Trencsényi László: Örömből is jut - avagy egy osztályfőnöki óra anatómiája

Nekem Janusz Korczak varsói árvaházának szabályjátékai jutnak eszembe. Vagy - össze is mosolygunk az óramegbeszélésen egymás közt - „hanyas vagy?” - kortárs-kollégák: ez itt valósággal Ványa Galcsenko esete az Igor és társaiból, Anton Makarenko könyvéből.

L. Ritók Nóra: Művészeti iskolák HHH-s helyzetben

 

Csak azt érzem, minden, amit álmodtam, sikerrel megvalósítottam, itt nem kell. Pedig jönnek hozzánk Japánból, Finnországból, Portugáliából, Olaszországból a szomszédos országok mindegyikéből, hogy nézzék, tanulják, mit, hogyan teszünk. Mert problémás gyerek mindenütt van, akikhez más módszerek kellenek. És hívnak külföldre, konferenciákra, mert nemzetközi kitekintésben is értékesnek találják.

Csak itt nem kell ez sem. Magyarországon. 

Lencse Máté: A felsőoktatási törvénytervezet(ek)ről - avagy tartunk-e valahol?

Ebből az igencsak vázlatos, pár hírt kiragadó kis összefoglalóból is jól látszik, hogy mekkora káosz uralkodik az elmúlt hónapokban a felsőoktatási törvény körül. És, hogy ez miért óriási probléma? A magam részéről nem tudom elképzelni, hogy komolyan lehet venni majd ezek után az elfogadott törvényt. 

Harnos Nelli: Megbukott az osztályismétlés Ausztriában

Minden jel arra mutat tehát, hogy Ausztriában felismerték a változtatások szükségszerűségét, így a szociáldemokrata és mérsékelt jobboldali pártokból álló koalíció képes konszenzusra annak érdekében, hogy fejlesszék ezt a területet.

Trencsényi László: Kiért szól a mobiltelefon?

Szomorú, de felemelő széljegyzetek egy könyvről

Az alternatív pedagógusok korán halnak? Osztályrészük a lobogás, a korai (nem ki-!, de) elégés?

De jó lenne az ellenkezőjéhez keresni bizonyságot. Sokat!

Oldalak