Séta – történelmi emlékezet és identitás

Alexovics Ingrid írása az IWalk programról

Elhangzott a X. Miskolci Taní-tani Konferencián 2017. február 3-án.

Hogy a peripatetikus iskola diákjai és tanárai valóban séta közben tanultak-e, azt most már nehéz hitelt érdemlően bizonyítani , de Ingmar Bergman nyilván személyes tapasztalataira alapozta azt a kijelentését, miszerint napi 25 perc séta mindenkinek kötelező saját démonai ellen. A jó hír ebben az, hogy mindezzel a neurológusok többsége is egyetért, hiszen szerintük a séta nemcsak a léleknek fontos, hanem (mert lássuk be, a neurológusokat kevéssé érdekli a lélek), a séta az elme orvosa és személyi edzője; jó hatással van az agy vérellátására, és különösen hatékony ellenszere az agy öregedésével együtt járó térfogatcsökkenésének.

A séta olyan tevékenység, mely a modern, motorizált világ beköszöntével mostohagyerek lett; általában keveset sétálunk, azt sem mindig szívesen. Pedig a séta hosszú távon nem időveszteség, hanem időnyereség: a neurológia mai állása szerint ugyanis sok szép, szellemileg aktív hetet, hónapot vagy talán évet is nyerünk vele idős korunkban. Ez a fizikai aktivitás az agykutatók szerint különösen a prefrontális kortex vérellátását és aktivitását emeli meg, azoknak a területeknek segít tehát, melyek a figyelmi és végrehajtó tevékenységekben, valamint a döntéshozatali folyamatokban érintettek. Bár ezek a legújabb kutatások elsősorban azt vizsgálják, hogyan hat a mozgás az idős emberek kognitív teljesítőképességére, nincs okunk kételkedni abban, hogy a séta bármilyen életkorban hasonló neurológiai előnyökkel jár.

De ha van is köze a sétának a kognitív teljesítőképességhez, mi köze mindennek a történelmi emlékezethez és különösen az identitáshoz? És mi köze mindennek a magyar közoktatáshoz? Hát nem sok. A mai magyar közoktatás meglehetősen statikus, és a mindennapos testnevelés ellenére is irtózik a mozgással járó feladatoktól, hiszen meggyőződése, hogy a diákok a legjobb helyen mégis csak az állott levegőjű tantermek csendes, kontemplatív (értsd: unalmas) félhomályában van. Nyilván túlzok, de talán nem tévedek nagyot, amikor azt állítom, a tanórák döntő többsége ma tantermekben folyik, a diákok pedig idejük nagy részét ülve töltik, aminek a diákokon kívül a neuronok sem feltétlenül örülnek. Pedig lehetne ezt másképpen is.

A mai oktatás, nemcsak a magyar és nemcsak a közoktatás, általában a diákok teljesítményére koncentrál. Pedig az oktatás egyik legfontosabb, nem teljesítményként megjelenő és mérhető, de társadalmilag mégiscsak elvárt feladata, hogy a diákoknak segítsen elhelyezni önmagunkat abban a társadalmi-történelmi térben, ahol élnek, és hogy segítsen kialakítani saját identitásukat olyan módon, hogy megmutatja saját világuk sokféleségét, és ezt a sokféleséget saját terükhöz, saját mindennapi tevékenységeikhez köti.

Michel de Certeau francia filozófus sajátos összefüggést látott az emberek mindennapi tevékenységei, az őket körülvevő tér, és az általuk kialakított identitás között:

„Az önmagunkhoz való viszony irányítja a hely belső változásait (a rétegek közti játékot) vagy azt, ahogy a gyaloglás kibontja a helyben felhalmozott történeteket (…). A térbeli gyakorlatokat meghatározó gyerekkor aztán további következményekkel jár, szétterjed, elárasztja a köz- és magántereket, lebontja az olvasható felszínt, s egy «metaforikus», elmozduló várost teremt a tervekben létező városon belül…” (Michel de Certeau: The Practice of Everyday Life)

Certeau filozófiai látomásában az emberek rendkívül bonyolult, egymáshoz viszonyított mozgásából eredő kapcsolati rendszere alakítja a világot. A világ, a francia filozófus szerint legalábbis, az emberek sétaútvonalaiból eredő világváltozások: a szerelmek és a csalódások, a születések és a halálok, az egyén és az egyén kapcsolatai, mozgása, tevékenysége generálta végtelen és párhuzamos valóságok masszája, melyben az ember mindennapi mozgása során talál önmagára.

Amikor sétálunk, tehát nemcsak testmozgást végzünk, nem csak növeljük agyunk prefrontális kortexének vérellátását, nemcsak megismerjük a minket körülvevő szociokulturális és történelmi teret, hanem tulajdonképpen megteremtjük azt a világot, melyben otthon vagyunk. Megalkotjuk a világot és benne önmagunkat, mondja a filozófus.

Szép és lelkesítő elképzelés, és ha Michel de Certeau gondolatai talán egy kissé távol is esnek a mai középiskolás korosztálytól, ha nem is érzik önmagukat feltétlenül világteremtőnek, az kétségtelen, hogy a családi viszonyok változása, a társadalmi folyamatok iránti növekvő érdektelenség olyan környezetet teremt, melyben a diákoknak szükségük van olyan tevékenységekre, melyek segítenek nekik elhelyezni önmagukat az őket körülvevő valóságban. Ha ehhez nincs családi indíttatás és háttér, akkor ezt a feladatot is az iskola kénytelen felvállalni.

Akár saját mindennapi tapasztalatainkra, akár kollégáink véleményére hagyatkozunk, elég gyakran merül fel problémaként a diákok érdektelensége, identitásvesztése, céltalan sodródása az egyre zavarosabbá és kilátástalanabbá váló hétköznapokban. Talán nem minden esetben, de viszonylag gyakran tapasztalhatjuk tanárként azt, hogy rajtunk is múlik, diákjainkból felelős állampolgárok lesznek vagy sem.

Egy olyan interaktív holokausztoktatási és aktív állampolgárságra nevelési program tapasztalatairól szeretnék néhány szót szólni, ahol egy oktatási célú helytörténeti sétában ötvöződik a séták jótékony kognitív hatása a történelmi emlékezet tanításával, az identitás megteremtésével, és amelynek hosszú távú célja éppen a felelős állampolgárságra nevelés.

Az IWalk elnevezésű program a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványának oktatási programja, mely Magyarországon a Zachor Alapítvány együttműködésében valósul meg. A 2015/2016-os tanévben az ország öt vidéki településén szerveztek ilyen jellegű helytörténeti sétát: Aszódon, Békéscsabán, Miskolcon, Szegeden és Pécsett.

Az IWalk séták kortárs vezetéssel megvalósuló programok, a program a vezetők képzésével indult. A vezetők önként jelentkező általános- vagy középiskolai diákok voltak, akik több hetes, sőt hónapos felkészítés után vállalkoztak olyan helytörténeti séták vezetésére, melyek fókuszában az adott település zsidó közösségének kultúrája és története állt.

Az IWalk séták interaktivitását a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványa által kezelt Vizuális Történelmi Archívum videóinterjúinak részletei adják, melyeket a séták résztvevői tableteken néznek és hallgatnak meg a séták előre kiválasztott helyszínein. A videórészletek minden esetben a diákok életkori, tájékozottsági és érdeklődési szintjét, illetve érzelmi érettségét szem előtt tartva lettek kiválasztva. Fontos pedagógiai kritérium, hogy a klipek elsősorban ne elrettentő, elidegenítő visszaemlékezéseket tartalmazzanak, hanem hogy gondolkodásra, beszélgetésre ösztönözzék a résztvevőket.

A tapasztalatok szerint ezek a videórészletek nemcsak közelebb hozzák a történelmi korszakot, de egyfajta személyes kapcsolatot is teremtenek a diákok és a visszaemlékezők között. Összekapcsolódik a személy, a történelmi kontextus és a helyszín, a beszélgetések során pedig egyfajta saját történelmi narratíva alakul ki a résztvevőkben, mely segít saját identitásuk kialakításában is. A diák a tér és idő, a történelem és saját szerepének megtapasztalásán keresztül elhelyezi önmagát a ma történelmi és társadalmi kontextusában.

A pécsi helytörténeti séták előkészületei 2015 nyarán kezdődtek a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumban. A résztvevők itt is önként jelentkeztek a programra. A sétaútvonal összeállítását megelőzően a diákok önálló tevékenység keretében, tanítás időn túl, de az iskolai közösségi szolgálat keretében gyűjtöttek információt Pécs zsidó közösségéről, melyben nagy segítségükre volt Hábel János kutatómunkája, melynek nagy része rendkívül praktikusan az interneten is hozzáférhető.

A több hónapos kutatómunka, majd a zsinagóga és a pécsi zsidó temető meglátogatása után 2015 őszének végére született meg a séta végleges útvonala, melyhez a diákok saját maguk írtak korosztályuk számára érdekesnek ítélt kísérőszöveget, és kerestek fotódokumentumokat. Az útvonal megtervezése után került sor a videórészletek kiválasztására.

A Vizuális Történelmi Archívum vonatkozó interjúit, melyek pécsi túlélőkkel készültek, a diákok az iskolában nézték meg, majd közösen választották ki azokat, melyeket ők maguk a legérdekesebbnek, legfontosabbnak, legrelevánsabbnak éreztek. A megvágott interjúrészleteket a Zachor Alapítvány munkatársai töltötték fel a séták során használt tabletekre, majd néhány próbasétát követően a projektben résztvevő diákok saját iskolájukból vezettek csoportokat. A munka során mindvégig kooperatív technikával dolgoztunk.

A séták a diákok visszajelzései alapján érdekesnek bizonyultak, és segítettek abban, hogy a célcsoport tagjai ne csak történelmi ismereteket szerezzenek, illetve jobban megismerjék szülővárosuk, avagy tanulmányaik helyszínének történelmi gyökereit, hanem saját maguk is részévé válhassanak annak a közegnek, melyben nap mint nap mozognak. Az ember azért a környezetért érez felelősséget, melynek ő maga is része. A felelős állampolgár aktív részese a társadalmi folyamatoknak, párbeszédet folytat a közösséget érintő kérdésekről, és felelősséget vállal döntéseiért. Az interaktív várostörténeti séták ehhez a párbeszédhez nyújtanak segítséget a tanároknak, a kortárs vezetők ugyanis gyakran életszerűbb beszélgetéseket tudnak kezdeményezni, mint amilyenekre egy osztálytermi óra keretet biztosít.

Ma, amikor a vidéki zsidóság gyakorlatilag nem, vagy csak minimális létszámban létezik, amikor a zsidó kultúra emlékei már alig-alig lelhetőek fel (sok esetben a vidéki zsinagógákat lerombolták, esetleg bútoráruház működik bennük), a pusztuló történelmi közösségek, az „elköltözött” szomszédok, ilyen fajta iskolán kívüli foglalkozások keretében mégis megismerhetők, mindennapjaik, sorsuk a diákok mindennapjaival is párhuzamba állíthatók.

A munka során természetesen adódtak kihívások is. Ezek a kihívások általában nem a munka megszervezésében álltak, hanem a korlátozott diáklétszámból adódtak. A program folytatásának további gátját jelentheti, hogy a résztvevők idén már végzősök, az utánpótlás kérdése pedig egyelőre nem megoldott.

Kihívást jelentett továbbá a program népszerűsítése, a séták megvalósításához szükséges idő biztosítása (hiszen adott esetben tanórákról kellett elkérni a diákokat), illetve a kollégák érdektelensége is. Természetesen az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a szervező tanárok szabadidejükben foglalkoztak a diákokkal.

Mindettől függetlenül az IWalk fővárosi és vidéki programjai is sikeresek, és mind a diákvezetők, mind a sétákon résztvevő diákok sokat profitáltak és profitálnak ezekből a programokból. A séták hamarosan elérhetők lesznek okostelefonos alkalmazás formájában is, így a diákok akár önállóan, projektmunka keretében is szervezhetnek sétákat.

Irodalom

de Certeau, Michel: The Practice of Everyday Life, trans. Steven Rendall, University of California Press, Berkeley 1984 (Az írásban idézett szöveghely a kötet magyar fordításának pontatlanságai miatt saját fordítás.)

Eggenberger, P., Wolf, M., Schumann, M., de Bruin, e. d. (2016) Exergame and Balance Training Modulate Prefrontal Brain Activity during Walking and Enhance Executive Function in Older Adults, Frontiers in Aging Neuroscience 1-16. doi: 103389/fnagi.2016.00066.

Hábel János: „Elköltözött” szomszédaink. A pécsi zsidóság 1944-ben. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2014.

Hábel János (szerk.): Pécsi levelek 1944-ből. Pécsi Mozaik 4. Kronosz Kiadó, Pécs, 2014.

Leisman, G., Moustafa, A. A., Shafir, T. (2016): Thinking, Walking, Talking: Integratory Motor and Cognitive Brain Function, Frontiers in Public Health, 1-19, doi: 10.3389/fpubh. 2016.00094.

Weuve, J., Kang, J. H., Mattson, J.E., Breteler, M. M. B., Warc, J.II., Grodstein, F. (2004): Physical Activity, Including Walking, and Cognitive Function in Older Women, JAMA 2004; 292;1454-1461.