Akadályhozás és egyetemes tervezés

Gyarmathy Éva és Czenner Júlia írása a felsőoktatásban diagnosztizált tanulási problémák kezeléséről

Az iskola szerepe annyiban marad meg, sőt akár nőhet meg, amennyiben a tudásszerzésben hatékony facilitátor szerepet tud játszani.

Alaptalan diszkrimináció

Az „akadályhozás” az a törvényi eljárás, amikor a törvényekkel nemhogy csökkentenénk, de még növeljük is az akadályokat mind az egyéni, mind a társadalmi teljesítmények terén.

A legtöbb esetben a diszkrimináció súlyos és jellemzően negatív következményekkel jár. Különösen így van ez, ha „csípőből” és nem szakmai megalapozottsággal járnak el az intézmények.

Köztudott, hogy a különböző tanulási zavarok („disz-ilyen, disz-olyan”-ként nevezettek) számos előnyt jelentenek a felsőfokú továbbtanulásban. Szerencsés esetben még többletpontot is kaphat a felvételiző, de mentességre lehet jogosult akár a teljes nyelvvizsga alól, valamint számos egyéb könnyítést nyerhet a vizsgák során is.

Természetesen sokak igazságérzetét sérti ez a helyzet, hiszen ami az egyik irányban pozitív diszkrimináció, az a másik irányban negatív lehet. Például a felvételi esetében ez így is van, hiszen a többletpont nélkül esetleg alkalmasabb fiatalok hátrányt szenvednek részképesség-zavarok hiányában.

Ugyanilyen módon negatív diszkrimináció éri azokat a kiváló tanulmányi versenyzőket, akik nem tudnak felmutatni hátrányos helyzetű családot. Például hiába nyert egy fiatalember második helyet egy budapesti kémiaversenyen, nem juthatott be az országos döntőbe, mert a borsodi hátrányos helyzetű fiatalok jelentősen alacsonyabb pontszámmal, de be kellett kerüljenek a döntőbe.

Egy versenyen mi a cél? A felsőfokú intézmény felvételijén mi a cél?

A pozitív diszkrimináció azonban nem csupán az ilyen egyéni problémák miatt rendkívül káros, hanem mert beindítja az akadályhozás újabb hullámát, és visszaüt a pozitívan megkülönböztetettekre, és így már duplán a társadalomra, amely nem megoldja a problémát, hanem tologatja. A jelen esetben beindult a tanulási zavaroknak, mint „kizáró oknak” megjelölése. Így most minden szakmai alap nélkül számos felsőoktatási intézmény elzárja a továbbtanulási lehetőségeket több szakon is a tanulási zavarokkal küzdők elől.

Csalók vagy becsapottak?

A Diszlexia Központban, illetve a TEA, vagyis a Tehetségakadémia keretében számos olyan diákkal, hallgatóval vagy munkavállalóval találkozunk, aki még adós a nyelvvizsga-követelmény teljesítésével, így még nem vehette át a diplomáját. Több esetben is a munkahely megtartása a tétje annak, hogy a diplomát be tudja-e mutatni az alkalmazott, vagy sem.

A szóban forgó csoportba tartozók nem azért késlekednek a teljesítéssel, mert egyéb fontos teendőjük miatt még nem tudtak elegendő időt fordítani egy idegen nyelv elsajátítására. Az ő problémájuk ennél sokkal összetettebb és keserűbb, mert sokszori próbálkozás – ezalatt akár 7-9-12 alkalmat is lehet érteni – után sem tudják teljesíteni a nyelvvizsga-követelményt.

Természetesen olyanok is vannak, akik a könnyebb utat választva szeretnének mentességet szerezni, de a részképesség-zavarok azonosítása egyértelműen jelzi, ha valóban neurológiai eltérés okozza a zavart. Így vizsgálattal megállapítható a jogosultság.

Vannak, akik egyáltalán nem boldogulnak a vizsgaszintű tudás megszerzésével, és vannak, akiknek csak az egyik rész okoz megoldhatatlan problémát. Érdemes vizsgálatot kérni, melynek során a szakemberek feltérképezik a tanulási képességeiket, és magyarázattal szolgálhatnak a sikertelenségre.

Ennek tudatában kedvezményeket és mentességeket lehet igényelni. A mentesség esetén egy hivatalos szerv által ellenjegyzett határozatra van szükség, mely kiváltja a teljes nyelvvizsgát vagy annak a hiányzó részét. A határozat birtokában az intézmény dékánja egy kérelem benyújtása után elbírálja a dokumentumokat.

A felsőfokú intézmények eljárása

Sajnos nem minden esetben zajlik az ügyintézés zökkenőmentesen, ugyanis vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol már a felvételi eljárás során kizáró tényező az, ha a jelentkezőnek tanulási problémái vannak.

Arról, hogy a jelentkezőnek eltitkolt betegsége nincs, egy dokumentumot kell aláírnia a felvételihez kapcsolódó alkalmassági vizsgálat keretein belül.

Számos alkalommal fordulnak hozzánk olyan emberek is, akiknek a tanulási problémái a nyelvtanulás során jelentkeztek olyan mértékben, amelyek már leküzdhetetlenek voltak. Felsőoktatási tanulmányaik során megfelelő kompenzáció révén teljesíteni tudták a szakjuk kimeneteli követelményeit, és sikeresen, nem egy esetben nagyon jó minősítéssel abszolválták az államvizsgát. Ők azok a kiváló értelmi képességekkel rendelkező, de részképesség-zavarok miatt nehézségekkel küzdő diákok, akikről gyakran nem is derül ki, milyen erőfeszítésekkel sikerül az eltérő információfeldolgozásukkal az elvártak szerint tanulni.

Azokban az esetekben, amikor a tanulási problémák a felsőoktatási tanulmányok során jelentkeznek, az intézmények különbözőképpen járnak el annak ellenére, hogy a 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról kiterjeszti hatályát az oktatási intézményekre is (4. § g pontja).

Abban az esetben, ha a hallgató diszlexiája, diszgráfiája és diszkalkuliája a felsőoktatási tanulmányok során vagy államvizsga után kerül diagnosztizálásra, az esélyegyenlőségi jogszabályoknak eleget téve, mentességet kérelmezhet, amennyiben az előírásoknak megfelelő dokumentumokat be tudja nyújtani. Jogsértés vélelmezése esetén panasz nyújtható be az Oktatási Jogok Biztosához, aki megállapítja, hogy valóban jogsértés történt-e, és ennek megfelelően jár el.

Annak érdekében, hogy a minket felkeresőknek minél pontosabb tájékoztatással tudjunk szolgálni, e-mailben és telefonon kértünk tájékoztatást a felsőoktatási intézményektől.

Az informálódás során a lehető legkülönbözőbb hozzáállást tapasztaltuk, mind pozitív, mind negatív irányban. Voltak olyan intézmények, ahol teljes mértékben magától értetődő volt az, hogy az egyenlő bánásmódot biztosítani kell azoknak is, akiknél a  tanulási nehézségeket felsőoktatási tanulmányaik során diagnosztizálták. Találkoztunk olyan intézménnyel is, ahol esetlegesen még az okirat-hamisítás vagy a szándékos félrevezetés vádja is érheti azt, aki mentességet szeretne kérni a megfelelő dokumentumokra hivatkozva. Bizonyos intézmények esetén a kitartás célravezető, itt javasolt, hogy minden kérelmezést írásban eszközöljenek, mert az intézménytől kapott válasz bizonyító erejű lehet esetleges további eljárás során. A vizsgálódás eredményének összefoglalását itt olvashatja el.

A legérintettebbek az óvó- és tanítóképző helyek, valamint a gyógypedagógiai képzés. Sajnos a tanulási zavar lényegét éppen ezek a képzőhelyek értik félre, és tanulási (olvasási, számolási és írási) képtelenségre hivatkoznak, miközben a „zavar” mindössze annyit jelent, hogy a készségelsajátítás útja a szokásostól eltér.

Számos kiváló óvónő, tanítónő és tanár diszlexiás. Ők különösen jól tudják, hogy milyen gondosságot igényel az olvasástanítás, és milyen módon tud jól tanulni a diszlexiás diák. Tulajdonképpen a diszlexiás egyének az olvasástanítás és a tanulás szakértői már csak a saját élmény kapcsán is. Ha ezt a tudást a felsőfokú képzésben még tudatosabbá tehetik, valóban kiváló szakemberekké lesznek.

Kinek a zavara?

Az egyre gyakoribbá váló tünetegyüttes az iskola és a gyerekek össze nem illését jelzi. A tanulási zavar a digitális korban tünetnek tekinthető, az oktatás tünetének, tanítási zavarnak (Gyarmathy, 2012).

Az iskola jelenlegi formáját ugyanis a 14. században nyerte el, és úgy látszik, ezt nem is akarja elveszíteni. Így persze a diákokat fogja elveszíteni. A gyerekek 21. századi környezetben élik az életüket, mielőtt iskolába kerülnének és mindig, amikor nem iskolában vannak. A környezet és kultúra nyomot hagy fejlődésükön, akármilyen mértékben jutnak hozzá az infokommunikációs eszközökhöz.

A neurológiai rendszer fejlődésére a környezeti hatások jelentős befolyással bírnak, és megváltoztatják a felnövekvő nemzedékek fejlődését. Ezért is egyre több és többféle területen dolgozó szakember hívja fel a figyelmet a 20. század végén, 21. század elején születettek generációinak a korábbiaktól eltérő jellemzőire. Castells (1996), Don Tapscott (2001) hálózattársadalomnak, netgenerációnak hívta az információs kor nemzedékét. Prensky (2001) digitális bennszülöttekről ír. Small és Vorgan (2008) az iBrain-ről adta közre a vizsgálatait, Mérő László (2007) homo informaticusnak becézi a digitális-információs kor nemzedékét.

A felsőoktatásba most kerülnek be ezek a fiatalok, akik már az infokommunikáció világában nőttek fel, és csodálkoztak rá az iskolára, ami valahogy nem illett a többi szocializációs közeghez. Nem tudva, hogy nekik van igazuk, igyekeztek megfelelni a középkori módszereknek: frontális oktatás, könyvekből tanulás, dolgozat és vizsga. Akinél ezt az adottságai eleve hajlamosítják, annál a tanulási zavar nagy eséllyel kialakul. Így egyre több tanulási zavarral küzdő diák lesz, és a jobb képességűek igyekeznek majd bekerülni a felsőoktatásba.

A változás nem egyszerűen a technikai eszközök használatában, hanem a szemlélet átalakulásában van. A tudás és információ valamint az iskola kapcsolata megváltozott. Nem egyeduralkodó, és persze sohasem volt egyeduralkodó az iskola az ember tanulásában, de most a korábbiaktól eltérően ez nyilvánvalóvá vált.

A helyzetet megváltoztatta az információk elérhetősége. A fiatalok önállóan és társasan tanulnak. Ez mindig is hatékony megoldás volt, de ma már ez könnyen megoldhatóvá is vált az infokommunikációs eszközök által. Videók és chat-szobák, fórumok és e-learningek, szabad egyetemek és online mentorálás sokfélesége ad lehetőséget a tudásszerzésre.

A régi tanulási módszerek, a jegyzetek végigolvasása, betanulása már nem opció az egyetemen sem. Egyik egyetemi tanár értetlenül szemlélte jó képességű, de nem kiugróan jó tanuló saját fia vizsgára készülését. A diák nem olvasta el a jegyzeteit, hanem „innen-onnan” gyűjtött anyagokat, majd jól levizsgázott.

Miközben a munka világában a csapatmunka már követelmény, az iskolában inkább bűn. A közoktatásban csak elvétve jelenik meg az egyéni és közös tevékenységen egyaránt alapuló teljesítmények előtérbe helyezése, mint például a Komplex Instrukciós Programban, ahol ez alapvető (K. Nagy, 2005). A felsőoktatásban sem nyert még teret értékként a tanulásban és a tanításban az önálló és társas tanulás és teljesítmény.

Az iskola szerepe annyiban marad meg, sőt akár nőhet meg, amennyiben a tudásszerzésben hatékony facilitátor szerepet tud játszani. Ez a szerep érthetően megváltozott fél évezred után. Így miközben a diákokat kárhoztatjuk, szép csöndben vagy csinnadrattával, de érdemes lenne átgondolni a lehetséges fejlődési utakat.

Lehetséges megoldások

A jövő útja a tudásmegosztás, a csapatmunka, az open up education és az akadálymentesítés. Még az Európai Unió is kifejezetten támogatja ezeket a tendenciákat.

Számos nagy hírű egyetem megnyitotta az online tanulás útját. Egyetemi diploma szerezhető önálló tanulással. Az oktatás számára igyekszik ingyenessé tenni az Európai Unió azokat az anyagokat, amelyek a szerzői jogdíjak miatt kevéssé elérhetők. Így egyre nagyobb tere nyílik az önálló és közösségi tanulásnak is.

A legnagyobb szabású változtatás azonban a szemléleti váltás, az akadálymentesítés. Ez a fogalom egyelőre az oktatást inkább csak afféle perifériásan érintő jelenségként lebeg a köztudatban. Mintha csak arról szólna, hogy tolókocsival is bejusson az iskolába a tanuló, vagy mondjuk a siket diákok is tanulhassanak az egyetemen. Pedig az akadálymentesítés ennél sokkal többet jelenthet, sőt a jövőben alapszemléletté válik majd.

A lényege, hogy olyan környezetet kell teremteni, amely széles rétegek számára teszi lehetővé a képességeinek és érdeklődésének megfelelő szintű tanulást és teljesítményeket. Remélhetőleg ennek a szemléletnek a következtében a most még külön jelzővel akadálymentesnek nevezett megoldások a jövőben szokásos elvárásként jelennek meg. Jelenleg az akadálymentesítettség csupán mint a jó példa kerül előtérbe.

A Literacy Projekt keretében például az Európai Unió online portál létrehozását támogatta. Ez a portál ingyenes szolgáltatásokat nyújt mindazoknak, akiknek az írás-olvasás terén nehézségeik vannak. Emellett az olvasási zavarokkal küzdők számára akadálymentesített formátumra is mintát nyújt. Aki megtekinti a portált, amely magyar nyelven is elérhető, megtapasztalja, hogy ami a különlegeseknek segít, az könnyebb feldolgozást jelent azok számára is, akik nem küzdenek nehézségekkel. Az akadálymentesítés nagyobb hatékonysághoz vezet.

Az egyetemes tervezés felsőfokon

Az egyetemes tervezés kulcskérdéssé válik. Már elindult a hazai szakértők felkészítése az infokommunikációs eszközök akadálymentesítése terén (Szántai, 2012; 2014). A tanulásban még lemaradásban vagyunk a teljes oktatási spektrumban, az óvodától az egyetemig, sőt a doktori képzést is beleértve.

Pedig nem kellene sok. A különlegeseknek megfelelő megoldások a többségnek is a leghatékonyabb tanulást teszik lehetővé. Kinek ne segítene, ha audiovizuálisan, médiaelemekkel gazdagítottan tanulhat? Kinek ne lenne könnyebb jól olvasható betűtípusokkal, jól szerkesztett, érthető mondatokkal készített tananyagot feldolgozni? Miért lenne baj, ha értelmes algoritmusokat, rendszereket, térképeket kapnának a tanulók a tananyag megértéséhez, feldolgozásához? Ezek mind járnak a tanulási zavarokkal küzdőknek, hogy hatékonyabbakká váljanak. Miért ne járna mindez mindenkinek? Miért fáj az a pedagógiának, ha a diák könnyen tanul?

Előrelátóbb országokban már nemzeti központ működik a tanulás akadálymentes formájának, az egyetemes tervezésnek a tanításra történő kiterjesztésére.

Sokan azt gondolják, hogy mindez az infokommunikációs technika használatáról szól, és a digitális kor pedagógusa is a gombnyomogatásban kiváló, de ez nem így van. Az egyetemes tervezés a tanulásban és tanításban minden elektronikus eszköz nélkül is megvalósítható, ahogy az oktatás tömegessé válása előtt is működött. A digitális kor azt tette lehetővé, hogy tömegesen is egyénre szabottá válhasson a tanítás.

Tanulás, nyelvtanulás és vizsgák

Az írásbeliség széleskörűvé és tudatossá tette a nyelvi, logikai-elemző gondolkodást, és erre épült a tanítás és a tudomány (Goody, Watt, 1968). A digitális technika a társas és önálló tanulást teszi lehetővé, és a sok információ kezelésére, a szintetizáló és a kritikai gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy a megfelelő helyen a megfelelő információkat vegye fel és az odaillő tudást alakítsa ki az ember (Gyarmathy, 2013). A sikernek nem az a záloga, hogy az agy minél több információt tudjon tárolni és alkalmazni a megfelelő módon, hanem az, hogy képes legyen megfelelően szelektálni és dönteni. Az oktatásnak tehát ebbe az irányba kell a tanulást kiterjeszteni. A felsőoktatásnak pedig még inkább ez a feladata.

A nyelvtanulás egyértelműen rendkívüli fontossággal bír, és nagyon nagy előnyt jelent nyelveket ismerni. A különböző nyelveken kommunikáció képes szakember a legkelendőbb, tehát munkavállalási szempontból is igen előnyös nyelveket tudni.

A diszlexiások esetében sem a nyelvtudás kérdése okozza a problémát, hanem a nyelvvizsga. A kettő ugyanis nem fedi egymást. Erre kiváló példa egy Angliában fölnőtt diszlexiás fiatalember, aki nem tudott itthon írásbeli nyelvvizsgát szerezni angol nyelvből, miközben tökéletesen bírta a nyelvet. A nyelvtani teszten többször megbukott, és a helyesírása is gyenge volt.

Vannak olyan megoldások, amelyek a diszlexiásokat is segítik a nyelvvizsgára készülésben. Ezek a megoldások már az akadálymentes vizsgák felé mutatják az utat.

A diszlexiások is meg tudnak tanulni nyelveket, de ahogy az olvasást is másképp sajátítják el, az idegen nyelv tanulásában is más az eljárás. Egy Elton-díjat nyert tréning érhető el angol nyelvtanárok számára ezen a weboldalon. Ezek a módszerek sikeressé teszik a nyelvtanulást. Megint hangsúlyozzuk, a diszlexiásoknak megfelelő eljárások mindenki mást is segítenek. Vagyis az akadálymentesített tanulás a cél.

Valószínűleg az akadálymentesítés, az univerzálisra tervezett tanulás/tanítás könnyebben elképzelhető a mai oktatási szereplők számára, mint az akadálymentes vizsgák. Pedig ez utóbbi okozza az igazi akadályt. A tudás felmérésének módja változott a legkevésbé az utóbbi évszázadokban. A vizsga még ma is a tanultak „visszaböfögése”.

A vizsgák, élükön a nyelvvizsgával el fogják veszteni a jelentőségüket. Vegyük például a fenti sikertelen fiatalembert és egy hozzá hasonló szaktudással rendelkező, korábban középfokú nyelvvizsgát tett másik fiatalt. Ugyanarra a munkára jelentkeznek, ahol az angol nyelvtudás alapkövetelmény. Elég valószínű, hogy már a felvételi beszélgetés is angolul folyik. A diszlexiás fiatal a tökéletes kommunikációjával semmilyen hátrányban nem lesz. Az írásban pedig a szövegszerkesztők és egyéb segítő technikák állnak majd rendelkezésére. Vagyis függetlenül attól, hogy van-e nyelvvizsgája, sikeres lehet, akár sikeresebb, mint a kopott nyelvvizsgával rendelkezők.

Ha pedig továbbmegyünk előre az időben, nem is nagyon sokat, a nyelvtanulás és nyelvtudás egészen új értelmet fog nyerni. A Google bemutatta már azt a programját, amely szemüvegbe épített fordító programot biztosít.

A vizsgákon ma még nem szabad infokommunikációs segédeszközöket használni. Ezeket nem viheti magával a diák a vizsgára, a technika fejlődésével ez azonban egyre kevésbé lesz megoldható. Már most is elérhető a Google szemüveg, Google kontaktlencse, és nanocsövekkel a mobil eszközök akár a ruhára is nyomtathatók. Így érdekessé válhatnak a hagyományos vizsgahelyzetek.

Az infokommunikációs eszközök lehetőséget adnak az alapvetően új megoldásokra, sőt a régieket adott esetben használhatatlanná, sőt nevetségessé teszik. Már nem sokáig lehet csak a diákokat kárhoztatni, bár ez sokkal egyszerűbb, mint a begyöpösödött tanítást megváltoztatni. Mégis, legalább kezdjünk el gondolkodni, mielőtt elveszítenénk a diákokat, és teljesen nevetségessé válna az oktatás és vizsgáztatás.

Akadályhozás helyett ideje akár törvénymentes, de mindenképpen akadálymentes oktatást kialakítani, amely az egyéni jellemzőbeli eltéréseket és a szociokulturális kisebbségi helyzetet nem a diszkrimináció eszközével kezeli.

Hivatkozott szakirodalom

Goody, J. I., Watt, I. (1968): The Consequences of Literacy. in: Goody, J. (ed.), Literacy in Traditional Societies. New York, Cambridge University Press. 27–68.

Gyarmathy É. (2012): Ki van kulturális lemaradásban? Digitális Nemzedék Konferencia Tanulmánykötet, ELTE. 9-16.

Gyarmathy Éva (2013): Diszlexia, a tanulás/tanítási és a tudományok a digitális kultúrában. Egy tranziens korszak dilemmái. Magyar Tudomány, 9. 1086-94.

Gyarmathy Éva, Kucsák Julianna (2013): A digitális bennszülöttek képességprofilja. Iskolakultúra, 6. 43-53.

Kovácsné dr. Nagy Emese (2005): A társas interakció mint tudásgyarapító tényező a heterogén osztályokban. Iskolakultúra, 15, 5:16-25.

Mérő László (2007): A pénz evolúciója. Tericum, Budapest

Prensky, M. (2001): Digital Natives, Digital Immigrants In: On the Horizon. MCB University Press. Vol. 9 No. 5. October.

Small, G., Vorgan G. (2008): Surviving the Technological Alteration of the Modern Mind. New York, Harper Collins.

Szántai Károly (2012): Mikor akadálymentes a web? Inspiráció, 19. évfolyam 3. szám.

Szántai Károly (2014): Akadálymentesen elérhető online információk Magyar Coachszemle, III. évfolyam 1. szám.

Tapscott, D. (2001): Digitális gyermekkor. Az internetgeneráció felemelkedése. Információs Társadalom kicsiknek és nagyon nagyoknak. Budapest, Kossuth Kiadó.