Mayer Ágnes: Paul Ginnis: Tanítási és tanulási receptkönyv

Mindenekelőtt: A RECEPT

• Ismerd meg tanítványaidat!
• Ismerd meg a tanulás természeti törvényeit!
• Ismerd meg saját tanítási szokásaid és stílusod!
• Használj változatos és megfelelő eszközöket!
• Teremts megfelelő tanulási környezetet!

Mielőtt bárki a könyv olvasásához fogna, engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét arra, hogy a bevezetésben és a továbbiakban is szemléletmódját, beállítódását esetleg sértő, megkérdőjelező sorokat olvashat!

Latolgattam azt a lehetőséget, hogy a gyakorlati, konkrét receptekről írok először, hiszen pedagógusként majdnem mindenkit ez érdekel, ám Paul Ginnis már első fejezetében figyelmezteti olvasóját a miért fontosságára, s ahogyan ő, én sem térhetek ki ezelől.

Ám megnyugtatom a kétkedőket, az örökös változtatásoktól idegenkedőket is. A második fejezettől számos olyan ötlet, eszköz és módszer sorakozik, amelyhez nem kell feltétlenül elfogadni, megérteni, tudatosítani a miérteket. Ahogyan Horn György is írja bevezetőjében: érdemes megpróbálni, s ha csak egyetlen eszköz is újításként beválik, működik, máris könnyebb és sikeresebb lesz mind a vállalkozó kedvű tanárnak, mind tanítványainak.

A bevezető fejezet kicsit félrevezető módon az Eszköztervezés címet viseli. Valójában ez egy olyan elméleti bevezető, amely indokolja mindazoknak a javasolt módszereknek, eszközöknek a használatát, amelyeket a könyv a továbbiakban felkínál az olvasónak. Magyarázatát adja, mit ért tanuláson, s mi mindent kellene tudnunk ahhoz, hogy megfelelően és hatékonyan taníthassunk.

A tanulásról

A szerző alapkiindulása, hogy léteznek a tanulásnak olyan „természeti törvényei”, amelyek függetlenek attól, hogy hol tanítunk, melyek az igények, vagy hány évesek a tanulók, akiket tanítunk. Ezért vallja, hogy a tanítási módszereket fel kell zárkóztatni a tanulási folyamathoz. Ehhez meg kell ismernünk a tanulási folyamatokat. A szerző kétféle tanulást különböztet meg.

1. Ha a végbement tanulás pusztán azt eredményezi, hogy később kérdésekre válaszolva fel tudjuk idézni egy olyanfajta értékelési szituációban, amely csupán másolja az eredeti problémát és annak összefüggéseit, akkor a tanultak pusztán felszínes tanulást jelentenek.
2. A mély tanulás azt jelenti, hogy az egyre kifinomultabbá váló személyes valóságunkat tágítjuk képességeink és fegyelmünk összeillesztésével.

Ezt követően a könyv megismertet bennünket a tanulás biológiájával. Az agykutatás újabb felfedezéseit érintve felhívja a figyelmet arra, hogy a korábbi számítógép hasonlat túlhaladott, s az agyat ma már inkább egy tó felszínéhez kell hasonlítanunk, amelyen az érzékszervi benyomások újabb és újabb mintákat keltenek, amelyek kölcsönhatásba lépnek a korábbi mintákkal. „Aztán minden végiggyűrűzik oldalirányban. Semmi sincs kiszámítva. A tó válasza a behatásra szerves, pontosabban dinamikus.” Mindez sürgeti a pszichológia és a neurológia közötti házasságot. Ez utóbbi mondat a későbbiek során mélyebb értelmet nyer, amikor pl. egy rajzot láthatunk az agy nyugalmi állapotában az erek vérrel való ellátottságáról, majd egy másikat a félelem állapotában lévő agyról. A „beszűkült tudat” képe látványosan indokolja a szorongásmentes légkör megteremtésének igényét! Az „agybarát” elméletek közvetlen kapcsolatba hozhatók a humanisztikus pszichológiával.

Nem lehet talán elégszer leírni, álljon tehát a teljesség igénye nélkül itt is, melyek azok a tényezők, amelyek most már az idegélettani kutatások bizonyítékai szerint is a legfontosabbak a gyermekbarát és ezért hatékony iskolában:

• az érzelmi biztonság,
• az önbecsülés jelentősége,
• a személyes felelősség ereje,
• a tevékenységbe való közvetlen bekapcsolódás általi tanulás.

Paul Ginnis érvelését ezután a jövő kihívásaival támasztja alá. Gondolatmenete annak ellenére figyelemreméltó, hogy itthoni viszonyaink, a változások gátjai eltérnek az Egyesült Királyságétól. Úgy véli, hogy a jelenlegi oktatáspolitika hazájában a régi nagyüzemi és nem a mai informatikai korszakot szolgálja. A nagyüzemi gondolkodásmód az engedelmességet, a pontosságot, a megfelelést, a menedzserek döntéseinek elfogadását, elegendő általános ismeretet és néhány alapvető készség használatának képességét követeli meg, s ezt rögzíti tanterveiben. Az üzleti világ azonban jelenleg rugalmasságot, fogékonyságot, alkotó problémamegoldást, csapatmunkát, önszervezést és csiszolt kommunikációs képességeket követel!

A tanulókról

A bevezető második felében Ginnis már közelebb visz bennünket az osztálytermekhez, s a tanulók közötti hasonlóságok, majd a tanulók közötti különbségek elemzésével folytatja könyvét.

A tanulók közötti hasonlóságok számbavétele során máris számos receptet kapunk.

• Mindenkinél hasonlóan működik a tanulás biológiája, ugyanis mindannyiunknak ugyanannyi agysejtje van, mint Einsteinnek! Az itt olvasottak alapján feleleveníthetjük, továbbfejleszthetjük a képzésünk során tanultakat a tanulás idegélettanáról. Tanulságos megállapításokat olvashatunk arról, hogy tanári elvárásaink vagy az általunk teremtett fizikai és érzelmi környezet hogyan befolyásolják közvetlenül a tanulók teljesítményét!
• Mindenkinek magának kell rájönnie a dolgokra! A konstruktivizmus szerint a tanulás aktív folyamat. Ezért a szerző tanácsa: építkezzünk a tanulók előzetes ismereteiből, fogadjuk el félreértéseiket és félig kész elgondolásaikat! Induljunk ki onnan, ahol a diákok vannak, és ne onnan, ahol életkoruk alapján lenniük kellene! Teremtsünk olyan légkört, hogy őszintén beszámolhassanak zavaraikról, teremtsünk időt a válaszadásra! Készüljünk fel arra, hogy a fogalmi zavarok a különböző diákok esetében máskor és más okból lépnek fel! A szerző még számos jó tanáccsal és rengeteg eszközzel látja el olvasóit, akik tanítványaik aktivitására építve szeretnék megtartani óráikat.
• A többféle érzékelésen alapuló, drámai, szokatlan vagy erős érzelmi töltésű tapasztalatokat hosszabb ideig és részletesebben őrzi meg az emlékezet, mint a hétköznapi, rutinjellegű tapasztalatokat! Ebben a fejezetben Ginnis a változatosság, az emlékezet és a mozgás szerepéről ír, és felhívja a figyelmet a humor jelentőségére.
• Mindenki igényli az érzelmi és pszichológiai biztonságot! Itt az osztálytermi szabályokról, saját viselkedésünkről és modorunkról és az érzelmi intelligencia fejlesztéséről találhatunk hasznos gondolatokat. Vezetők számára is célszerűnek bizonyulhat az a teljesítményértékelő skála, amely az állásra jelentkezők attitűdjét vizsgálja, vagy a könyv végén szereplő önellenőrző listák, pl. az „Ellenőrizzük a diákok önbecsülésére gyakorolt hatásunkat!” című.
• A tanulók elmélyültebbek, érdeklődőbbek és nyitottabbak, ha némi beleszólásuk van a tanulásukba! A recept röviden: újdonság és változatosság, az alapvető szükségletek elsőbbsége, az óra céljának megértése, személyes célok kitűzése és a közös tervezés.

A tanulók közötti különbségek felsorolása a különböző tanulási stílusok modelljeit veszi számba. Szinte mindannyian tudjuk, hogy vannak inkább vizuális, vagy inkább auditív típusú tanítványaink, de mindannyian ismerjük azokat a gyerekeket is, akik a mozgásos feladatokban teljesítenek jól. Legfeljebb nem tudjuk, mit tehetünk velük, hogy ők is hatékony tanulási stratégiát sajátítsanak el minél több cselekedtető feladattal.

Az óvodákban és az alsó tagozaton bevett gyakorlat a több érzékszervre ható cselekedtető módszerek alkalmazása, ám minél feljebb megyünk az iskolafokozatokban, annál nehezebb mindezt a tanítási órákon alkalmazni. A Receptkönyv 7 különböző eszközt is javasol, a „Testműködések” elnevezésű tevékenység például valamennyi tantárgyhoz felajánl egy-egy ötletet.

Kevéssé ismert a tanulási stílusok másik felosztása, amely az információk észlelésének és rendezésének alapján osztályozza a tanulást. Ennek alapján megkülönböztet konkrét következtető és elvont következtető típust, valamint konkrét rendszertelen és elvont rendszertelen típust.

Ginnis szerint mindezzel a felismeréssel két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy az „elmestílusokat” beépítjük az óraterveinkbe, a másik, hogy különböző tanulási stratégiákat dolgozhatunk ki, amelyek közül a diákok választhatnak. A szerző szellemesen bátorít arra, hogyan ismerjük meg tanulóink tanulási stílusát, de sokszor bizony önvizsgálatra késztet bennünket, mint például az alábbi három jó tanács esetében is.

• Ismerjük fel, hogy kedvenc tanulási stílusunk a hatékony tanulás útjában állhat!
• Vegyük tudomásul a tanulók kedvenc stílusait, de ne skatulyázzuk!
• Adjunk teret a különböző stílusoknak, de ne próbáljunk meg túl pontosak lenni!

Végül a tanulók közötti különbségek közül az intelligencia kérdését fejti ki a Receptkönyv bevezető fejezete. A többszörös intelligencia elméletének lényege, hogy eddig nem az intelligencia körébe sorolt tehetségeket, jártasságokat, képességeket vagy adottságokat is az intelligencia területére sorolnak. Howard Gardner Frames of mind (1983) című könyve szakított először az intelligencia hagyományos megközelítésével. A vita napjainkban is folyik.

Gardner szerint minden ember nyolc típusú intelligenciával rendelkezik:

• nyelvi,
• logikai-matematikai,
• térbeli,
• zenei,
• testi-kinesztétikus,
• személyek közötti,
• személyen belüli,
• természeti.

A szerző könnyen áttekinthető táblázatban be is mutatja a különböző típusok részletes tulajdonságait, amelyből ki-ki megállapíthatja, ő maga, vagy tanítványai mely területeken rendelkeznek jobb képességekkel.

„A közönséges háztáji képességeknek az intelligencia szintjére való felemelésével hirtelen mindenkinek helye lett a világban” – írja Ginnis, s reményét fejezi ki, hogy mindennek tudományos bizonytékai meggyőzik a tanárokat arról, hogy szokásaikat három ponton összhangba hozzák az új irányvonallal.

• Gondolkodásuk területén – nem kell taníthatatlannak minősíteniük senkit.
• Nyelvhasználatuk területén – felhagyhatnak a képesség szó korlátozó alkalmazásával.
• Tanórai technikáik területén – átfogó tanulási és értékelési stratégiák kialakításával.

Az elmélet közvetlenül a diákokra is alkalmazható. Derűs üzenete vonzó, önbizalmat nyújt és a különböző intelligenciák eltérő tulajdonságai felhasználhatók a diákok önálló tanulásának elősegítésére is. Ha ugyanis megértették azt, hogy saját egyéni intelligenciaprofillal rendelkeznek (tehát nem „rosszak” vagy „gyenge képességűek”, vagy „nem taníthatók”), és a maguk módján valamennyien tehetségesek, a diákok kiválaszthatják saját tanítási módszerüket. Ginnis szerint mindenütt, ahol kipróbálták a többszörös intelligencia elméletre épülő felkészülést, a tanulók eredményei javultak.

A tanulás tanítása

A tanulási készségek tanítása vagy a tanulás tanítása (önszabályozó tanulás, önvezérlő tanulás) szükségessége manapság már szinte közhely. Ám az idő, amikor a napi gyakorlatba beépülne, még messze van. A Receptkönyv ebben is segítségünkre lehet.

Mire is van szükség az önálló tanuláshoz? Egyrészt információfeldolgozó készségekre: amilyenek a tervezés, gyűjtés, feldolgozás, bemutatás. Másrészt háttér kulcskészségekre: ilyen az időbeosztás, szociális készségek, elemző készségek, önértékelési készségek, segítségkérési készség. Mindezek elsajátíttatására a könyv több nehézségi szinten is ajánl stratégiákat.

A tanulási készségek tanításának támogató folyamataként értékeli Ginnis az általa felszabadító technológiának nevezett lehetőségek tárházát, mint az internet, a különböző médiumok, amelyek jól támogathatják az önálló tanulást.

Fontos támogató folyamat a gondolkodási készségek fejlesztésének középpontba állítása is. A szerző hazájában egyenesen gondolkodási tantervről beszélnek, amely az alábbi készségeket sorolja fel: problémamegoldás, kritikus gondolkodás, érvelés, kreatív gondolkodás. A gondolkozáshoz szükséges speciális stratégiák tudatosítása is fontos:

• a problémák felismerése és tisztázása,
• a vonatkozó információk felmérése és rendszerezése,
• alternatív megoldások feltárása,
• a logikai kritérium alkalmazása,
• a megoldás megvalósítása,
• nyomon követés,
• kommunikáció,
• az eredménynek értékelése,
• következtetések levonása,
• más helyzetekben való alkalmazás.

Együttműködés, demokrácia

Tanítványainkat nemcsak sikeres életvezetésre, élethosszig tartó tanulásra, hanem az állampolgárságra, demokráciára is fel kell készítenünk. Ginnis először Deweyt, a tapasztalati tanulás (projektpedagógia) atyját idézi 1916-ból:

„A demokráciát magától értetődőnek vettük; úgy gondoltuk, és úgy is cselekedtünk, mintha atyáink örök érvénnyel alkották volna meg. Elfeledtük, hogy minden nemzedékben, minden évben és napon újra kell játszani a személyek közötti eleven kapcsolatokban, valamennyi társadalmi formában és intézményben”

Majd erős szkepszisének ad hangot: véleménye szerint – és több más idézett szakember szerint is – ez a feladat azért olyan nehéz, mert maga az oktatás és az iskola inkább a diktatúra szabályait képezi le, de legalábbis nem demokratikus, hiszen a tanulóknak nincs joguk arra, hogy megválasszák, mit és hogyan tanuljanak.

Ebben a gondolatkörben természetesen az állampolgárság tanulásának is tapasztalatinak kell lennie, így olyan együttműködésre épülő modelleket kell kipróbálni, amelyek során a résztvevők elsajátítják a kölcsönös segítség és a béketűrés kulcsfogalmait. A könyv 2. és 4. fejezete tartalmaz számos ilyen tevékenységet.

Melyek a recept hozzávalói?

A tanítás tervezési céljai – ezek a „hozzávalók” a receptkönyv egyes tevékenységei mellett is fel vannak tüntetve, így jól áttekinthetővé teszik tervezésünket:

1. gondolkodás,
2. érzelmi intelligencia,
3. önállóság,
4. egymásrautaltság,
5. többszörös érzékelés,
6. vidámság,
7. szabatosság.

Az optimális tanulási környezet jellemzői:

1. optimizmus és a magas elvárások közvetítése,
2. közvetítésre alkalmas fizikai környezet megteremtése,
3. különböző tanulási stílusok beépítése,
4. a diákok önértékelésének megőrzése és növelése.

Gyakorlati útmutatás

A Tanítási és tanulási eszközök című fejezet 50 tevékenységet tartalmaz, amelyek azt hivatottak bemutatni, hogy a modern tanulási elméletek hogyan alakíthatók tantermi gyakorlattá. A tevékenységek – mint egy valódi receptkönyvben – egy, maximum két oldalon kerülnek leírásra, s a szerző a margón feltünteti a célokat, a tevékenység sajátosságait (pl. mekkora zajjal jár) és a terem alaprajzát, ahol esetleg átrendezés szükséges.

A tevékenységleírásokat, vagyis a hogyant az alkalmazás lehetséges területei (tantárgyak) követik, majd némi magyarázat következik az alkalmazás miértjéről. Végül az esetleges változatok is szerepelnek a leírások végén. A Győzd le a tanárt vagy a Lepárlás, a Bingó nagyszerű eszközök a megértés ellenőrzésére, a Bújócska és a Hierarchiák a tanultak rendszerezésére és megjegyzésére alkalmas. A Forró szék megfordítja a szerepeket – az kérdez, aki nem tud, vagyis a diák; és az felel, aki tud: a tanár.

A következő fejezet abban segít, hogy áthidaljuk az előző tevékenységek megvalósításából fakadó szervezési nehézségeket. A csoportmunka, a viselkedés és a személyes felelősség irányításának eszközeit gyűjti össze: segíti a fegyelem megtartását az önfegyelem és a közös felelősség fejlesztésével.

A Gyilkosvadászat, a Szabotázs, a Beskatulyázva című gyakorlatok a szabályalkotás és a szabálytartás begyakorlását szolgálják. Igen tanulságos, a tanári mesterség megtanulásához használható pazar leírás a Magabiztosság, amely a jutalmazás és büntetés szerepéről is elgondolkozik leszögezve, hogy mindkettő külső motivációs eszköz, s mint ilyenek, korlátozott hatékonysággal bírnak. Csoportok rogyásig címmel a csoportalakítás módjaival, a csoportok optimális létszámával foglalkozik, a Lépj rá a tervezés, időbeosztás módjait tanítja meg.

A Munkaeszközök vagy működési eszközök című fejezetben a szerző hat tevékenységi, tanulásirányítási rendszert mutat be, amelyek lehetővé teszik személyre szabott tanulási módszerek felkínálását.

A 6 rendszer – Túlóra, Táguló látóhatár, Felfelé haladva, Menü, Magányos keresés és a Biankó csekk – a diákok növekvő szintű felelősségén alapuló fokozódó differenciálást tesz lehetővé, ahol a Túlóra a legegyszerűbb és a Biankó csekk a legszélsőségesebb rendszer.

Az utolsó, Átvilágítóeszközök című fejezet önellenőrzésre és mindennapi munkánk tervezésére használható. Ellenőrizzük óraterveinket, diákjaink tanulási stílusát, Ellenőrizzük a diákok önbecsülésére gyakorolt hatásunkat, azt, hogy mennyire közvetítjük az önálló tanulási készségeket! Ilyen és ehhez hasonló tesztek sorakoznak az utolsó 50 oldalon. Kell némi kurázsi ahhoz, hogy őszintén szembesüljünk saját gyakorlatunkkal, ám mindenkit bátorítanék arra, tegye meg: ha csak egy kis esély van arra, hogy sikeresebben, több örömmel végezhessünk munkánkat, egy őszinte, „négyszemközti” szembenézés önmagunkkal nem túl nagy ár. Kezelhetjük humorral is felismerésünket, ha például azt találjuk, hogy szavainkkal rendszeresen az ellenkező hatást váltjuk ki, mint amit szeretnénk!

Álljon itt a szerző, Paul Ginnis ajánlása ehhez a befejező fejezethez: „Ne feledjük, hogy a változás csak akkor gyökeresedik meg, ha pontosan tudjuk, mit és hogyan tegyünk. A nagy eszmék gyakorlati kimunkálása a változás közvetítőjének a dolga, mindegy, hogy magunkat, a munkaközösségünket, az iskolánkat vagy az egész világot akarjuk-e megváltoztatni.”

Kiknek ajánlom hát e könyvet?

Tanító kollégáink a konkrét gyakorlatok egy részét át kell alakítsák tanítványaik életkorához; számos tevékenységet kis kreativitással jól lehet adaptálni a kezdő szakasz nevelési céljaihoz. Azt, hogy a felsős kollégák teljes körűen alkalmazhassák ezeket az eszközöket, az alsóban lehet megalapozni! A csoportmunka, a projektek, a szerződés a tanulásra, a célok közös kitűzése és értékelése, az önkiértékelő feladatok alkalmazása, a kompetencia alapú programcsomagok ötleteinek, eszközeinek beépítése mind jó lehetőséget nyújtanak az önszabályozó tanulás alapjainak lerakásához. Alsóban kezdődik el a tanulási szokások tudatosítása, a fizikai környezet biztosítása talán itt a legfontosabb, s ennek kialakításában szintén partnerré, felelőssé tehetők diákjaink.

A felső tagozaton az alsós folyamatok egy része sajnos sokszor megtörik, nem folytatódik. A nem szakrendszerű oktatás kötelezettségének teljesítéséhez például nagyon hasznos ötletekkel szolgálhat ez a receptkönyv, és valamennyi, a szaktárgyát ötödikben/hetedikben tanítani kezdő kolléga számára jó szolgálatot tehetnek a könyv szemléletbeli és gyakorlati megoldásai.

Természetesen a kifejlett önszabályozásra építő módszereket a középiskolákban lehet a legjobban alkalmazni. A könyvet a pedagógusképzésben és a továbbképzésben is haszonnal forgathatják, különösen a „gyerekekhez” adott recepteket, vagy éppen a magabiztosság eszközeiről szóló fejezetet.

Remélhetőleg a ragasztott, nagy alakú könyv tartós, és bírja a „gyűrődést”, hiszen egy receptkönyvet sem tanulunk meg teljesen kívülről, hanem elő-előkapjuk.

Régi álmom, hát ide írom: jó volna olyan tankönyveket és tanári kézikönyveket használni, amelyek gyűrűs, kapcsos rendszerben, tartós, mondjuk fóliázott lapokat tartalmaznak. A Receptkönyv valószínűleg számos kiadást ér még meg, hátha egyszer megvalósulhat egy ilyen rugalmasabban használható kiadás!

Pedagógusként sokan manapság csak kapkodják a fejüket: változtatni kell, nem szakrendszerűen, kompetencia alapúan, projektesen, kooperatívan, csoportokban kellene oktatni! Azon túl, hogy tudjuk, mennyire nehéz szokásainkon, rutinjainkon változtatni, azt tapasztalom, azért sem terjednek jobban ezek a módszerek, azért annyi a fenntartás velük szemben, mert mindenképpen felbolydítják az osztálytermek megszokott rendjét, és az egyébként is alig-alig uralt helyzet, a fegyelem, a határok miatti aggódás, kétség akadályozza az újszerű módszerek bevezetését. Sok kudarcot élünk meg nap mint nap. A félelem, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás, és még kezelhetetlenebbé válnak tanítványaink és kereteink, érthető.

Nemcsak az előkészületekre szükséges többlet időráfordítás tartja vissza a pedagógusokat az újítástól, hanem a tananyag, a felvételik és a szülők elvárásainak szorító kényszere is. Vajon, ha elmegy az idő ezekre a nem szokásos tevékenységekre, nyerünk-e annyit, hogy ne bánjuk meg?

Bármit mondanék, lenne rá ellenérv, vagy egy igen, de…kezdetű mondat. Ám a könyv elolvasása, még senkit semmire nem kötelez. Hátha van, akinek a főzéshez receptolvasás közben jön meg a kedve! Hátha éppen az itt olvasottak adják meg a változtatáshoz szükséges bátorságot és muníciót.

Paul Ginnis szavaival kívánok jó főzést és a fogásokhoz jó étvágyat!

„Ez a könyv abból az optimista nézetből indul ki, hogy az egyes tanárok még az ellenséges környezetben is sokat tehetnek azért, hogy létrehozzák a siker kitüntetett oázisát. Ehhez különösen két tulajdonság szükséges: hozzáértés és akarat. A hozzáértő és elszánt tanárok kezében, vagy legalábbis olyanokéban, akik hozzáértőkké kívánnak válni, a technikák még a nyilvánvaló szokatlanságuk ellenére is figyelemreméltóan sikeresek lehetnek.”

(Paul Ginnis: Tanítási és tanulási receptkönyv. Az izgalmas és élvezetes tanulás eszközei. Alexandra, Budapest, 2007.)