Várszeginé Gáncs Erzsébet: Egy életpálya üzenete a művészeti nevelésről

A 90. évén túl is körünkben élő, fáradó, mégis fáradhatatlan Kisné Polyák Erzsébet hét évtized tapasztalatait vetette papírra a Kisgyermek-könyvek sorozat 4. kötetében, amely a Fővárosi Közoktatási Közalapítvány támogatásával, a Magyar Bábjátékos Egyesület ajánlásával, a Magyar Pedagógiai Társaság gondozásában került kiadásra. A szerző „óvodapedagógusként lett bábos, ennek a varázslatos művészetnek egy személyben írója, tervezője, alkotója, tanítója – egyszóval: mestere! Munkásságát hivatalosan is elismerték: az UNIMA (Nemzetközi Bábszövetség) dísztagja, tulajdonosa a „Kultúráért” Érdemrendnek, a Magyar Vöröskereszt „Aranyhajó” díjának, és miniszteri dicséretben is részesült. A Magyar Bábjátékos Egyesület az elsők között ismerte el életművét a „Mészáros Vincéné Emlékplakettel”.

Az életmű alkonyán megjelent, szinte összefoglaló kötet három nagy fejezetet tartalmaz: Művészeti nevelés kisiskolások között (hét évtized tapasztalataiból); Bábok között; Bábjátékok, forgatókönyvek, vázlatok. A kötet olvasása közben két kérdés vethető fel: 1. Miért nélkülözhetetlen a művészeti nevelés, és ennek eszköze miért pont a bábjáték legyen? (A cím utalás a hetvenes évek fontos, sokat forgatott  akkoriban modern marxistának számító, Ernst Fischertől származó  szakkönyvére, melynek címe „A nélkülözhetetlen művészet” volt.)   2. Miért kell ezzel foglalkozni? Az első kérdésre rögtön a kötet elején a Művészeti nevelés kisiskolások között (hét évtized tapasztalataiból) című fejezetből kaphat választ az olvasó „művészet nélkül élni lehet, csak az a kérdés, érdemes-e?” (5. o.). A fejezetben a művészeti nevelés meghatározása rövid és lényegre törő. Szükségességét és korszerűségét alátámasztja az elmúlt évek mulasztásainak feltárásával. Hangsúlyozza, hogy az „alkotó ember” nevelésére a művészeti nevelés a legalkalmasabb. Ehhez a mozgás és a testi koordinációk, a vizuális és auditív tevékenységek különböző területeire, a kreativitás, az alkotói fantázia egyéb formáira is szükség van. A szerző kiemelt gondolata az óvoda-iskola átmenet szükségességének hangsúlyozása, amelyhez elengedhetetlen az óvónő és az 1. osztályos tanító minél sokoldalúbb együttműködése.

A fejezet második alfejezetének (Játék – munka – alkotás) központi gondolata: „Hagyjuk meg a játékot”. A játékelmélet szerzői, elemzői az alkotó személyiség formálását állítják a nevelés homlokterébe. A játék aktivizál, gondolkodtat, véleményeket formál. A sikert és a kudarcot összefüggésekben dolgozza fel.

A bábjáték alkalmazása az olvasás, számolás tanításában számos lehetőséget rejt magában. A bemutatott tevékenységi formák kiválóan fejlesztik a gyermek fantáziáját, biztosítják aktivitását, kooperatív készségét. Mindezek együttesen adnak választ a fejezet címére: „Játék – munka – alkotás.”

A művészeti nevelés lényegét logikusan – bár a tanulmányok, ha frissítette is őket a szerző, több évtizede születtek – újszerű módon fogalmazza meg. Nem elvont tételként, hanem közvetlen, élő, érzékelhető, tapasztalható gyermeki környezetbe emelve. Ezek a közvetlen tapasztalatszerzések módot adnak arra, hogy gyermekek, tanítók válaszoljanak a környezetben látható szép és rút, jó és rossz ellentmondásaira, és azok korrigálására is.  A tapasztalat egyúttal tevékenységet is indukál. Természetes módon kiegészíti ezt a formát, dramatikus keretjátékba helyezéssel, szituációs játékokkal. Kortársaival – a kötetben is megidézett „nagy bábjátékos nemzedék” tagjaival – együtt  igazolja: főként a bábjáték komplexitásával – amely már-már az univerzális művészeti világot szintetizálja – érdemes kezdő műélvezőket beavatni ebbe a kultúrába.

A Mappa Színház című alfejezetben választ kapunk a második kérdésre is. Nagyon értékes, elismerést érdemlő a szerző törekvése, amelyben azt is bemutatja, hogy a bábjátéknak mint „komplex” művészetnek milyen nagy a jelentősége, karitatív ereje, a beteg, magára hagyott felnőttek vagy gyermekek életében. Az itt felsorolt lehetőségek között „a mappa”, a videó, a tévé akár közösségben (betegszoba), akár személyhez kötötten (egyedül, magányosan), valójában mindenkihez eljuttatható, mindenki számára hozzáférhető.

A képzőművészet kapcsolódása a tantárgyakhoz című fejezetben is a játék a kiindulópont. „Ahhoz, hogy alkotni tudjon, az élmény – befogadás – feldolgozás – visszaadás folyamatának kell lejátszódnia benne, ezért természetes, hogy a tanórát élménynyújtással kezdtem.”

Meggyőzően  elemzi a komplexitás szükségességét. Külföldi példákra is hivatkozik. Hangsúlyozza, a gyermeket nem megtanítani kell rajzolni, hanem inkább a művészeti nevelésre kell a pedagógiai figyelmet fordítani. „Alkotásra nevelni csak alkotás közben lehet” – idézi Poszler Györgyöt. Nem véletlenül emeli ki makacs ismétlésekben a tanítóképzés fontosságát, az ott folyó művészeti nevelés korszerűsítésének igényét.

A 21. században különös jelentőséggel bír A gyermek és a stressz fejezete, amelyben Selye professzor vizsgálataira építve mondja: „Nem arra kell törekedni, hogy a gyereket minden stresszhatástól megóvjuk, hanem arra, hogy helyesen adagoljuk, és a legkevesebb distressz érje.” A gyermekek mindennapos terhelései, az őket érő hatások szükséges feloldásában a művészetnek nagy szerepet tulajdonít. Az alkotó játékok, szerepjátékok, dramatikus tevékenységformák fejlesztik, erősítik személyiségét. A katarzis, amelynek fejlődési folyamatában a gyermek átéli a szituációkat, érzi azt, ami megtörtént, vagy (mint az esztétika mondja) megtörténhetett volna, felerősíti stressztűrő, megélő, túlélő, feldolgozó képességét. Ezért irányul a művészeti nevelés a teljes emberre, a teljes emberré formálásra.

A Bábok között című második nagy fejezetben illusztrációkban gazdagon tárja elénk a szerző  egyszerűbbtől a bonyolultabbakig haladva – de mindvégig a gyerekmunka lehetőségeihez igazodva – a bábfejek, kúpbábok, dobozbábok, a fakanál-, és botbáb készítésének lehetőségeit. Központi gondolatként jelenik meg a rögtönzött bábok varázslatos szerepe, élménynyújtó funkciója, ösztönző hatása, az alkotás szépsége. A kreativitás fejlesztéséhez nyújt segítséget a bábok készítése.

Fontos része a kötetnek az utolsó, legterjedelmesebb harmadik fejezet, hiszen 45 oldalon keresztül  forgatókönyveket tanulmányozhat az olvasó, e szövegkönyveket bábtervek ábrái kísérik (a szerző rajzai), s a  könyv praktikus tanácsokkal, ún. rendezői tanácsokkal látja el az alkalmazó kedvűeket. A forgatókönyvek inkább a hagyományos, szigorúbb leírások konvencióit követik, bár nem zárják ki az improvizáció lehetőségét. A stilizált feldolgozásokként kínált, a mai városi gyereknek is érdekessé formálható népszokásokat középpontba helyező gyűjteményt tarthat a kezében az olvasó, bepillantást nyerve a téli ünnepkör hagyományaiba, mint például a lucázás, a betlehemezés, az újév köszöntő, a farsang, lakodalmas játék. Figyelemre méltó a lakodalmas játék alkalmával felelevenített körjátékok sokasága.

Kisné Polyák Erzsébet: A nélkülözhetetlen művészeti nevelés. Magyar Pedagógiai Társaság, Budapest, 2009. 91 o.

A szerző e-mail címe: gancse@atif.hu