2888 takarót, 220 mosdótálat szállítottunk a szálláshelyekre. Elkészült a fejlesztési terve is. A 130 hektáron ezer, a tanítási időszakban 200 általános iskolás részesült volna természetvédelmi oktatásban. A költségek két harmadát a MÉM vállalta. Az úttörőszövetség a terv megvalósu1ását nem támogatta.
• 11. Az 1976. évi úttörő jubileumi vándortáborok költsége (táblázat, összeállította Szloboda Árpád).
• 12. Úttörő vándortáborok csoportjai, 1982 (sokszorosított anyag, 35 o.).
• 13. Öt éve folyamatosan táborozó iskolák: Budapest, Ifjúmunkás u. l., Hegedű u. 3., Pasaréti út 191, Aga u. 10., Mártírok útja, Gádor u. 101.; Komádi, Fő u. 12–14.; Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 8.; Békéscsaba, Orosházi út 79.; Szekszárd, Béla tér 6.; Szombathely, Hámán Kató u. 2.; Pusztaszabolcs, Ságvári út 14.; Kaba, Kossuth u.2.; Kiskunhalas, Köztársaság tér 9.; Mezőtúr, XIII. u. 12.; Úri, Rákóczi út 35.; Kistelek, Petőfi út 9.; Sarud, Kossuth u. 64.; Kaskantyú.
• 14. Kisdobosok részére ajánlott útvonalak: Kiskunság, az ország közepe, Velence, Belső-Somogy, Kapos.
• 15. „ … A cserkészet ideoógiai hatásának eredménye, hogy több helyen... üres romantizálás folyik, csak csomóznak, sátrat vernek, vagy vízi túrát szerveznek..., miközben a kommunista nevelés elmarad...” – ez olvasható az 1957/58-as tanévi programban. Ez a szemlélet, gondolkodás gyakran előbugyog a főúttörők körében.
• 16. Pápa Miklós: Indul az úttörő vándortábor mozgalom. Magyar Nemzet, 1973.május 15., Eredményesen zárultak az úttörő-vándortáborok. Magyar Nemzet, 1973.október 9., Ismét útra kelnek az úttörő vándortáborok. Magyar Nemzet, 1975.május 20., Derzsi Ottó: Az úttörő vándortábor mozgalomról. Köznevelés, 1973.április 13., A vándortáborok előkészítésérő1. Úttörővezető, 1981. február, Indul az úttörő vándortábor mozgalom. Úttörővezető, 1973. március.
• 17. Javaslat az úttörő természetjárás fejlesztésére (1978. augusztus 18., 11 o.), Feljegyzés az ÁIB „Vitaanyag az ifjúsági kedvezményrendszer továbbfejlesztéséről” című anyagáról (1980. április 21., 11 o.).
• 18. Az Állami Ifjúsági Bizottság 15.005/1981. számú határozata az ifjúsági turizmusról hozott határozatok végrehajtásáról, a továbbfejlesztés VI. ötéves tervidőszaki feladatairól (Állami Ifjúsági Bizottság, év nélkül).