A jelenlegi pedagógusképzés sajnos nem készíti fel a hallgatókat arra, hogyan lehet az eltérő társadalmi státuszú gyermekeket oktatni, az egyetemi gyakorlóiskolákba ugyanis főkképp csak a magasabb társadalmi státuszú rétegek gyermekei járnak. Így a pályára lépők többsége nem rendelkezik tapasztalatokkal a szegényebb rétegek gyermekeivel kapcsolatban, noha a pedagógusjelöltek részéről régóta látható az igény az ilyen típusú ismeretek megszerzésére. 

Nekem Janusz Korczak varsói árvaházának szabályjátékai jutnak eszembe. Vagy - össze is mosolygunk az óramegbeszélésen egymás közt - „hanyas vagy?” - kortárs-kollégák: ez itt valósággal Ványa Galcsenko esete az Igor és társaiból, Anton Makarenko könyvéből.

Csak azt érzem, minden, amit álmodtam, sikerrel megvalósítottam, itt nem kell. Pedig jönnek hozzánk Japánból, Finnországból, Portugáliából, Olaszországból a szomszédos országok mindegyikéből, hogy nézzék, tanulják, mit, hogyan teszünk. Mert problémás gyerek mindenütt van, akikhez más módszerek kellenek. És hívnak külföldre, konferenciákra, mert nemzetközi kitekintésben is értékesnek találják.

Csak itt nem kell ez sem. Magyarországon. 

Benedek Krisztina és Sándor Ildikó könyvében a hagyományok ápolását hittel valló, egyben a mesterséget is jól ismerő kollégák őszinte élménybeszámolóit, az iskolai élet valós tapasztalatait olvashatjuk.

Ebből az igencsak vázlatos, pár hírt kiragadó kis összefoglalóból is jól látszik, hogy mekkora káosz uralkodik az elmúlt hónapokban a felsőoktatási törvény körül. És, hogy ez miért óriási probléma? A magam részéről nem tudom elképzelni, hogy komolyan lehet venni majd ezek után az elfogadott törvényt. 

Minden jel arra mutat tehát, hogy Ausztriában felismerték a változtatások szükségszerűségét, így a szociáldemokrata és mérsékelt jobboldali pártokból álló koalíció képes konszenzusra annak érdekében, hogy fejlesszék ezt a területet.